Jó rég voltam a föld alatt Moszkvában, több, mint egy éve. Írtam korábban már többször, hogy elfogyni látszanak a még látogatható föld alatti folyók, ugyanoda meg minek menjen az ember, ellenben úgy alakult, hogy egy indexes újságírót sikerült ezúttal lecsábítani. A csurás-tarakanovkás Daniilt hívtam, ellenben nem ért rá, ezért egy barátját ajánlotta, Nyikitát, aki a "triumvirátus" harmadik tagja Danyiil és Kirill mellett. Hallottam már róla, ő mind közül a legvakmerőbb, ámde vakmerőségeiről mégsem számolhatok be, hanem csak vicces sztorijairól, amelyek föld alatti folyókban történtek. Állítása szerint, ha például egyedülálló lány jelentkezik egy ilyen túrára, akkor őt biztosan "nem a folyó érdekli", de szervezett már swinger partit is a föld alá, ami nekem már egy kicsit túl betegnek hangzik. Mindemellett a legbizarrabb esetek mégis talán azok, amikor valakik öltönyben ereszkednek le ide "inni", vagy valahogy leeresztettek ide egy motort, és végigmotoroztak a sekélyebb részeken.....Én még ezekhez azért kezdő vagyok - nekem elég egyelőre arra odafigyelnem, hogy ne essek el a vízben, vagy ne szenvedjek egyéb balesetet. És mégis sikerült! Egy csövön való leereszkedés után sikerült beleseggelni a vízbe, ráadásul olyan szerencsétlenül, hogy a rövidgatyám teljesen elszakadt. Annyira hangosan röhögött Nyikita, meg "hogy ő még ilyet sose látott", hogy már-már kezdtem elhinni, hogy legalább így, de beírom magamat a digger társadalom itteni életébe. Hál Istennek, ez a hülye baleset már a túra vége fele történt, ezért csak keveset kellett vizes/szétszakadt gatyában szambáznom. És akkor néhány szó a túráról. Annak ellenére, hogy már harmadjára jövök ide le, a Nyeglinka most is tartogatott néhány meglepetést. A legjobbat szerintem az tette a folyóval, hogy megjelent benne pár nagyon kimunkált új graffiti, ráadásul a "képzőművészetibb fajtából", nem pedig abból, ahol egybenyúló betűkből, értelmetlennek tűnő szavakból gyere is rá, mi a jó francot akart ezzel mondani az alkotó. (A csecsorás freskókat azért ezek persze nem überelik, de jó úton haladnak feléjük.) Az indexes újságíró fogalmazta meg találóan, hogy ez a föld alatti világ nagyon jól vonzza az egyéb undeground szubkultúrákat - így a graffitiseket is - hisz itt teljes nyugalomban végezhetik tevékenységüket, nem fogják vegzálni őket. Mint kiderült, 2015-ben hoztak egy "diggerellenes" törvényt, ami elég szigorúan kezdte el szabályozni a korábban egyáltalán nem szabályzott digger tevékenységet, immár akár pénz- és börtönbüntetéssel is. Ennek fényében már kezd tisztulni, miért is nem annyira akarnak minket ide lehozogatni... Persze nyilván a föld alatti folyó az nudli egy légópincéhez vagy rakátaelhárító silóhoz képest, tehát valószínűleg egy ejnyebejnyével elintéződne az ügy, de nem biztos, hogy kölföldikánt szívesen kipróbálnám a magyarázkodást egy rendőr előtt a moszkvai földalattiságban. A kalandot egyébként jól összefoglalta az újságíró, itt elolvasható. Nyilván nem szeretném feladni ezt a fajta kalandsorozatot, annál is inkább, mivel Nyikita belengette a túra végén, hpgy elvisz egy Ramenka nevű folyóba... (de csak hosszú nadrágban!) 

Az eddigi lemenetelek föld alatti folyóba: 

1. Csecsora-Csernograzka

2. Nyegllinka vol 1

3. Ocsakovka

4. Csura

5. Hohlovka - Kaletnyikovszkij patak 

6. Tarakanovka 

7. Nyeglinka vol 2

8. Nyeglinka vol 3 

Az történt, hogy elvittem a kis jakuzákat Csajág falunk egyetlen «föld alatti folyójába», ami lényegében egy 5 méteres betonkollektor a falu főútja alatt elvezetve. (Hiába, ez van, ha a fő patak és a fő út keresztezi egymást). Nagyon élvezték a gyermekek: valahol muszáj elkezdeni! 7,2 és 2,8 évesek. A patak partján lévők pedig csak lestek, mi a fenét csinálunk mi a patakban "hosszában"?!

Ez a lemenetel a Nyeglinka folyóba - ahol  egyszer már jártam - nagyon nem volt most betervezve, de jött egy visszautasíthatatlan felkérés egy neves magyar énekesnőtől és férjétől, akik épp akkor Moszkvában tartózkodtak, így a Magyarországra való utazásom előestéjén, némi konspirációval megfűszerezve Daniil diggerbarátommal, sikerült megszerveznünk egy újabb utat lefelé. A táv kb. a fele volt a múltkorinak - nem volt "epic" kimenetel a Moszkva folyóhoz, nem volt brutális rácsos átkelés (mivel új rácsot faragtak a múltkori helyére, tehát teljesen lezárták) és cső alatt mászás sem, mivel a vízszint kisebb volt a korábbihoz képest. Volt ellenben egy érdekes előadás a Nyeglinkáról és még így is egy 3 órás, jó kis kaland kerekedett az egészből. Volt például kötélen való leereszkedés. A digger elmesélte, hogy volt részese lent egy Playboy fotózásnak, és hogy került le a föld alá Bobby McFerrin zenész (tudod: a "Dont veri, bi hepi" c. szám előadója) és Jurij Luzskov volt moszkvai polgármester: úgy, hogy a 90-es évek elején az akkori sztárdigger, Vadim Mihajlov egyszerűen "rádumálta" őket.

(Találtam egy vele készült interjút, ami ITT olvasható. Ugyan oroszul van, de a Google Traslate-tal nagyjából jól lefordítható. Jó kis újabb "útitervek" vannak benne). Ebből kiderül például, hogy a diggerkedés Moszkvában a 90-es évek elején élte a fénykorát, amit a teljes szabadság szele lengett át. Minden tárva-nyitva volt ekkor, és ezt nemcsak a föld alatti folyókra értem, hanem a különböző más föld alatti helyekre, így bunkerokra és más stratégiai objektumokra is. Ma ezek már bezárultak, és ez így is van jól: sosem tudni, ki milyen szándékkal mászik le a föld alá. Nem feltételenül mindenkit a kalandvágy és az objektív információátadás vonz. A Nyeglinka nagyon nem az "egyszerűbb" folyók közé tartozik, hisz jelentős része a Vörös tér, a Sándor kert, Gum, és Bolsoj Színház alatt húzódik, más szóval élve, halvány fogalmam sincs, miért is nincs teljesen lezárva. Az út vége felé, a Sándor kert alatti kollektorban már mozgásérzékelőkkamerák vannak és riasztóberendezés, ide lehetetlen a bejutás már. Megtudhattuk azt is, hogy az 1820-as években már ereszkedett le ember a Nyeglinkába, Vladimir Giryalovskij újságíró és kalandor személyében, aki egy egész jó kis könyvet írt a tapasztalatairól. "Embercsontokon küzdöttük át magunkat, gyufánk elázott....". és így tovább. Nos hát röviden ez volt a mostani kaland, de remélem azért, lesz még egy-két izgalmas lemenetelünk annak ellenére, hogy "vészesen szűkülnek a lehetőségek".... 

Sort kerítettünk Ingyiana Ivanovval együtt a 6. föld-alatti-folyó kalandunkra, utunk ezúttal a Tarakanovka folyócskába vezetett. Ez a buli sem volt betervezve, hanem egyszer csak jött a telefon, hogy «most». Mert amúgy meg Árpád-Andrásnál töltöttük ezt a 7végét, amiben volt orosz bánya, grillezés, pálinkázás, miegymás - nos ebbe a kavalkádba kéredzkedett be ez a vizes kaland, és mint utólag kiderült: nagyon jól tette.

A Tarakanovka (magyarul kb. «Csótányosdi») folyó a nevével ellentétben nem csótányokról, hanem az azonos nevű faluról kapta a nevét. Hogy a falu (ami ma már nincs) miért kapta ezt a nevet - arról viszont fogalmunk sincs. Ma ez Moszkva észak-nyugati része, a Polezhaevskaya metrótól nem messze található. 7,8 km hosszú, vízgyűjtőterülete 18,3 km. Többnyire a föld alatt fut, és vagy a Hodinka folyó mellékága, vagy a Hodinka az ő mellékága - ezen sokat vitatkoznak. A folyó (és medre) elég ramaty állapotban van: a környékbeli vállalkozások sajnos ide ürítik az ürítenivalót, rengeteg szemét is van benne, és a meder is brutális. A folyó meg szeszélyes: több emberéletet is követelt már (sokszor hangsúlyoztuk, hogy a diggerkedés nem játák, és rengeteg szabályt be kell tartani), de a minimum az, hogy mindenkivel kitol egy kicsit: elesel benne, mivel roppant egyenetlen a meder, nagy kövek-árkok-kiálló vasdarabok tarkítják, elhagysz benne valamit, leesik valamid, és így tovább. Nyűgös. Rakoncátlan. Szeszélyes. Jómagam is megjártam: egy nagy kőben megbotlottam, egy másikra mindkét térdemmel ráaestem, sisakom repült a fejemről, és majdnem meg is merültem a vízben. Hál Istennek ezzel le is tudtam a kisáldozatot. Itt is voltak vízesések, kötélen való fel-leereszkedés, csőben-járás, guggolva-araszolás, de ezt mi már megszoktuk: a kalandért szenvedni kell. Amiben viszont ez a kaland nagyon más volt, mint a többi, az az, hogy vezetőink, Danyiil és Grisa az út végén fáklyákat is gyújtottak a kedvünkért, amitől valóban úgy néztünk ki, mint a frigyláda keresői (de legalább is Rettegett Iván városilegendás-szagú könyvtára után kutató lelkes amatőrök).
A plafonról lelógó «cseppkövek» elképesztő cseppkőerdőt hoztak létre, ami gyönyörű, egyben horrorisztikus, túlvilági érzést kölcsönzött a helynek.
Az idegenvezetés - a túra első percétől az utolsóig - lélegzetelállító volt. Danyiil kiváló showman és idegenvezető!
A baj az, hogy vészesen fogynak a «még látogatható» föld alatti folyók: a Presznya, illetve a Szerebrjanka folyókat tudjuk "talán" még megtekinteni a jövőben, illetve lesz tán egy "kibővített Csura is", és ha valami csoda történne: a víz alatti raftingolás. Utána pedig be fog zárulni a kör, külföldinek még ennyit sem szoktak megmutatni a helyi diggerek. Az itt található folyók mintegy 5%-ára lesz ekkor rálátásunk.

További fotók:

 Videók: 

Nos ez sem egy "megtervezett és menetrendszerinti" túra volt. Kirillék csapata találta ki még tavaly, hogy ők bizony gumicsónakokkal fognak egyet raftingolni a legszélesebb moszkvai föld alatti folyóban, a Szerebrjankában. A kalandot decemberre időzítették, de ekkor még nem volt meg a stabil pont a "kijutásra". Ez azt jelenti, hogy nem tudták garantálni, hogy "hol fogunk kijutni", melyik aknán, és ez nem volt annyira bizalomgerjesztő. Vakmerőek vagyunk, bízunk is Kirillben, nem először adjuk az életünket a kezébe, de ez így is kicsit sok lett volna. Azt javasoltuk, hogy mindenekelőtt nézzük meg a folyót "gumicsónak nélkül", menjünk egyet benne, érezzük át a feelingjét. Belementek ebbe, elindultunk, aztán a találkozási pont előtt nem sokkal kiderült, hogy tervet kell változtatnunk, mert "nem tudunk sehogyan sem lemenni a Szerebrjankába". A titkos föld alatti világban van ez így sajnos - mi soha, semmilyen körülmények közt nem bíráljuk felül a diggerek útmutatásait, ha ők ez mondják, akkor erre nyomós ok van. Amikor kiderült, hogy a terv beborult - Glebnek (Kirill társának) jutott eszébe, hogy van egy folyó, illetve kettő, ahol legalább 10 éve nem járt, és most szívesen megnézné, elvinne minket is. Ezek a folyók a Hohlovka és a Kaletnyikovszkij patak voltak. Mentünk hozzájuk gyalog, aztán villamossal, aztán ismét csak gyalog - jó hosszú volt az út. Már azt sem tudtuk, merre járunk. A levezető aknák egymás után mondtak csődöt: az egyiket úgy hatméteres átmérőjű hókupac fedte, a másikon rajta állt egy trolibusz, a harmadik le volt zárva, a negyediket meg se találták, az ötödik meg valami belügyminisztériumi szerv előtt volt megtalálható, és így tovább - ezért egyre kevesebb reményt fűztünk már a kalandhoz, hideg is volt, méteres hóban baktattunk előre, Ingyiana Ivanovnak már elege lett az egészből, pedig kis konyakot is hozott magával. Úgy a hat-hetedik akna stimmelt végül - nyakig mocskosan ereszkedtünk le a Hohlovkába, combig érő gumicsizmában. A kaland eztán nem kevésbé tisztán folytatódott, mivel ez a folyócska koromfekete volt: ha azt mondták volna, hogy kőolaj csörgedezik benne, azt is elhittem volna. Az alja iszapos, homokos, irtó csúszós volt, menni benne meg jócskán megerőltetőbb az eddigieknél. A meder: egy betoncső, unalmas, épített, semmi extra. Az út vége egy hatalmas vízesésben végződött viszont, ahol a falban, méteres magasságban bevert kampókon "másztunk" - na ez a feeling már Ingyiana Ivanov ingerküszöbét is megütötte! Nem mindennapi élmény egy föld alatti vízgyűjtő medence felett egyensúlyozni és egy föld alatti vízesés mellett/alatt áthaladni. Eztán jött a Kaletnyikovszkij patak - az egyik legrégebbi patak Moszkvában. Érdekessége, hogy a medre téglából van kiépítve, tehát nagyon régi az egész. A téglák közt rengeteg növény bukkant elő - ismeretlen indák, fehér gombák, gumók, szárak szőtték be az egészet - mintha egy föld alatti botanikus horrorkertben jártunk volna! Na ez az érzés ismét csak megerősítette bennem azt a tézist, hogy márpedig minden föld alatti folyó más - és más élményt nyújt. A habot a tortán az jelentette, hogy találtunk nagyon ritka, félkör alakú téglákat - ezekért állítólag elég jó pénzt adnak a gyűjtők a fenti világban (persze mi nem hoztuk el őket - cipelje őket a rosseb..) és találtunk egy keresztben futó "fa-medret" is, amit a 18. században használtak utoljára folyók kialakítására és terelésére. Sajnos ez a folyócska finoman szólva sem volt "tiszta", és a folyó víz a túra vége felé már sajnos elég sok szennyvízzel keveredett. Kibírtuk, de ha valaki netán eme írás kapcsán kapna kedvet egy föld alatti folyóhoz - akkor nyomatékosan azt javasoljuk, hogy kezdésnek NE ezeket válassza! 

További fotók: 

Huhh, megvolt a Csura is. Ez már az 5. föld alatti folyó a több mint 100-ból, ahol volt szerencsém járni Moszkvában. Óriási buli, szuper kaland volt télen, -5 fokban, mellig érő vízben, horgász gumicsizmában cuppogni a vízben. Ez most más szervezés volt, mint Kirilléké. Az Instán találtam a srácra, Daniil-ra, aki 17 éve vezet embereket le a föld alá, egyébként meg történész, moszkvológus és Jazz zenész is. Rengeteget szerepel az orosz tévében, "celebebb" Kirilléknél. Rengeteg új infót megtudtam a föld alatti világról ezen a túrán is, és mondhatom, hogy egyre jobban kezd kirajzolódni előttem a föld alatti folyók világa, "iparága". 
A Csura egy 7,2 km hosszú folyócska Moszkva déli részén, majdnem teljes terjedelmében a föld alá van elvezetve. Ami az elnevezését illeti: a folyó vélhetően a "csur" nevű szóból ered, ami a régi orosz nyelvben határt jelentett, de hogy mi és mi között - azt nem tudni. Arról neves, hogy Andrej Tarkovszkij ikonikus filmjének, a Sztalker-nak több jelenetét is ebben a csatornában forgatták le.
A Tulskaya metróállomástól 10 perc taxival, majd átöltözés és gyalog 10 perc a folyóig. A bejárata olyan, mint egy alagút vagy betonbunker szája, ahová egyszerűen begyalogoltunk. (Na jó, nem is annyira egyszerűen: mellig érő gumicsizmában, Daniil vezetésével, mivel ő tudta, mikor-merre kell benne haladni, hol van gödör, akadály, szögesdrót, hasonlók.) Bent koromsötét volt persze. A meder betonból van kialakítva, sokféle változatban láthatjuk: téglalap alakban, csőben, körben. Volt olyan rész, ahol egy vascsőben haladtunk, volt, hogy meleg vízzel találkoztunk, amiről pára szállt fel, és ami rendkívül szürreálissá tette ezt az élményt. Az út során három vízeséssel is találkoztunk: egy picivel, egy közepessel és egy óriásival, az utóbbi jelentette az utunk végét is. (Tovább is mehettünk volna, de veszélyesnek ítéltük meg: mászni-kúszni kellett volna tovább, ugrálni, rozsdás kampókban kapaszkodni, egyszóval nagyon macerásan. Érdekes, hogy milyen absztrakt műalkotásokat tud létrehozni az anyatermészet: a csövek szájánál, létrafokoknál egészen elképesztő módon állnak össze "bizarr műalkotássá"  a szemét, víz, rozsda, kalcium, és még egy halom számomra beazonosíthatatlan dolog. Mintha egy fantasy filmben járnánk. Összességében elmondhatom, hogy ez a folyó is más volt, mint a többi: a nagy gumicsizma, a mélyebb víz, a télen való megközelítés, a srác érdekes idegenvezetése mind-mind eltérő jelleget biztosított. Tartom magam az elvhez, hogy nincs két egyforma föld alatti folyó, mindenhol meg lehet találni a sajátosságokat és szépségeket. 

További fotók: 

Nos ez volt a 3. föld alatti folyós kalandunk (a kőtörővel együtt összességében a 4. föld alatti eseményünk), az Ocsakovka folyóban, amit voltaképpen "kierőszakoltunk". Történt ugyanis, hogy meg volt beszélve mára a nehezen járható Presznya folyó, amit végül a szervezők visszamondtak (eső nagy valószínűségére hivatkozva), ámde mi nem akartunk kaland nélkül maradni ezen a szombaton sem, ezért barátunktól, Kirilltől lényegében "kizsaroltunk" egy újabb kalandot. Ez oly jól sikerült, hogy egy teljesen exkluzív program részesei lehettünk. Moszkva Jugo-Zapadnaya kerületében lévő Ocsakovka folyócskát néztük meg, Kirill, és diggertársa, Gleb csak a mi kedvünkért (4 magyar Moszkvában) szervezte le ezt a kalandot. Eléggé esőre állt az idő, de a diggerek tudták, hogy ellentétben a Presznyával ez a folyócska több kijárattal rendelkezik, s ha beüt az eső, akkor onnan könnyebb lesz az iszkiri. Olyan piszok nagy mákunk volt, hogy az eső akkor eredt el, amikor már épp kimászófélben voltunk már a föld alól..... 

Node akkor szép sorjában! 

Az Ocsakovka folyó egy Ocsakovo nevű faluról kapta a nevét (nem pedig a hasonló nevű sörről, ahogy korábban gondoltam). Moszkva délnyugati részének mintegy 10 km hosszú folyója, ennek kb 10%-ka van elvezetve a föld alá. A Ramenka nevű nagyobb folyó mellékága, vízgyűjtőterülete mintegy 30 km. Tavacskákat és erdős parkokat köt össze Moszkva Jugo-Zapadnaja, Troparovo, és Tepliy Stan nevű kerületeiben. Ez a kaland azért is volt különösen kedves számomra, mert itt van az általam 5 évig látogatott MGIMO egyetem, és a Tyopli Sztani kollégiumom is. 16 éve volt mindez, s a környék bizony oly módon megváltozott, hogy szinte semmi nem maradt meg belőle korábbról.
Ez a túra is mintegy 2 órát vett igénybe, ám ellenben az előző kettő kalanddal - ez szinte sétagaloppnak tűnt. A víz nagyon sekély volt, könnyen lehetett benne haladni, és leszámítva két "esernyős" átkelést két vízesés alatt - valóban még csak meg sem izzadtunk. A végén volt egy nagyon rövid szivatós szakasz, amikor a kollektor összeszűkölt, és meggörnyedve mentünk, illetve a le- és feljövetel is erdőben-szúrós csipkebokrok közt volt tarkítva. Az idő nagyon hideg volt már egy ilyen kalandhoz: mintegy 7 fok, és ezért jó, hogy most csak nagyon kicsit áztunk át. Hiába, a föld-alatti-folyólátogatásnak is megvan a szezonja, ez pedig az esőtlen, száraz nyár....

Ami viszont nagyon eltérő volt a másik két kalandhoz képest: itt olyan színkavalkád fogadott az épített mederben, hogy azt nehéz szavakkal leírni. Olyan volt, mintha egy idegen bolygót kereszteztek volna az aggteleki cseppkőbarlanggal, és azt száműzték volna a föld alá, egy épített betonmederbe. A felszínről lecsöpögő víz keresztezve kalciummal, nehézfémekkel, sárral és egyéb ismeretlen dologgal hihetetlen formákat, cseppköveket, kinövéseket produkált. A mederben a különböző vízszintek magasságai pedig szintén rendkívül színes köröket hagytak hátra. Ennek a túrának ez volt a kulminációja. Azt hiszem, reménytelenül beleestem a föld alatti folyók világába, de a "látogatható helyek elfogynak", magam meg nyilván nem fogok lemenni, mert az azért életveszélyes lenne. A Presznyára még azért alszunk egyet: sajnos az a legbrutálabb, sokszoros nehézség van benne.. Na talán majd jövő nyáron! 

További fotók az Ocsakovkáról:   

Azt hiszem, egyre jobban kezdem megkedvelni a föld alatti folyók titkos világát. Második túránkon a híres (és legnagyobb) Nyeglinka folyót térképeztük fel a Csecsora és a Csernograzka után, amelyet már 1817-ben elkezdtek elvezetni a föld alá. Előző posztomban említettem ennek okát: régen az emberek oda ürítették nemes egyszerűséggel az ürítenivalójukat, és ahová az összes moszkvai ürít, az előbb-utóbb rondán és büdösen megtelik, és bizony el kell valahová rejteni... Értelemszerűen a föld alatt kínálkozik erre a legjobb lehetőség. (Ma Moszkvában csak két folyó maradt "fent" - a Moszkva-folyó és a Yauza - a többit - azaz több mint százat - lepaterolták a föld alá). 

 Ez a kaland szinte teljesen más volt, mint az előző. Úgy mondom, hogy máshogyan könnyű, és máshogyan nehéz is. A könnyűséget a könnyebb szakaszok többsége eredményezte (tág terek, széles meder, gyakran nem is vízben kell menni, hanem a patak kibetonozott-kikövezett partján. Míg az előző kalandon egy szűk járatban kellett úgy 500 métert is megtenned). A nehézséget itt két, technikailag nagyon nehéz szakasz jelentette (egy "rácsos" átkelés: egy felfeszített, éles-szúrós vasrács és a vízfelület közt kell átlavíroznod magad valahogy erősebb vízesésben - garantáltan mindenhol vizes leszel, de simán felnyársalhatod akár a herédet is, és egy "guggolva araszoló menés" egy vascsőben, amibe épphogy beférsz, aztán a vascsőből kivágott lukon keresztül - fel. A szerencse az az, hogy ez csak 3 méter hosszú út volt. A másik nehézséget az okozta, hogy visszafelé ellenáramlatban kellett jönni a folyóban, folyamatosan emelgetni a lábadat, nem pedig "haladni a vízzel". Ez kicsit gyorsabb áthaladást biztosított, ámde irtó nagy fröcskölést is, aminél fogva ismét csak tiszta víz lettél, és gyors elfáradást hozott a lábnak is. Az előző kalandban jó, ha 2 km-t mentünk, míg itt összesen legalább 6-ot: az előzőben a derakam akart leszakadni, itt meg a lábam fáradt el. Ami a feelinget illeti: ott a gázgyár, metrók és a Yauza folyók voltak "feletted", itt meg a Vörös tér, a Gum áruház és a Metropol szálló. Ott a kulminációt az egyiptomi falfreskók jelentették (itt csak néhány nagy graffitivel találkoztunk - "Minek?" felirat és hasonlók), míg itt számomra a szent grál féltávnál jelentkezett: amikor is kijutottunk a napfényes félig-felszínre, a Moszkva folyó szintjére, amelytől csak egy teljesen lezárt rács-szerkezet választott el minket. Ez viszont már teljesen le volt zárva: ami helyes is, a hozzá nem értő ember ne akarjon onnan csak úgy behajókázni a föld alá, vagy fordítva. Itt szebbek és sokkal nagyobbak voltak a "vízesések", mint amott, több gombafajt is láttunk, a mélypontot itt viszont 3 centis óriáscsótányok jelentették, míg a másik helyen csak halat láttunk. Patkány egyik helyen sincs és ennek elég egyszerű oka van - itt nincs mit enniük, hiszen ezek sebes folyású folyócskák, nem pedig szennyvízcsatornák tele ételmaradékkal. A kaland így is frenetikus volt. 

Hogyan tovább? 

Vezetőnk, Kirill elmondta, hogy decemberre terveznek egy "raftingtúrát" a föld alá (bitang jól hangzik, elképesztő kaland lehet), de még sajnos nincs meg a "kijárat", ami ugyebár nem egy elhanyagolható rész egy ilyesmi kalandnál. Engem mondjuk az sem nyugtat meg, hogy decemberre tervezik (bár biztonsági szempontból ott azért tuti nem lesz eső) és az se, hogy az ember megkérdezte, tudok-e úszni....??? Hát akar a rosseb télen, Moszkvában föld alatti folyóban raftingtúrázni, de úszni semmmiképpen se.... Vagy mégis?!! Más folyókba Kirill nemigen hiszi, hogy elvisz minket, mert bár ugyan legalább 60 folyóban járt már a kb 130-ból, de elmondása alapján ezek nem vetekednek a Csecsorás és Nyeglinkás kalanddal - szerinte semmi érdekes nincs bennük... Azért ezzel én egy kicsit vitatkoznék - szerintem minden egyes folyó más és más meglepetést tartogathat, emellett meg az emberi megpróbáltatás és a fizikai-szellemi kihívás is fontosak.
Egy másik digger a Presznya nevű folyóba szervez utat (ez a második legnagyobb és legnevesebb föld alatti folyó, aminek még a "föld felett hagyott hídja is van" a Fehér Ház mellett).

Ámde technikailag ez a legnehezebb kaland is: hosszú a táv, a meder iszapos, és van benne tízméteres vízesésben való leereszkedés is. Összességében véve ebbe a kalandba már invesztálni kell: neoprém ruhára, sisakra, és egy fejreszerelhető-go pro kamerára vízhatlan tokkal... Ugyanez a digger egy Moszkva melletti kőtörőbe is levisz embereket: lehet, hogy megnézzük azt a föld alatti barlangúrát, aztán alszunk rá egyet. Mármint a Presznyára! Azt megígérhetem, hogy a következő ilyen kalandnál beszélni fogok a Moszkva alatti "titkos városról" (titkos metro-2, termek, bunkerek és hasonlók), ami lehet, hogy egy "urban legend", de Kirill szerint létezik.

Na ez egy bombasztikus kaland volt. Nem veszélytelen, sokféle kényelmetlenséggel járó, ugyanakkor "Életed meghatározó kalandja" is. Történt ugyanis, hogy lemerészkedtünk Moszkva csatornarendszerébe (ami egyébként 8178 km hosszúságú, és ez több, mint a Moszkva-New York közti távolság), ahol több mint száz "föld alá elvezetett" folyó található. Ezek közül két kevésbé ismertet jártunk be: a Csecsorát és a Csernograzkát. Jogos a felvetés, miért is kell ennyi folyót elvezetni a föld alá? Azt gondolnánk, hogy a válasz triviális ("hogy fent több hely legyen banknak, irodaháznak, és hasonlóknak"), de nem: azért vezetik főleg el őket, mert régen mindenki ezekbe eresztette a szennyvizét (sokan ma is), és ahová egyre több ilyen ömlik - az előbb-utóbb ugyebár nagyon mocskos, büdös, és ronda lesz, tehát szem elől elrejtendőnek kell lennie. 

Egy egész világ a lábad alatt

A városlakók 99,9%-ának fogalma sincs arról: pontosan mi is van a lába alatt, hová vezet egy-egy aknafedő, és arról sem, hogy a mai modern városok nemcsak felfelé, oldalra, hanem lefelé is terjeszkednek. Moszkva alatt példának okáért több tízméteres világ helyezkedik el. Ezt a "másvilágot" kevesen ismerik, láthatják. Vannak az ún. "diggerek" (ásók?), akik azzal foglalkoznak, hogy újabb és újabb "utakat" fedezzenek fel. Diggerből kevés van Moszkvában: személyazonosságuk persze eléggé homályos a kívülállóknak. Mutatványuk többszörösen életveszélyes: odalent ezer veszély leselkedik rád. Meséltek olyat, hogy lementek egy ismeretlen helyre, majd később rájuk zárták az aknafedőt... Volt olyan is, hogy ahol ki akartak jönni, arra az aknára épp ráállt egy autó... Vagy amikor már órák óta bolyongsz a labirintusokban, és a tizedik kimeneteli akna is le van zárva... A mobil meg persze nem működik odalent: csak az aknafedők közelében. Arról meg ne is beszéljünk, hogy hideg, mocskos, fejbeverős, szűk sikátoros-klausztrofóbiás helyek ezek, ahol sosem tudod, hogy melyik mederben milyen vizet ki- és honnan zúdít rád, és mennyit. Ha lemész, és jön egy eső (ne adj Isten egy nagyobb zuháré), akkor a vízszint drasztikusan megemelkedik, és akkor véged van. Erős pszichikai és fizikai felkészülés sem árt: különben bepánikolsz, és az a legrosszabb. Nahát ezek tudatában vágtunk neki egy diggerrel, Kirillel egy kétórás túrának (ami nálunk háromórásra sikeredett, mert elég sokat bénáztunk, és igen: többször pánikoltunk is). Az adott erőt, hogy a srác már 2008 óta diggerkedik, és számos moszkvai és európai föld alatti folyót bejárt már. Tapasztalt túravezető, bizalmat és erőt sugároz. 

Mindig az első lépés a legnehezebb

Ez így igaz. Amikor megláttuk a "lukat", ahol le kell ereszkednünk: káromkodva akartunk gyorsan elmenni a francba inkább. A több mint öt méter mély (elég szűk) járatnál négyből ketten kapásból nemet mondtunk. De mindig minden probléma megoldható! Az a lényeg, hogy minden csapatban legyen egy olyan ember, aki előtted megy (hogy rá essél inkább, és ne zuhanj inkább 5 métert... Ugye, milyen kedves vagyok??) Utána meg már visz az adrenelin. Ahogy leérsz, egy elég magas "alagútban" landolsz, kb 10-15 centis vízbe, a Csecsora folyóba. És rögtön el is áll a lélegzeted, mivel egy ismeretlen művész kétméteres egyiptomi jellegű falfreskókkal kápráztat el. Teljesen szürreális élmény! Ezekből van 10-12 darab, szavakat nem találunk, odáig vagyunk az élménnyel. Idegen tollakkkal ékeskedve: modern "Ingyiana Ivanovnak" érezzük magunkat. Továbbhaladunk a mederben: a víz néha már combig ér. Fontos, hogy inkább a lábunk elé nézzünk, mint nézelődjünk, mert sok gödör, rengeteg akadály és dzsuva van az utadban. És persze minden csúszós is. Utunkat graffitik, vízbeömlések, kisebb vízesések, halak és fali gombák tarkítják. Ezen az úton haladunk előre úgy 500 métert, de tovább már nem tudunk menni, mert hirtelen mély lesz a víz. Megfordulunk, és a kezdőpontnál elfordulunk egy oldaljáratba, a Csernograzka patakba. A járatok hirtelen leszűkülnek minden irányban, és egy idő után azt veszed észre, hogy a plafon is 20 centivel alacsonyabb, mint te magad vagy.. A víz sodrása erősödik, már full vizes vagy, és amikor ismét megteszel 500 métert, immár meggörnyedve, a derekad leszakad, izzadsz, mint egy ló - na ekkor értékeled át a kinti "igazi tér" fogalmát. Ez egy borzasztóan nehéz szakasz volt: egyszer például egy keresztbe futó cső alatt kellett átbújnunk, és ha a többiek nem "rántanak át" a túloldalon, akkor bizony teljesen megmerülök a vízben. (Akartam írni, hogy szennyvízben, de ez így nem igaz, hanem csak részben). Mindegy: az érzés így sem túl komfortos. Rengeteg akadály nehezíti az utad: állandóan bevered a fejed, sok éles vasdarab áll ki felülről, oldalról, jön a víz alulról-felülről-oldalról, és jól el is fáradsz. Úgy összesen 2 km-t tettünk meg a föld alatti folyócskákban, de én speciel meglehetősen elfáradtam. A kisebb testtömeg, alacsonyabb magasság és jobb fizikai kondi az bezony nem ártott volna. Végre megvan a feljutást jelentő aknafedő, és újabb teljesen szürreális élmény következik: kb. Moszkva közepén bukkanunk fel, egy Bank Center jellegű épület mellett, ahol úgy minimum 60 kamera vesz és pár tucat ember figyel. Hihetetlen, elképesztő! Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a kutyát se érdekel 5 csuromvizes alak, akik a csatornából jönnek fel...., az irodaház őre még fotót is készít rólunk. Na ilyen egy igazi "bevállalós kaland". Hamarosan megyünk a második túrara is: ahol a legnagyobb föld alatti folyót, a Nyeglinkát fogjuk feltérképezni.