kis ⏜ kultúr⏜kalamajka

Pajéhali!


"Kincs, ami van" / újabb lehetetlen hely / Paramushir sziget, Kuril-szigetek

2017. július 28. - lucullus

unadjustednonraw_thumb_136b.jpg

Kamaszuka él! Legalább is a szelleme, mégpedig itt: a Kuril-szigeteken, ahol elképesztő módon fonódik össze a japán és az orosz sorstörténet és kultúra. A Kuril-szigetek 56 tagja Oroszország fennhatósága alá tartozik és talán az egész világ egyik legizgalmasabb, egyben az egyik legnehezebben megközelíthető lokációja is. Mind földrajzilag, mind poitikailag értendő a hozzáférhetetlenség. Az előbbi még csak-csak kiküszöbölhető, bár 20-24 órás hajóút vezet ide Petropavlovszk-Kamcsatszkijból (ahová meg 8,3 órás repülőút vezet Moszkvából, ahová meg 2,2 órás repülőút vezet Budapestről), ám az utóbbi már sokkal nehezebben. Az orosz szigetcsoportra ugyanis igényt tart Japán, amely korábban tulajdonolta őket, de  II. Világháborúban feladta azokat, az oroszok meg persze nem akarják őket visszaadni. A közhiedelemmel ellentétben Japán nemcsak 4 déli szigetet szeretne megszerezni (Iturup, Kunashir, Shikotan, Habomay), hanem mindet, sőt, Szahalint és Kamcsatka egy részét is. Saját térképein Japán ezeket a területeket "saját országrészének" tekinti a mai nap is, és nem akar egyezkedni "darabonként". És az a helyzet, hogy van itt egy kis bibi. Ugyan az Orosz Föderáció része ez, de nincs a kezükben egyetlen "normális" térkép sem a szigetekről, és nem igazán tudják, mi-hol van elrejtve, aláaknázva, vagy hol bukkan fel például egy-egy japán kémiai labor és hasonló meglepetések.

_2017-08-04_22_46_26.png

Éppen ezért csak óvatosan folyik a szigetek állapotának feltérképezése, kutatások végzése, az infrastruktúra fejlesztése, a turizmus pedig szinte teljesen ki van iktatva. Az oroszokat is megnézik, akik idejönnek, a külföldit pedig jóformán be sem engedik: nekem egy órás beszélgetés után "engedtek" a határőrök, sok dolog sikeres együttállása kellett a sikerhez. Például az is, hogy velem jött turistáskodni a hajó kapitánya is, akivel a 20 órás hajóút során haverkodtam össze, és szólt az érdekemben. Na meg csokoládé, amivel be tudtam bizonyítani, hogy a chocoMe magyar kézműves csokoládé oroszországi igazgatója vagyok, emellett érdeklődő turista, blogger de semmi több. A kikötőtől 2 (azaz kettő) km-es távolságban lehettem, kísérővel. (A "Rendkívüli Helyzetek Minisztériumának" helyi képviselőjéval). Egyébként minden egyes szigetre külön engedélyt kell itt kérni (jelzem 56 db sziget van), de hogy ezeket ki adja ki, hogyan, és mikor - az már kész rejtély. Elirányítanak például egy helyre, ahol az engedélykiadó szerv helyett egy asztalosműhelyt találsz, a telefont pedig fel sem veszik. Jómagam a hajóra szóló jegyvásárlási "helyet" sem találtam volna meg, mert hiába egy postai cím, ha oda egy széfbolton keresztül (igen, nem írtam el) vezet az út. Na jó, ezt tudjuk be a TIR faktornak ("This Is Russia"). A hajó indulása "este 6 és 9 közé tehető, talán hétfőn, vagy kedden...", és mindez csak "jó" körülmények esetén.... Na erre varrjál gombot! 


A Kuril-szigeteken a mai napig komplett rozsdás hajók, tankok, II. Világháborús halottak és japán bunkerek ezrei hevernek szanaszét, bár ezek egy részét azért már szétcincálták, és múzeumokba is vittek belőlük. Teljesen szürreális élmény volt, amikor a földön előttem hevert több tucat rozsdás japán sisak érintetlenül, és rengeteg egyéb, beazonosíthatatlan hadi eszköz. "Ez itt a japánok kapitulációjának helye"- mondta el alkalmi idegenvezetőm (nevezzük M-nek) Paramushir szigetén. Oyan feelingem van, mintha én lennék Anulu, a "Kincs, ami nincs" c. Bud Spencer-Terence Hill filmből, és lelkesen keressük Kamaszukát, aki még mindig életben van. A szelleme legalábbis mindenképp. M megmutat jó pár japán bunkert, kívülről-belülről, és a szemétben egy épen maradt komplett japán táblás feliratot is, ami szerint ez a "Kaszivabara japán hadi bázis", nem pedig Oroszország. M édesapja, L azért harcol évek óta, hogy ez a felirat, ami egy nagy fal része - történelmi emlékhellyé nyilvánítsák, nem pedig kukába való enyészetként kezeljék. Van itt egy épen maradt reptér is (a japánok brutáljó betont használtak anno), meg még rengeteg más, de annyi időt nem töltöttem a szigeten, hogy mindent lássak. Érdemes szót ejteni a porfinom, fekete homokos tengerpartról (ha nem lenne rohadt hideg a víz, a világ legjobb strandjai itt lennének, verné Ibizát), a burjánzó trópusi növényzetről, rododendronokról, a színes virágok sokaságáról, a mintegy húsz, felénk tornyosuló vulkánról (legszebb talán az Ebeko), a pazar kilátást az Atlaszova szigetre és rajta a szupernagy Alaid vulkánra, na meg az egyetlen településre - Szevero-Kurilszkra. Mintegy 3500 ember él itt, de lényegében mindenük megvan: boltok, egy étterem, egy kórház, és kábé három utca. Az árak elég magasak a boltban, mivel minden elég viszontagságosan jut el ide. Egy kiló dió pl 6000 Ft volt, egy sör úgy 2000 Ft, kenyér 1000 Ft. (jövőre megpróbálom ide is behozni a chocoMe-t, mert miért is ne? A Föld egyik legizgalmasabb csokoládéja a Föld egyik legizgalmasabb helyére is jó lesz, nem? ) Az emberek pechjére medvék is élnek a szigeten jócskán, szerencséjükre azonban ezek kevésbé aggresszívek, mint kamcsatkai testvéreik. Paramushir gyönyörű, az idő is pazar volt, a hajón +31 fokot mértünk. Kísérőnk szerint ilyen 23 éve nem esett meg vele, mert az időjárás überbrutális itt ab ovo: rengeteg a köd, és hideg, és csapadék. És nagyon kell a jó idő ide, már csak azért is, hogy nehogy itt ragadjunk! A hajó akár egy hetet is vesztegelhet itt, mivel eléggé vad erre mind a tenger, mind a köd, minden. Jár ide helikopter is, de az még a hajónál is megbízhatatlanabb, arról meg ne is beszéljünk, hogy sokkal többe kerül. 
Összességében véve 42 órát utaztam ide 3 óra ittlétért (42 órán át nincs sem telefon-, sem internet-összeköttetésed), de nagyon megérte! Szuperexkluzív, hiperirreális, és rendkívül gyönyörű hely ez, ahol ténylegesen érezni, hogy nem fejeződött be a II. Világháború (az oroszok és a japánok közt még ma sincs érvényes, aláírt békeszerződés, tehát kijelenthetjük, hogy jogi szemszögből hadban állnak egymással). Hiszem, hogy ilyet is csak egyszer lát az ember életében. Kockáztattam, és nyertem: életem egyik eddigi legizgalmasabb kalandját. Ha a sors engedi, a jövőben folytatom majd a titokzatos Kuril-szigetek feltérképezését, egy olyan világét, ami gyakorlatilag "utópisztikus ötvözete" az orosz és a japán kultúráknak. 

Rettenetesen sok fotó még itt: 

Überforró hiperszürreális adrenalinbomba: Kamcsatka

Nagyon régóta vágytam már Kamcsatkára. Mivel a távolság nagy odafelé (cca 9000 km), a logisztika is nehéz, illetve nem az olcsó utazási kategóriába tartozik az ez egész, ezért sok dolog kedvező együttállása kell egy ilyen utazáshoz. Nekem 2017-ben sikerült: munkám mellett (vannak itt chocoMe értékesítőpartnerek Petropavlovszk-Kamcsatszkijban) majdnem két hetet volt szerencsém eltölteni a 7000 vulkán félszigetén, ahol minden annyira megdöbbentő, hogy az ember majdnem elveszíti a józan eszét. Megmásztam két elég magas vulkánt kívül-belül (Avacsinszkij, Mutnovszkij), emellett lefényképeztem másik tízet, és voltam tengeri kiránduláson is, ahol láttam a "három testvér" elnevezésű sziklaegyüttest és a Sztaricskov szigetet. A tűz és jég világának kalandjai életreszóló élményt adnak és hiperexkluzív, brutálszuperszónikus fotókkal gazdagítják az utazót. Betekinteni kamerával egy méterről egy működő vulkán szívébe - nagyon félelmetes látvány és nagyon "nem-e-világi".  

_2017-07-26_5_06_53.png

És akkor sorjában. Kamcsatka 270000 km²-es területével az egyik legnagyobb kelet-ázsiai félsziget, amely a Csendes-óceán két melléktengerét, a Bering tengert és az Ohotszki tengert választja el. A félsziget dél felé való természetes meghosszabbítása a Kuril-szigetek illetve a japán szigetvilág. Legnagyobb városa, Petropavlovszk-Kamcsatszkij a világ legnagyobb természetes kikötőjében, az Avacsa-öbölben fekszik. Ide főleg az Aeroflot jár Moszkvából, ez tán a legjobb útvonal. Vannak szállodák, de én magánlakásban laktam, kicsit olcsóbban, ráadásul nem is a fővárosban, hanem tőle egy 25 km-re lévő kisebb városban, Elizovóban (Itt van a reptér is). Az összbenyomásom Kamcsatkáról az, hogy itt minden a brutális anyatermészetről szól, ahol minden elég meredek és veszélyes, és amivel az itt élők nagyon jól megtanultak együtt élni. Legalább 7000  vulkán van itt, amiből 30 még mindig működik és néha ki is lövell (Pompei ehhez képest puding volt), rengeteg barnamedve kószál erre szabadon (amikkel az ember bárhol/bármikor találkozhat, én is láttam egyet), két tenger és egy óceán övezi, és rengeteg helyen csak helikopter jár, mivel utak nem mindenhol vannak. A szélessávú internetet  2016-ban vezették be, korábban olyan net volt, amivel két hétig tartott letölteni egy kétperces filmelőzetest. Az időjárás öt perc alatt megváltozhat, főleg hegyes területen: a +30 fokból 10 perc alatt kivonódhat akár 15 is. A tél hosszú és hideg, a nyár ennek az ellenkezője. Isteni csoda, hogy nekem két hét alatt minden látnivaló kitárult, és ezek bizony olyanok voltak, amit szerintem egyszer lát az ember életében, és erre is nagyon kicsi esélye van. Sokszor csak álltam, és nem hittem el a szememnek, mert azt hittem, hogy a Holdon vagyok, és ez nem velem történik meg. Kamcsatka elég zárt világ - régen külföldieknek tilos volt ide a bejövetel, ma Viljucsinszk város kivételével (ahol az atomtengeralattjárók állnak) "elméletileg" bárhová lehet menni a félszigeten. 

Sztaricskov sziget és a három testvér

Óceáni kirándulással kezdtünk. Egy kis hajó várt minket a kikötőben, mintegy tíz turista gyűlt össze egy kis óceáni kikapcsolódásra. Rögtön az eleje izgalmasan indult, mivel egy gumicsónakos ember úszott oda hozzánk, akitől királyrákokat vásárolt Roman, a kapitány. "Ez lesz az ebédünk" - mondta, "meg az, amit ti kifogtok". Na, mondom, jó helyre jöttünk, ha nekünk kell még kipótolni az ebédet. Ígértek még tengeri sünt is, de az sajnos ezúttal nem jött össze. Eleinte ködös-hideg idő volt, de ahogy távolodtunk a kikötőtől, úgy kezdett kipendülni ez idő, sőt, később már majdnem 30 fokban úsztunk. EL tropico, mondhatnám. A hajók mozgása nagyon szigurúan van véve itt: minden hajó minden úton le kell adja a vonulási irányát, illetve mellékeli az utasok listáját, és ha a határőrségnek valaki "nem tetszik" a lista alapján, azt "kikérdezhetik". Ez határövezet, amit nagyon védenek, emellett az USA sincs messze, illetve a lentebb található Kuril-szigetek miatt Japánnal van nézeteltérésük az oroszoknak. Az óceánban hajókázni mindig jó dolog: a vad víz, csapkodó hullámok, a só és a tengeri növényzet szaga elég erős, amit nagyon imádok. A fő nevezetesség itt a "három testvér" elnevezésű óceánból kiálló önálló szikla, amelyek a várost védik a cunamitól. Nem messze tőlük található a Sztaricskov (lakatlan) sziget, ami a piros csőrű sztaricski madarak természetes lelőhelye. Ez az a madár, ami elég viccesen néz ki, piros a csőre, a Feröer-szigeteken például lundának hívják. A szigeten rettenetesen sok madár lakik, Hitchkok ehhez képest kismiska volt szerintem "madárral ijesztgetés terén". Nagyjából egy közepes méretű madárapokalipszis jut ez ember eszébe. A szigeten nem lehet kiszállni, mert természetvédelmi területté van nyilvánítva, de így is nagyon szép, körbehajózva, egyben vad látványt nyújt. A csavargást pecázás váltja: minden turista kap egy pecabotot, csalit, némi instrukcót, és már indul is a nagy lepényhalfogó verseny! Óriási megrökönyödésemre kb 10 másodperc után megakad valami a horgomon, mint később kiderül, frankón egy lepényhal, és nem akarom elhinni, hogy ez "nem így van leszervezve a halakkal". Még két lepényhalat fogtam ezután, és elnyertem a "legfürgébb horgász" titulust, valamint az ezzel járó oklevelet, amit maga "Neptun" írt alá. Persze kétszer kifogtam a horgonyt tartó kötelet is. Volt, aki egy horoggal két halat fogott, volt, aki tengeri csillagot (ami ehetetlen), és volt, aki semmit. A frissen kifogott lepényhalnak sütve nincs párja, de volt halászlé kétféle halból és ugyebár királyrák is, ami otthon horroráron megy, itt pedig degeszre eheted magad belőle. Az íze olyan, mint a főtt kukoricának, fenséges egy ilyen ráklakoma. 

unadjustednonraw_thumb_f9a.jpg

Vulkánbatekintés 

Természetesen a vulkánok vonzottak a legjobban Kamcsatkán: sikerült kettőre fel- és bejutni is. Az egyik a 2250 m magas Mutnovszkij, a másik a mintegy 3000 m magas Avacsinszkij vulkán volt. Előbbi sportszempontból könnyű, utóbbi viszont bivalyerős, majd 16 órás "mászással". Mindkettő pazar látnivalókat kínál: a Mutnovszkij lényegében kettő "eldeformálódott" nagy kráterből áll, lankásabb, a másik "vulkánformájúbb", és meredek. Mindkét hely telis- tele van füstölgéssel: ezek főleg fumirolok, azaz mérges gázok, amik rohadtul csípik az ember szemét, ha éppen arra fújja őket a szél. Azt hittem először, hogy ez a gejzír, de nem, ezek csak gázok. A kráterek izgalmas színeket produkálnak: a panton-skála egy egyszínű papír ezekhez a színekhez képest. A koromfekete láva, a fosszínű-bugyborékoló medencék, a barnás-fehér hó, a citromsárga kén, a holdszerű szürke, a piros salak azt az érzetet kelti, hogy meghibbantál, vagy hogy egy másik bolygón vagy. Ehhez még hozzájöhet fagyköd, sima köd, felhő, szikrázó napsütés, hó, eső, jég, egy medve, egy tarbagán (feketesapkás hörcsög), róka, madarak, UFO, bármi, és mindez akár 5 másodperc leforgás alatt. Tényleg elveszíted a józan ítélőképességedet! A Mutnovszkij vulkánnál betekinthettem a "vulkán dobogó" szívébe: egy kb 3 méter átmérőjú kürtőben nagyon füstölt-visított kifelé a mérges gáz, ez felé merészkedtem, nagyot kockáztatva, hogy beszakadok, de végül is nem lett bajom. Frenetikus, leírhatatlan, überbestialitás levideózni 30 cm-ről egy ilyen nem evilági vulkántevékenységet! És persze szuperexkluzív is: nem hiszem, hogy sokunknak volt ehhez szerencséje. Íme, megmutatom:

 

Azt hittem egyébként, hogy menten ott pusztulok el a luk szélén, a félelemtől és a gyönyörűségtől egyszerre. Elképesztő, hogy tényleg mi mindenre nem képes a természet! Egy ilyen kalandra nem lehet, és nem is tudsz felkészülni: ezt egyszerűen meg kell élni. A fotók és a video is csak részben tudja ezt átadni, ezért kívánom, hogy legalább egyszer életében mindenkinek legyen egy ilyen tapasztalata, és lehetőleg NE hasonlítsa azt össze mondjuk egy Etnával. Ez itt egy önálló univerzum, tele csodával, és megmagyarázhatatlan jelenséggel. A vulkánok szerintem ugyanolyan élőlények, mint mi vagyunk (kövezzenek meg ezért), amelyek ugyanígy is viselkednek: hol kitárulkoznak, hol felhőbe-ködbe burkolóznak, hol közel engednek magukhoz, hol nem, hol befogadnak, hol megölnek, és így tovább. Nekem óriási szerencsém volt, mivel "magukra engedtek, nem bántottak, és megengedték, hogy fotózzam, videózzam őket", és mindezt úgy, hogy "csak arra az 5 percre", utána ködbe, felhőbe burkolóztak. Feltett szándékom, hogy visszajöjjek ide, és még néhány vulkánt megnézzek, de van itt Gejzírek-völgye (ez Kamcsatka ajánlólevele), a Kuril-tó (ahol medvék halásznak az orrunk előtt), és még millió más látnivaló. Az érzést, amikor mész a vulkánról lefelé, és kisétál eléd egy barnamedve, nehéz leírni: félelmetes és gyönyörű látvány egyszerre. (A medvékről külön posztot lehetne írni. Rengeteg van belőlük erre, és némelyik nagyon veszélyes. Van ún. emberevő medve, amelyik az első ölés után már imádja az emberhúst. Láttam széttépett embert fotón, puzzle-szakértő se rakta volna össze utána és vadászok által leterített tetemeket. Félelmetes látvány volt, és arra intett, hogy sehová egy tapodtat anélkül, hogy tudnád, hogyan viselkedj egy ilyen találkozás esetén. A lényeg, hogy ne fuss, hanem csapjál zajt, és próbálj meg nagyobbnak látszani a medvénél. Nekem óriási szerencsém volt, nem volt negatív találkozásom. Amikor az Avacsinszkij vulkánról jöttünk le, már éjfélkor, szinte koromsötétben egy bokros-erdős területen, és a vezetőnk űzött-hajtott minket, pedig akkor már majdnem összeestünk a 16 órai mászástól, közben üvöltött, hogy figyelmeztesse a medvéket, hogy jövünk - na ekkor fostam életemben talán a legjobban, azt hiszem. Nagyon, nagyon meleg helyzet volt, frankón lepergett előttem az egész életem. Fegyver nem volt nálunk, és csak a szerencsének köszönhető, hogy nem volt találkozás. Ha van, másodpercek kérdése az életed, de Hál Istennek azon kívül, hogy jól megijedtünk, nem történt semmi). 

unadjustednonraw_thumb_10bf.jpg

Kamcsatkáról rengeteget lehetne még írni: a flóráról-faunáról, a rengeteg termálvízről, temészetről, emberekről. Az egyik termálforráshoz 300 métert kell felfelé menni egy hegyoldalban sűrű bokrok közt, tényleg mintha egy trópusi esőerdőben lennél, na ehhez úgy mentünk, hogy közben Kalasnyikovval lövöldöztünk, hogy elijesszük a medvéket, ez a Paratunka. Aztán ott van az Ozerki, ahol legalább 15 forróvizes medence van és egy jéghideg tó, és van a Malki, ami szerintem a legjobb: jól megközelíthető, és természetes "termálpocsolyákból" áll. Überszürreális, megismételhetetlen, frenetikus érzés itt lenni, remélem, nem utoljára teszem. Többet viszont nem írok most, legyen elég ennyi ízelítő, a többit Te magad tapasztald meg, itt helyben! 

unadjustednonraw_thumb_fc7.jpg

 

Rettenetesen sok fotó Kamcsatkáról itt: