kis ⏜ kultúr⏜kalamajka

Pajéhali!


Nyár van nyár, száz pacsirta száll

2019. június 14. - lucullus

Az írás megjelent a hataratkelo.blog.hu - n, az Index és az Index2 címlapján is. 

_2019-06-15_1_23_06.png

_2019-06-16_10_36_09.png

 

Ez a poszt kicsit rendhagyó lesz, mivel egy meglehetősen nem szokványos módját mutatja be a városnézésnek: a rooferinget. Én ugyan nem nagyon vagyok otthon a műfajban, de a Moszkvában élő Gábor (aki sokkal inkább igen, mi több, szabadidejében viszonylag sokat gyakorolja is) sem tud arról, hogy ennek a „tetőn mászkálásnak” lenne szervezett formája, míg Szentpéterváron és Moszkvában ezeket simán ki lehet próbálni.

cim_45.JPG

„Moszkvával ellentétben Szentpétervár teljesen más városképet mutat „roofer szempontból”: utóbbi városközpontjában például sokkal kevesebb a panel és hruscsovka, ellentétben több a téglaház és barokk-, rokokó-, art deco-, egyéb (szebb és extravagánsabb) stílusú épület. 

Meg persze több a víz: Moszkvában két folyó fut a felszínen, a Moszkva-folyó és a Yauza, míg Péterváron van Nyeva, a tenger, és rengeteg kis folyócska. Előbbiben százharminc-egynéhány folyó van a föld alá elvezetve, utóbbiban jó, ha egy tucat. 

Ha felülről nézed Pétervárt, akkor az ezüstösen és aranyosan csillogó tetők alapján talán leginkább Velencére emlékeztet a legjobban, bár ha csak a csatornákat nézed, akkor inkább Amszterdamra. 

Péterváron sokkal több a szebb és érdekes lépcsőház (amit itt "paradnaja"-nak hívnak, ellentétben Moszkvával, ahol "podjezdnek".) És több a belső, eldugott udvar is. 

Hogyan „roofereljünk” Péterváron? 

Jómagam sokkal jobban szeretem megnézni (és másoknak is megmutatni) a várost felülről, mert így lehet "átlátni" szerintem az egészet a legjobban. A szentpétervári rooferingnek a következő alfajait lehet megkülönböztetni: 

1) kilátók (ez nem tartozik bele a roofering kategórióba, de logikailag ide kívánkozik) 

A legjobb kilátók (ahová bárki válthat jegyet) Szentpéterváron szerintem az Izsák templom kilátója és a Gazprom épületéé (ami a legmagasabb épület a városban, sőt, Oroszországban is).

 

Ezekre bárki könnyen válthat jegyet, viszont az élményt is azt kapod, amit „bárki”. Szép, szép, de nem a legszebb: az előbbiben például oszlopok zavarnak a „körpanorámában”, tülekedő turistahordák, utóbbi meg összevissza van nyitva. Vagy zárva. 

 

2) lakóházak tetejei, légvédelmi tornyokkal megspékelve 

Na, ezek a tetők a legérdekesebbek, ezt az élményt egész életedre garantáltan megjegyzed, ráadásul exkluzívnak mondható a történés. 

Ismereteim szerint jelenleg három viszonylag könnyen mászható ilyen tető van Szentpétervárott, ahonnan olyan fokú gyönyörűség tárul eléd, hogy ha kipróbálod őket, akkor soha többé nem akarod használni az összes többi opciót. 

Ezek legális tetők, a központban találhatóak (egy a Kazanszkij templom mellett, egy az Admiralitás épülete mellett, egy meg a Rubinstein utcában), csak kell hozzá az ember, aki kinyitja a tetőre vezető ajtót, illetve nem árt, ha ismered is valamennyire ezt az embert.

 

 

Ez veszélyesnek hangzik, de nem feltétlenül az: a biztonsági követelmények szigorú betartásával SZINTE BÁRKIT fel lehet egy tetőre vinni, és átadni neki egy frenetikus élményt. 

A tériszony leküzdése megtanulható dolog, tényleg olyan, mint a kerékpározás. A legfontosabb, hogy ne csinálj hülyeséget, légy óvatos, figyelj mindenre, és ennyi. 

Mondjuk az sem árt, hogy „jó időt” válassz a tetőmászáshoz: lehetőleg legyen nyár, legyen meleg, a víz és hó nagyon rossz kombinációt alkot a tetővel. És a fotóid se lesznek jók. 

A legjobb egyébként az, ha más fotóz téged, nem te saját magadat, és iszonyú hatásos az is, ha van drónod, és azzal fotózol lefele. 

Az élmény és adrenalin mellett azt is megtanulod, hogy hogyan fejleszd magadban azt a tudást, ami a korlátaid leküzdéséhez kell, és amit az élet egyéb területein is használni tudsz majd. 

img_7309-09-06-19-04-19.JPG

Általában gyalog vagy lifttel mész fel, egy padlástéren belül közlekedsz, és általában viszonylag könnyű nyíláson vagy ajtón át lépsz ki a tetőre. Viszonylag ritka, amikor egy külső tűzlétrán visznek fel. 

Az utadat érdekes lépcsőházak, padlásterek tarkítják, és néha a tetőkön vannak légvédelmi tornyok, ez Pétervár sajátossága. Egyszerűen látnod kell őket. 

Közben meg remek sztorikat hallasz a rooferingről, a városról és történelméről, és olyan fotóid lesznek, amit egy "sima" utazási iroda soha nem fog neked megadni. 

3) illegális háztetők, zárfeltörés 

Na, ezt a pontot NE kövesd soha! Mivel ma már ritka esetben találsz „szabad háztetőt”, ezért ez esetben fel kell törjél zárakat, hogy kijuss ezekre. A következményeket ne is firtassuk. 

Ismerek ilyen roofereket, de nem szeretem a tevékenységüket. Lehet, hogy ez az igazi kihívás, macsóság és adrenalinlöket egyszerre, de hidd el: egy fotó sem ér annyit az életben, hogy anyagi és erkölcsi kárt okozzál másoknak, vagy magadnak. Ráadásul ki sem tudod rakni a Face-re, mert akkor egyből lebuksz vele. 

Hogyan „roofereljünk” Moszkvában? 

Hát, sajnos itt sem túl sok a lehetőség. 

A pétervári 1. ponthoz leírtakhoz hasonlóan Moszkvában is van jó pár kilátó, ami szabadon látogatható. 

Ilyenek a felhőkarcoló-negyed, a Megváltó Krisztus templom kilátója, a Hyatt Ararat szálloda tetőterasza, vagy egy „bolt” teteje a Ljubjankán. 

Sokan az osztankinói tv-toronyba mennek a várost felülről megnézni, de ez nekem sosem jött be: rengetegen vannak, nagyon szigorú a beléptetés, és kb. fele akkora élményt kapsz, mint a felhőkarcoló negyedben.

 

 

Mindez azért van, mert kb. egy évtizede valami barom eldobott egy égő cigicsikket, ami miatt kigyulladt pár emelet odafönn... 

Van még egy remek kilátószerűség a Gagarin-szobornál, amit nagyon kevesen ismernek, viszont szerintem itt jobb panorámát kapsz, mint akár a Veréb-hegyen, ahol tülekednek a turisták. 

A 2. ponthoz tartozó helyek közül egyet jelölnék meg, ellenben szerintem mind közül ez a legpöpecebb. Ez egy százhúsz méter magas lakóház teteje, ami egy szerény, ötmilliárd forint értékű penthouse lakásból nyílik. 

Értelemszerűen a cca. háromszáz m2-es lakás belsejét is látod, innen van a kilépő a tetőre, és onnan még egy tetőre, és onnan még egy tetőre... A legtetején pedig van egy három x három méteres üvegpiramis, kb. egy méter széles, korlát nélküli párkányokkal, amit ha körbe mersz sétálni, akkor megemelem előtted a kalapom! 

Ez a kaland „elég nagy valószínűséggel” létre is jöhet egyébként. 

Vannak még ezen kívül épületek, főleg lakóépületek, ahová úgy megyünk be, hogy „valahol-valaki nyitva hagyott egy ablakot, vagy tűzlépcső-bejáratot, valaki meg az underground roofer közösségben elköpte ezt az infót”.

 

Ezt a kalandot viszont azért nem ajánlom, mert túl sok benne a bizonytalansági faktor és lehet, hogy sokat kell várni is. Négy-öt ilyen tetőn voltam, valahol például csak a harmadik-negyedik próbálkozás jött össze a sorban, értelemszerűen a „felesleges próbálkozások” simán el tudják venni az ember kedvét az ilyentől. 

 

A 3. pontot szerintem itt se boncolgassuk. Nem vagyok híve ennek a módszernek, bár sajnos voltam tanúja hasonlóknak. Azt gondolom, hogy ha kellőképpen türelmes az ember, no meg alázatos, akkor simán össze lehet hozni így is pár szuper roofer kalandot. 

Mindemellett persze Te magad is tudsz generálni magadnak hasonlókat: bárhol, ahol vagy, menj fel a legfelső emeletre, keresd a tetőhöz vezető utat, nyiss rá ajtókra, tájékozódj. 

Ha van kamera, vagy őr, vagy riasztó, akkor viszont hagyd az egészet a francba. Ha nincs kamera, de így is lebuksz, akkor még mindig adhatod a hülyét, hogy csak eltévedtél, majd átlendülhetsz támadásba is, hogy „te csak megtaláltad a rést a pajzson”, ez mindig működni szokott. 

Pár ilyen spontán kalandban nekem is volt már részem: így Magyarországon és Cipruson simán kisétáltam például a szálloda tetejére, Moszkvában felmásztam raktárépületek tetejére, de sima háztetők, iskolatető, „hídtető” is jött már szembe velem így. 

Summa summárum: egyszer az életben legalább neked is ki kell próbálnod a tetőzést, avagy roofereskedést, amit garantálok, hogy soha nem fogsz elfelejteni! Akár Szentpéterváron, akár Moszkvában jársz, szólj, és szívesen segítek a tervek megvalósításában.” 

 

 

A Balti-tenger rejtett orosz szigetein - Gogland, Mosshnij, Szeszkár

 

Ez az út mondhatjuk, hogy szembejött velem: a Balti-tenger rejtett, nem igazán látogatható, fizikailag is rettenetesen nehezen megközelíthető szigeteire nem terveztem sosem az utazást. Illetve ez így nem teljesen igaz, mert kb. 2-3 éve láttam egy filmet a jutyubon bizonyos "Nagy-Tyutyersz" szigetről, amit a mai napig háborús ereklyék milliói "díszítenek", és az egész sziget alá van aknázva a németek által. A Kuril-szigeteki túrám után nagyon vágytam egy újabb ilyen helyre. Tudni kell, hogy a II. Világháborúban itt nagyon heves harcok folytak, ide-oda foglalták, majd csatolgatták a szigeteket, ezért lényegében a nem oroszos elnevezések, meg a harci állapotok. Mutatták, hogy önkénteseket toboroznak a sziget aknamentesítésére és harci eszközök összegyűjtésére, lomtalanításra, amire rá is kaptam gyorsan, de végül mégsem jelentkeztem, mivel 1. gondolom külföldiként biztos nem engedtek volna be 2. egy hónaposak voltak az utak, annyit meg nem tudok rászánni. Nos az ötlet el is halt, bár azért kavarogtak a fejemben utána rendesen a gondolatok: "vannak ezek a rejtett szigetek, kb. a Balti tenger közepén, orosz fennhatásúak, finn-svéd nevűek, ráadásul közelebb vannak Finnországhoz, Észtországhoz, mint Oroszországhoz, konkrétan nincs semmilyen túra vagy szállítóeszköz oda". Na mondom, ez a nekem való kaland.... node sajnos az érzés mégis elhalt, eltemettem magamban, el is felejtettem, mígnem a neten szembejött velem egy ilyen túra: "A Balti tenger rejtett szigetei - Gogland, Mosshnij, Szeszkár, Nagy-Tyutyersz". Ráadásul azzal a csapattal, akiket ismerek, akikkel már voltam egy túrán Moszkva környékén, ezért vihargyorsan be is lelkesültem, már foglaltam volna is le az utat, amikor a végén megláttam ezt a részt: "A túra engedélyköteles, az engedély megszerzéséhez elengedhetetlen az orosz személyi igazolvány. Külföldieknek nem megengedett a belépés.." Na mondom, kész, itt a vége, de azért egy telefont mégis megeresztettem a szervező felé: "Igen? Tényleg? És ez biztos?" Hasonló szavakkal operáltam.. Mondom, "nem próbáljuk mégis ki? mit veszítünk? Max visszautasítanak..." "Jó, próbáljuk ki. Ezek és ezek a papírok kelenek hozzá... Sok... És személyen kell az ügyet intézni, Szentpétervárott ráadásul..... Sok sikert hozzá". Na, újabb csalódás, újabb paff, mert mondanom sem kell, hogy erre sincs időm: az orosz bürokrácia rettenetes útvesztőiben, egy másik városban biztosan nem vállalom be a dolgot..... "Te, és nem lehetne, hogy Ti elintézitek ezt nekem?" "Hát, az a baj, hogy az orosz csoportnak egy helyen kell intézni, a külföldieknek meg egy másik helyen". "Nade azt írtátok, hogy "külföldiek nem jöhetnek egyáltalán!' "Igen, mert kurvára macerás, MI nem akarunk magunkkal kölföldieket vinni...." "Jó, mondom, akkor beszéljünk máshogyan: hajlandó vagyok ráfizetni, ha elintézitek a dolgot". "Hajh.. ettől féltem - nem fogadhatunk el Tőled extra pénzt, mert Te Mihail barátja vagy (Mihail a csoport vezetője - és azt kell róla tudni, hogy egyszer-kétszer tettem már neki egy-két szívességet), "ám őszinte leszek: reméltük, hogy pont erre a túránkra nem fogsz jelentkezni..." "hát, rábasztatok..." Na így indult el a szervezés. Úgy ez év januárjában szedtem össze a szükséges papírokat, és töltöttem ki őket kábé huszadik nekifutásra, majd juttattam el őket Szentpétervárra, és szépen lassan újból kezdtem eltemetni ezt a kalandot, mivel egészen júliusig az ég egy világon semmi nem történt az ügyben...., míg az oroszoknak meglett az engedély már úgy három hónap múlva. És akkor le is mondtam az utat, és akkor abban a pillanatban jött a telefon, hogy "de megvan az engedély"! Na mondom "jó, de minek, hisz holnap indultok"...., mire azt mondja: "á, akkora volt az érdeklődés, hogy egy hónap múlva is megtartjuk ezt az utat!!". Madarat lehetett volna velem fogatni. "Ja és van még jó hírem: " egyrészt az engedélyed hat hónapig jó, másrészt a Balti-tenger ÖSSZES orosz szigetére érvényes, és ilyen még az oroszoknak sincs!" Halleluja. Induljunk. Megtudom, hogy a Balti tengeren csak "cikkcakkban lehet haladni" (ennek okát nem írhatom le), illetve "semmilyen garancia nincs, hogy Goglandon kívül a többi szigeten is ki tudunk kötni, mivel azokon nincs kikötő, ott gumicsónakos a kiszállás, és rettenetesen háborog mindig a tenger, szóval fifti-fifti az esély. Na ezért nincs ide semmilyen út, semmilyen hajó.., kivéve egyet: egy kis halászhajót, ami három napig az otthonom lesz a titokzatos, háborgó Balti-tengeren, tizenöt vadidegen orosz emberrel. Előrebocsatom, nagyon izgalmas lesz: voltak potyautasaink is, ebből eredően konfliktusaink, ebből kifolyólag komoly zendülés a hajón, súlyos testi sértés, "kihagyott szigetek", majd "kierőszakolt szigetek", majdnem gumicsónakos borulás a tengerbe (kis híja volt), és akkor a szigeteken való kalandjainkról - amelyeken óriási volt a szigor - nem is beszéltem még.....

1. rész a Határátkelőn: https://hataratkelo.blog.hu/2018/09/25/utazas_a_rejtett_szigetekre

2. rész: https://hataratkelo.blog.hu/2018/10/04/elet_egy_orosz_halaszhajon

3. rész: https://hataratkelo.blog.hu/2018/10/23/a_lathatatlan_katonak_szigete

4. rész: https://hataratkelo.blog.hu/2018/11/09/utazas_loszeres_dobozokon

 

 

 

Illetve az Index címlapon: 

 

 

 

 

Szentpétervár felett 1.- a légvédelmi torony tetején és egy irtó síkos jeges háztetőn

thumb_img_4846_1024.jpg

Egy hetet töltöttem Szentpétervárott, immár ötödször életemben. Az ottlét 99%-ban a melóról szól (kiállítás-partnerlátogatás-kiállítás - partnerlátogatás - kiállítás és így tovább). Namármost az 1%-ba belezsúfoltam egy kétórás roofer kalandot: felmásztunk egy légvédelmi torony tetejére , majd sétáltunk egyet egy nagyon jeges háztetőn, ahol konkrétan halálfélelmem volt. A háztetőzés szempontjából (is) teljesen más Pétervár, mint Moszkva. Egyrészt itt a háztetők száma szinte végtelen, ahová fel lehet mászni (Konsztanytin, a helyi roofer kísérőm szavai alapján), másrészt Péterváron kevés a magas épület, és inkább hasonlít felülnézetből Velencére, mint Moszkvára. Érdekes élmény felmászni egy légvédelmi torony tetejére, és onnan körülnézni 360 fokban a városban: lényegében minden főbb nevezetességet látunk. Ennél csak az Izsák Székesegyház kínál nagyobb látószöget, de az "steril", lényegében csak egy kilátó. Emide magad mászol föl, és eshetsz is le, amonnan meg még lezuhanni is fizikai képtelenség. Mindkettő szép, de alapvetően teljesen más. 
Az idő hideg volt, jeges, és szeles, ami nem a legjobb a rooferkedésre. A torony teteje még csak-csak oké, de utána jön a jeges háztetőn való mászkálás: na az már egy másik tészta. Az embernek halálfélelme van, mert szerintem az életben nem csúszott semmi így, mint ez a háztető. Úgy 50 métert mentünk rajta, a kordonnak nevezett "bádoglemez", szinte csak lóg a levegőben, és nem fogja megfogni az embert, amennyiben úgy dönt, hogy esni/csúszni támadna kedve. A Facebook oldalamanon beszólogattak a kalandért bizonyos emberek, hogy "ezren utánad csinálják, mire vágok fel, miért akarok millió nézettséget, meg ilyen baromságok. stb. stb.", Az embert letiltottam, mert sajnos nem volt igaza, nagyon támadólag lépett fel, és akarva akaratlanul adta mások alá a lovat. Ugyanakkor belátom: én is hibáztam, amikor azt írtam, hogy "térdre borulok azelőtt, aki ezt utánam csinálja". Leegyszerűsítve: ez a kaland valóban nem volt veszélytelen, le is írtam, miért. Azt gondolom, hogy a jövőben egyszerűen csak tényszerűen-tárgyilagosan leírom, merre járok/mit csinálok, és mindenki maga eldönti, hogy vérmékséklete alapján hova követ, vagy hova nem. A feeling mindent visz egyébként: a Nyevszki sugárút (Szentpétervár fő nevezetessége) felülnézetből maga a csoda, és hálás vagyok a Sorsnak, hogy belefért, és láthattam így!

Még fotók: