Ezen a kalandon a moszkvai VDNH park két lezárt pavilonját néztük meg, az egyik tetejére is feljutottunk. Ez az egyik kedvenc helyem Moszkvában! 

További képek: 

Hirtelen jön az sms: "megyek tűzijátékot nézni". Kirill, a roofer küldte, így az általam kb milliószor látott és unalomba fulladt dolog egy pillanat alatt vált át rendkívül izgalmassá és értelemmel telivé. Minden csak nézőpont kérdése. "Persze, sima" - mondom. "Mikorhol?". "itt és itt". OK, fejvesztve készülődés, 30 perc van a megadott időig. A város meg félig még lezárva, mivel a nap teljes egészében vonult a "halhatatlan sereg" - emberek százezrei, a Győzelem Napját ünnepelve, a taxi csak nem akar ideérni. Kések is rendesen, de a tűzijátékig még mindig marad idő. A 16 emeletes ház előtt orosz roofer szólva élve "дичь" fogad, amit ha megpróbálunk lefordítani, akkor 1. vadhúst  (állat) 2. vadságot kapunk. A kettő elegye adja azt a szót, amit akkor használnak, ha "sok, oda nem illő, ember van, akiről azt se tudjuk, kicsoda, micsoda". Mind persze ugyanarra vár: tetőzni és menőzni egyet. Kirill rühelli a csürhét: mint mondtam, csak annak hajlandó vezetni, aki ezt komolyabban gondolja. És ez így nem baba: kalandunk így veszélyesbe fordul át, mivel ennyi emberrel már szinte 100% a lebukás veszélye. Felmegyünk azért, a tető bár nyitva,  mellette viszont három dühös lakó küld el minket a jó büdös francba.... Jön a B terv, telefon, sms, infószerzés: "itt is étt vagyunk? ti hol? van ott szabad tető?" "van itt egy hosszú 9 emeletes, nem egy nagy truváj, de a tűzijáték frankó lesz róla". Így is lesz, megyünk a címre, a hordát nem visszük magunkkal, és 5 perc múlva már fent is vagyunk a "szabad tetőn". Páran még így is felkerülnek rajtunk kívül is. A tűzijáték nagyon bombasztikus, de szerintem a kilátás is: látszik a Lomonoszov egyetem, a Leninszkij sugárút, a Gagarin szobor és az orosz MTA is. Nos szóval így szerveződnek a mi kis roofer kalandjaink. 

Fotók: 

Videó: Illetve egy tegnapi "havas" videó a Győzelme Napja előtt:

Imádom a Kijevi pályaudvart és környékét Moszkvában. Azért is, mert kb 7 évet volt szerencsém élni a tőszomszédságában, most pedig szinte havonta utazom innét gyorsvonattal a reptérre, tehát megszokásból, de azért is, mert rengeteg gyönyörűséget rejt magában. Több mint 100 éves épület, ami egybesíti a bizánci, modern és számomra beazonosíthatatlan stílusokat, de van benne római diadalív (kettő is), római istenként ábrázolt szovjet kohómunkás- és utazók szobrai, szép freskók tömkelege, de még egy templom is ékesíti belülről. Először kínálkozott számomra egy lehetőség, hogy ezúttal ne átrohanjak rajta, hanem kényelmesen végigsétálva az összes épületen, megcsodálhassam bensőségét, némi "tárlatvezetéssel" egybekötve. Emellett exkluzív felmenetel is kínálkozott a pályaudvar óratornyába is, ami nagyon keveseknek adatik meg, és ezt nem lehet visszautasítani.  

A Kijevi pályaudvar (oroszul: Киевский вокзал) Moszkva kilenc fejpályaudvarának egyike. Innen indul és érkezik a dél- és közép-európai, valamint az ukrajnai vonatok túlnyomó része. Az állomást érinti a moszkvai metró 3-as, 4-es és 5-ös számú vonala.
Az állomás 1914 és 1918 között épült bizánci stílusban a hozzá tartozó 54 méter magas óratoronnyal. Eredetileg Brjanszki pályaudvarnak hívták. A csarnokot Ivan Rerberg és Vlagyimir Suhov tervezte. Az épület az akkori idők építészeti és mérnöki látványosságának számított.
A peronok mindegyike üvegtetővel fedett. Az üvegtető 321 méter hosszú, 47,9 méter széles és 30 méter magas, össztömege pedig meghaladja az 1250 tonnát. A munkálatok nyomai még ma is tisztán látszódnak, amelyek tovább emeli a grandiózus épület eleganciáját. (wikipedia). 

A dolog legizgalmasabb része persze maga az óratorony, ami 2010-ben még elég "sejtelmesen" és "indusztriálisan" nézett ki: 

(ezért a képért köszönet a http://idu-shagayu.livejournal.com/2446560.html urban explorer blognak) 

Egy jellegtelen ajtó vezet ide a pályaudvar váróterméből, amire "No entry" van kiírva, magadtól sosem jönnél rá, hogy pont ez az ajtó vezet fel. (Azért, mert elég messze található a toronytól). Az ajtó felvisz a használaton kívüli 2. emeletre, ahonnan már egész máshogy néz ki az egész pályaudvar. Építési területen járunk, mindenhol beton, sitt, festék és hasonlók. A 2010-es kép után a tornyot és környékét elkezdték alaposan rendberakni, és ez a folyamat ma is tart. Útközben felfelé meg lehet tekintenünk az egész létesítmény villamosvezérlőjét, szellőztetőrendszerét. Az egész úgy néz ki, mint egy számtek szerverterem a valami gyárból, amihez a jó ég tudja csak, hogyan kapcsolódik egy fa, félkör alakú tető, amilyeneket Isztalmbulban látni. Nagyon elképzelhetetlen. Ennél már csak maga az óratorony izgalmasabb: egy körlépcsőn megyünk felfelé gyalog, fejünk felett magasan középen egy "házikó lóg".

Igen, talán ez a  legtalálóbb mód annak az épületnek a megnevezésére, ami a torony 4 oldalán lévő 4 óriásóráját irányítja, mozgatja. Alulról úgy néz ki, mintha egy palló lenne hányavetien átdobva a levegőben, rajta a házikó, ami felülről meg mintha tényleg lógna. Természetesen ez a házikó is "megnyílt" előttem: odabent pedig monoton kattogás hallatszik a múlt századból, és vígan irányítja a 4 óraórisát. (Miközben modernizálják a tornyot, megpróbálták ezt a rendszert is kicserélni "modernebbre", de az órák így mindig pontatlanok voltak, (magyarul késtek, és egy vasúti pályaudvar szempontjából nem feltételenül előnyös dolog) ezért - az egyébként halálpontos svájci mechanizmust  - meghagyták úgy, ahogy van. Csak lefestették a házikót pirosra. Elképesztően izgalmas pillanat volt ebbe a házikóba bemenni, és belehallgatni a történelmi kattogásba, ami 2 világháborúhoz és Moszkva teljes átalulásához is asszisztált. 4 óriásóra közt állni (belülről) sem kevésbé izgalmas - olyan, mintha valami szueprtitkos vagy rejtett dolgot művelnél. Az útnak ezzel még nem volt vége: a házikó felett még van 2 terem, ahonnan letekinthetünk a városba. Van egy szabadtéri erkélyszerűség, ahová sajnos most nem sikerült kimenni, pedig nagyo akartam. Ezek négy végéban áll 4 sasszobor, úgy kétméteresek, amelyek reppenésre készen állnak.  Egy emelettel feljebb van egy másik szoba, afféle kilátó, ahonnan úgyszinténpazar panoráma nyílik a városra: látjuk a Moscow City Ventert, Fehér Házat, Ukrajna szállót, Moszkva folyót, Nemzetek szökőkútját, Radisson Slavjanszkaja Hotelt, és rengeteg mást is. Innen még mindig vezet felfelé egy létra, ami már csak egy likszerű ablakhoz visz, de legközelebb szerintem ide is felnézek. Mert frenetikus az egész! 

További fotók: 

Videók:  

Ez a ház elég nehezen "megközelíthető" volt, több órát várakoztunk, hogy révbe érjünk. Magasságra nem nagy vasziszdasz, azonban a muzulmán mecset és az Olimpiszkij sportközpont közelsége megadja neki a pikantériát. Ráadásul itt már sötétben jártunk.  

További fotók: 

Ezeket a kalandokat csípem a legjobban. Jön az sms:

"Kész vagyok elvezetni téged VALAHOVA. Úgy gondolom, vannak érdekes helyek."

"Jó, köszi, minden érdekes számomra, de hova? "

"Azt még nem mondhatom el. A lényeg, hogy nem a legveszélyesebb helyek, viszont vörös szőnyeg sem vezet oda. Kész kell álljál, hogy az egész szombatod rámehet. Szánd rá az időt! Lehet, hogy több mindent is megmutatok. 

"Jó. Mikor és hol?"

"Szombaton. Közelebb az ügyhöz szólok a hol-ról". 

"Mit hozzak magammal?"

"Semmi különöset. Legyen rajtad mindennapi, de kényelmes ruha!". 

_____________________

Az "akció" napja, 12 óra 30 perc. Jön az sms: 

"Na, megyünk akkor valahova?"

"Persze!! Hisz erre várok!!! Mikor és hol?"

"Gondolom az Arbaton. Legyen 13:30, Metro Smolenskaya"

Az illető Oroszország legnagyobb celeb-roofere, Kirill Skywalker, akivel már volt szerencsém rooferkedni. 

Ide is Kirill Skywalkerrel jöttünk, és nem adtuk lejjebb, mint 31 emelet. Ez volt az eddigi legmagasabb pontom Moszkvában, szabad téren, peremszélen sétálva, brutálmagasan létrázva. Már a 30. emeleti "erkély se semmi" panorámát nyújt, azonban ez nekünk nem elég, és mentünk a tetőre. Az még hagyján, hogy itt is körbe lehet sétálni, azonban van itt még egy jó ötméteres létra, ami egy, a "csúcson lévő minipiramishoz vezet" - na ezen először sem Ingyiana Ivanov, sem jómagam, a Yauzai Yakuza nem mert elsőre felmenni. Hallom még most is Ingyiana szavait a fülemben: "Te, erre én nem megyek fel. Beszarok mindjárt". Hozzáteszem, nekem sem ment elsőre, vissza kellett fordulnom. Viszont a puding próbája is kevés, és ekkor már hárman is felmerészkedtek előttem, és ekkor megembereltem magam, és én is felmásztam. Nagyon nem segített a 0 fok körüli hőmérséklet, az erős szél, és az enyhén imbolygó létra, aminek a tetején egy alig-korlát van. Amikor már öten voltunk fent, akkor jött a következő farokméregetés: hogy, na "ki meri megkerülni a Piramist?" Egy kb 3x3 méteres kockáról van szó, amelynek szélén úgy egy méteres utacska van. 3 oldalról körbejártuk, de a 4. alatt már ott virít a szédületes mélység, na ott ismét csak mind befostunk, és ezt annyiban is hagytuk. El nem bírom képzelni, hogy ott valaha is átsétáljak.... Ellenben itt is igaz az a tétel, amit úgy hívnak, hogy akklimatizáció. Kirill szerint simán hozzá lehet szokni a magassághoz, csak folyamatosan gyakorolni kell. Minél feljebb törsz, annál könnyebb lesz lentebb kiállnod a tető szélére, és így tovább. El kell fogadjad az agyadban, hogy ennél a világon nincs egyszerűbb dolog: csak végigsétálni egy 3 méteres távolságot. Piece of Cake. Na jó, meglátjuk majd. Talán nyáron. Kellene sokat gyakorolni, de ez a sport nem olyan, hogy "minden kedden és pénteken lemész futni", hanem akkor mész tetőzni, amikor "szólnak", hogy mehetsz.... Röviden ennyit most a legfosatósabb (ugyanakkor leggyönyörűbb) tetőzésünkról, mert arról meg nem is beszéltünk, hogy nincs szó rá, amiket látsz: egyszerűen döbbenetesen szép, és más így Moszkva, az összes gyönyörűségével együtt. Odafent teljesen más (talán valamiféle hipnotikus-eufórikus) állapotba kerülsz, ami semmihez nem fogható érzés. Katarktikus. Ha valaki jönni akar, erre a tetőre szerintem el tudom intézni a feljutást. 

És a lélegzetelállító videó:

A moszkvai Narkomfin ház1930-ban épült, konstruktivista építészeti stílusban, Gainzburg Mózes építész tervei alapján. (Összesen 6 hasonló típusú házat építettek hasonló sílusban Oroszországban, tehát az ötlet annyira népszerű azért nem volt). A ház hosszú, nem szép, bár meglehetősen futurisztikus. Eleinte csak oszlopokra tervezték (hogy a ház "alatt" lehessen például sétálgatni, de aztán rájöttek, hogy ez azért annyira nem lesz stabil, pláne a korban rendelkezésre álló építési anyagok minősége sem volt sajnos jó. A tetejére ki lehet mászni, mint egy mai modern penthouse-ban, és viszont egy bombaötlet volt abban az időben. Fönt lehetett sétálgatni és napozni. Az alapötletet az indukálta, hogy "hozzunk létre valami olyan házat, amiből ki lehet spórolni mindent, össze lehet vonni helyiségeket - például az összevont családoknak csak pici 1-m2-es konyhájuk van, és mind egy nagy közösségi térben étkeznek, főznek rájuk. A szobák (de inkább cellák) némi szinteltolással kerültek kialakításra, rengeteg helyet spórolva meg ezzel. Ahol aludtak, ott nagyon alacsony volt a plafon, a konyha ugye egy haszontalan hely, ezért minek is, illetve a vonatok lehajtható ülőhelyeihez hasonlóan itt is lehetett például díványból ágyat varázsolni, vagy a falból előszedni egy kihajtható vasalódeszkát. Majdnem olyan, mint egy nagyon korszerűtlen IKEA. És a legérdekesebb, hogy mindenre azért volt szükség, mert azt gondolták, hogyha az egy munkahelyen dolgozó alkalmazottak egy helyen laknak, afféle félig-meddig erőszakosan verbuválandó Big-brother jellegű kommunában, akkor az javítja a munkamorált. Ennek apropóján érdemes megemlíteni, hogy a Narkomfin, az valami olyasmit jelent, hogy "Pénzügyi Népbiztosok Apparátusa". Furcsa érzés volt ebben a lebontásra ítélt házban sétálgatni. A tetős kalandok közé soroltam végül, mert ugyan csak ötemeletes a ház, de nagyon pazar kilátás nyílik róla a Fehér Ház, a Moscow City és az Ukrajna szálló irányába. 

További fotók: 

Ismét a Moszkva24 TV csatornával forgattunk. Közeledik a forgatás vége (már csak egy csokoládégyár van hátra, és már most nagyon sajnálom, hogy vége lsez. Egészen belejöttem, nagyon élveztem - ez már a 4. napunk volt. Kirillről, aki a múltkor kalauzolt minket, most kiderült, hogy nemcsak sima roofer, hanem már egyenesen skywalker: azaz az a típus, aki felmászik a 300 méteres felhőkarcoló legeslegtetejére, vagy a Lomonoszov egyetem tetőcsillagára, meg hasonlókra. Ami már nem is evilági... Bődületes, teljességgel érthetetlen, és megmagyarázhatatlan....  A hogyant/miértet nem boncolgatom: de meg tudom érteni. Ez ugyanolyan sport és virtus, mint a hegymászás. Vagy 600 helyen volt már Moszkvában, elmondása alapján csak pár hely hiányzik neki  a kollekcióból: a Fehér Ház, vagy a Kreml/Vörös tér épületei. A Vörös tér falára egyszer felment, de "lekapcsolták", ezért amikor egy későbbi alkalommal jelentkezett önként havat lapátolni a Vörös tér épületeiről: akkor az arca alapján kiszúrták, és nem engedték tovább. Érik egy komolyabb interjú Kirillel, remélem, összejön!

És akkor a mi kocarúferségeskedésünkről. Ezúttal Kirill egy 16 emeletes házat javasolt, aminek a tetőtéri ajtaja azért volt nyitva, mert épp szerelési munkák folynak a tetőn, és egy csomó munkás járkált ki-be. (Alig voltunk feltűnőek egy tízfős tv stábbal, kamerákkal, állványokkal, egyéb apparatúrákkal....) Ebben a rooferkedésben az a jó, hogy csak kisétélsz egy ajtón, és eléd tárul egy teljesen más világ. A torkodban dobog a szíved, hogy vajon most mit fogsz látni? Folyót? Milyen nevezetes magas házakat? Vajon jó lesz az időjárás? Vajon sikerül majd jó fotókat készíteni? Amikor kilépsz a tetőre: lényegében megszűnik a lenti világ, illetve ez így nem teljesen igaz, hanem csak "követhetővé válik". Lentről nem látod át az egészet, minden zajos, és kicsi, fentről pedig minden más. Gyönyörű. Lélekemelő. Pazar. Olyan, mintha egy mozgókép menne le előtted, amit akár órákig láthatsz, illetve nem az a jó szó, hanem az, hogy "megfigyelheted". Te mindent látsz, téged viszont senki nem lát. Ily módon "kilesed a nagy város titkait". Nagyon elképesztő érzés. Már alig várom a következő tetőt! Még fotók:  

Ez egy bombasztikus kaland volt. A Moszkva24 TV csatornával forgattunk, immár harmadszor. A 20 perces műsor rólam szól majd, egészen pontosan arról, hogy mit gondolok Moszkváról, mik a kedvenc helyeim, elfoglaltságaim, valamint rengeteg információt elárulok a magyar kultúráról és lélekről. Óriási dolog lesz, nagyfokú munka van/lesz benne. Immár összesen harmadszor forgattunk ma, és még mindig nincs vége. Ezúttal egy 25 emeletes ház tetejére másztunk ki, egy roofer, Kirill segítségével, akinek nincs weboldala, de elmondása alapján több száz tetőn járt már Moszkvában.

A Lomonoszov egyetem felső "csillagja", vagy a Győzelem Parkjában található Niké szobor teteje például "fullextrának" számítanak ebben a kategóriában, a sima lakóházak - ugyanakkor "alapnak". Az épületek belső terei - így az Osztankinoi TV torony - semminek nem számítanak. Aki a börit is vállalja, az felmászhat állami intézményekre, netán a Kremlre, de ehhez már nagyon betegnek kell lenni - ilyen egymillióból egy ember ha akad. Így is brutál a srác, pedig csak huszonéves. Egyetlen helyre visz fel "turistákat" egyébként, ez pedig egy 31 emeletes penthouse teteje, melynek tulajdonosa épp a barátja. Az összes töbi hely - másnak nem igazán elérhető. Mi szürkületben / ködben voltunk fent, és ide még vissza szeretnék jönni nyáron, szép időban, nappal is. A körpanoráma mindent visz - ezért tényleg érdemes felpumpálnod az adrenalinszintedet! A penthouse tetejei kirándulást egyébként nyilvánosan meg fogom hirdetni, tehát bárki jelentkezhet majd rá. És hogy miért csinálom mindezt? nagyon egyszerű a helyzet! Moszkva (de lényegében bármely más város) sokkal, de sokkal izgalmasabb ilyen megközelítésből - felül- vagy alulnézetből, rendhagyó nézőpontból, és azt vallom, hogy az érdeklődőknek jogukban áll látni ezeket a szuperexkluzív, gyönyörű dolgokat is.  

Az Osztankinói TV torony a Föld 5. legmagasabb épülete (540 méter) és a legmagasabb épület Európában. 340 méter magasságban egy zárt körkilátó és egy forgó étterem (bár inkább büfé) található rajta, ahonnan mintegy 60 km-re lehet ellátni. A lift másodperceként 7 métert tesz meg felfelé. A torony kilengése ilyen magasságban 1-2 cm, innen 20 TV adó, és 24 rádióadó is sugároz, és ez nem kevés. Az épület súlya összesen 55 ezer tonna.  Ezek voltak a tények, és akkor pár szóban a látogatásunkról. 

Nos öt földalatti kalandunk után elhatároztuk, hogy ezúttal felfelé vesszük az irányt, és ellátogatunk a legmagasabb orosz épletbe, ami csak létezik. Az Osztankinói TV toronyban még életemben nem jártam, ezért is esett a választás rá. (Eddig a Swiss Hotel, Hyatt Ararat, és a Szputnyik Szálló/darbars étterem tetején jártam). Mivel rengeteg turista akar felmenni, érdemes úgy egy-két héttel az eksön előtt jegyet váltani a http://останкинская-башня.рф
hivatalos oldalon, és még így kevés az esély, hogy valami normális időpontot kapsz. Az ár 1200 rubel, azaz kb 5.000 Ft. A foglalás és fizetés után azonnal el kell küldeni a résztvevők neveit és születési dátumait e-mailben, így rögtön látják, hogy van-e olyan, aki nem mehet fel (7 év alatt nem lehet), illetve van-e olyan, aki netán kedvezménnyel trükközne (7-18 éves kor közt van diákkedvezmény). A belépésnél elkérik az útleveledet, elveszik a táskádat, ételedet, lényegében mindenedet, és a legeslegszigorúbb átvizsgáláson veszel részt - kétszer. (Még a reptéren sincs ekkora para., a folyamat lassan zajlik). Cserébe viszont lekésed a nappalt, és egyre rosszabb minőségű fotókat készíthetsz odafent.  Fent a legjobb dolog egy totál átlátszó üvegpadló, amire valóban elég fura dolog ráállni. (vagy ráfeküdni). Akarva-akaratlanul is mindig az jár a fejedben, hogy "de mégis milyen vastag ez a rohadt üveg???" (nagyon nem tűnik annak). Eztán szervezett idegenvezetés zajlik, ami nagyjából abból áll, hogy "álljunk oda az ablakhoz, és félhomályban találjuk meg Moszkva ilyen vagy olyan épületét". Én úgy vagyok vele, hogy Moszkva felülről nagyjából mindenhol tökugyanolyan, ezért nem is erőltetem a keresősdit: inkább arra várok, hogy beüljünk már a forgó étterembe. Benne ülsz egy karosszékben, és szépen körbeutazod benne Moszkvát, sőt, még hideg sört is kapsz mellé! Ez ám az igazi buli. Természetesen a kaland nem sorolható az Indiana Ivanov és Yauzai Yakuza ingerküszöbű kalandok közé, bár ha kiengedtek volna egy szabadtéri kilátóra ey emelettel feljebb, akkor akár még az is lehetett volna. Mindegy, ne legyünk telhetetlenek - ha minden igaz, a 7 végén az épp velem /engem forgató TV stáb felvisz valami moszkvai háztetőre, ahol kevésbé steril körülmények közt népszerűsíthetem a pajehali.hu blogot, illetve az enyhén extrém extravertáltságomat. A több napos TV forgatásomról külön poszt fog majd születni, mert így izgalmas. Mivel több helyszínen is forgatunk, ezért így szerencsésebb.