I tasted Russian national drink, KVAS/KBAC with an Italian chef in Moscow, Rosario Tvoyshef. Watch soon only at Первый Канал/ Контрольная закупка /Egy moszkvai olasz cheffel, Rosarioval teszteljuk az orosz nemzeti italt, a Kvast. Hamarosan az orosz 1 tv csatornan lesz lathato.
Az az igazság, hogy jómagam tán sosem néztem volna meg a balatonfőkajári vonatállomást urbex szempontból, ám amikor az Index az ország legocsmányabb vasútállomásának titulálta 2015-ben, és aztán a MÁV "intézkedett" az ügyben (tehát sárga szalaggal körbeaggatta azt) - nem tudtam megállni, hogy meg ne nézzem. Az Index 2017-ben még egyszer lehúzta a bőrt Balatonfőkajárról, amikor is a vasútállomás ügye mellett további ésszerűtlen és megmagyarázhatatlan intézkedések foganatosultak - így például kopjafa állítás és parkolóhely létesítés 1956-os megemlékezés szempontjából (Mi van???). A falu ilyen és ehhez hasonló idióta hírekkel büszkélkedhet a médiában + lezuhant a girokopter + vadászlest lopott a balatonfőkajári férfi + megállt a MOTO GP beruházás (azt majd külön posztban mutatom meg, hogy áll most). Az "új" vasútállomás 2017. június 1-jén is "kitart", a szalagok itt ott elszakadtak, a férfi alsónadrág eltűnt, az ürülék is - a ház így néz ki jelenleg:
És itt a slusszpoén: azért lett "új" vasútállomása a falunak, mert a "régi" már nem volt jó! (Ez az épület mondjuk úgy, hogy a faluban bent található, nem pedig kint a faszban, a tábla nélküli poros messzi földúton. Engem egy pagodatetős kínai épületre emlékeztet, sőt, sokkal jobban is tetszik, mint az új. Namármost: másnak is tetszhet, mert még mindig ÁLL, és ugyan megint mások már bedöntötték, felgyújtották, és hasonlók történtek vele, de még megvan. Körülötte szemétdomb, sitthegyek, használaton kívüli ezeréves villanyoszlopok, lecsapolatlannak tűnő mocsár). Úgy tűnik, az építészeti elemek nagyon, de nagyon nehezen adják meg magukat Balatonfőkajáron!
Ezt a létesítményt egyszer már "felfedeztem" évekkel korábban, de akkor még 1. nem volt jó fotómasinám 2. nem is érdekelt annyira az urbex. Most újból nekirugaszkodtam, és megnéztem ezt az érdekes objektumot, ami A. szerintem valamiféle elhagyott víztározó/vízátalakító lehet B. nagyon el van dugva, mivel fákkal direkt van körbevéve úgy, hogy SEMMI ne látszódjon belőle. Áll egy üres hangárból, amibe jó pár vízakna van belevezetve, egy kb. focipályaméretű mesterséges tóból, ipari csövekből, medencékből, mindenféle elhagyatott házakból, és egy a DRV által lezárt területből, ahol valamiféle épületek valamiféle betonalapjai látszanak. Hát röviden így. Sosem vettem a fáradtságot, hogy utánanézzek. Az érzés mindenestre szürreális!
Ez a kaland azért kicsit máshogyan sült el, mint ahogy terveztem. Korábban, a rólam szóló moszkvai tévéfilm kapcsán előjött az ötlet, hogy, "na, menjünk el egy csokigyárba". A Krasznij Oktyabr (Vörös Október) csokigyár jött szóba, ahol azonnal visszautasítottak. (Mintha ki akarnék onnan vinni valami infót, vagy technológiát, vagy mittudomén). Helyette elmentünk a Fresh Cacao manufaktúrába, ahol tárt karokkal fogadtak. Namármost: később jött egy "lehetőség", hogy be lehet kerülni a Vörös Októberbe, tárlatvezetésre, tetőzésre, miegyébre... Ekkor már ujjongtam. Hogy miért nem lett az egészből semmi, azt csak a Jó Isten tudja.... Na jó, ez azért nem teljesen igaz így. Volt kaland. Vörös Október gyárlátogatás is volt (illetve a VOLT Vörös Október gyár volt a célpont, ami már rég nem csokigyár, csokis tárlatvezetés helyett pedig kaptunk művészeti cégek-irodáinak-bemutatását, meg régi csokipapírokat, technológiának, temperáló gépeknek, csokiszagnak nyoma sem volt). Mégsem lehetek teljesen elégedetlen, mert az épületegyüttes mégis izgalmas, és remek kilátás nyílik a tetejéről. (lásd fotók).
További fotók:
további fotók:
Ezen a kalandon 4 kaukázusi települést tudtam megtekinteni: Minyeralnije Vodit, Kiszlovodszkot, Pjatyigorszkot és Dombayt. Egyelőre fotókkal szolgálhatok, városonként.
Minyeralnije vodi:
Pjatyigorszk:
Kiszlovodszk:
Dombay: