A következő írás Gábor ázsiai körútjának utolsó állomását mutatja be: nevezetesen Szingapúrt. A 2,5 hetes utazás Budapestről indult Moszkván keresztül Szöulba, onnan át Kuala Lumpurba, majd a maláj Penang és Langkawi szigetekre, onnan át az indonéz Jáva és Bali szigetekre, majd végül Szingapúrba, és vissza Abu Dhabin keresztül Moszkvába.

„Szingapúr ma független ország, egy törpe városállam Ázsia délkeleti részén. Területe mindössze 716 négyzetkilométer, lakossága viszont majdnem eléri a 6 milliót.

Az ország főszigetét északról a 900–1500 méter széles Johori-szoros választja el Malajziától, a sziget déli részét a Malaka-szoros hullámai mossák, amelyben közel 60 kis sziget áll szingapúri fennhatóság alatt. Ez a szoros egyben Indonézia felségvizeinek határa is. Az állam nevét a szanszkrit simha, vagyis oroszlán és pura, azaz város szavakból kapta.

1965-ös Malajziától való függetlenedése óta Szingapúrban rohamos fejlődés indult el, amit nagyrészt előnyös gyarmati múltjának köszönhet, Szingapúr volt ugyanis a környék brit gyarmati központja. Stratégiai jelentőségű kikötője hamarosan a világ egyik legfejlettebb államává tette a várost.

Szingapúr vezető szerepet tölt be a globális világgazdaságban; a világ 3. legnagyobb devizaközpontja és pénzügyi központja, a 2. legnagyobb kaszinó-szerencsejáték központja, a 3. legnagyobb olajfinomító és kereskedelmi központja, valamint a hajójavítási szolgáltatások egyik fő központja, emellett a világ legfontosabb logisztikai központja is. Bátran kijelenthetjük, hogy Szingapúr ma talán a világ leggazdagabb állama.

Miért pont Szingapúr a végállomás?

A válasz nagyon egyszerű: mivel Szingapúr nagyon közel található Malajziához, adta magát a helyzet, hogy végre megtekintsem a Marina Bay Sands szállodát (ami korábban már rendkívül sokszor megigézett fotókon, beszámolókon), és a körülötte elhelyezkedő Gardens by the Bay elnevezésű „mesterséges szupervárosrészt”. (Ezt nem tudom egyelőre jobban megfogalmazni, később kifejtem).

Tudjátok, ezek azok a dolgok, helyek, amelyekre az ember nagyjából egész életében „félretesz”, és „legalább egyszer meg akarja őket látogatni”. Emellett célom volt még, hogy méltóképpen befejezzem az ázsiai körutamat, s Szingapúr erre pont a legmegfelelőbb helynek bizonyult. Nagyon rossz hasonlattal élve „feltette utamra a koronát”.

Bali repteréről KL érintésével érkezem Szingapúrba, melynek reptere (a korábbi hipotéziseimnek ellentmondóan) meglehetősen nagy és tágas. Amíg várakozom a taxira, elrágcsálok pár kínai „chili porkot”, azaz cukrozott sertésbacon szeletet, amit nyílt láng felett barbecue-szerűen sütnek ki. Nem igazán tudom jobban leírni. Az íze fenséges, van belőle original, csípős és fűszeres változat is.

Szingapúr legolcsóbb motelje

A taxi kb. 10 perc alatt juttat el az aznapi szállásomra, de nem a Marina Bay-be, hanem Szingapúr legolcsóbb moteljébe. Nem, nem beszélek félre: még egy kis csavart bele akartam vinni a történetbe, ugyanis kíváncsi voltam, hogy hogy néz ki a legolcsóbb és legdrágább szállás a világ egyik legsűrűbben lakott és vélhetően legdrágább államában.

Nos, az első szállásom egy Galaxy Pod elnevezésű kapszulahotel, mintegy 3000 Ft/éj áron. A hely meglehetősen jól ötvözi a mondhatni cyberspace teret (talán STAR TREK űrhajóba csomagolva?) a kiszolgáltatott alpáriassággal.

Moszkvában már aludtam meg hasonlóban, és kíváncsi voltam, lesz-e eltérés a kettő közt, és hát nem igazán volt: a kényelmetlenség mindenhol ugyanolyan rossz érzés sajnos.

Hogyan kell az egészet elképzelni? Adott egy kb. 20 négyzetméteres szoba, ahol áll 16 db kapszula, 2-2 db egymáson. A kapszula kb. kétszer magasabb, mint te fekve, tehát két ember is elférne egymáson, de hát férjen el így ketten a fene.

Picit szélesebb csak magadnál, hossza kb. 2 méter, tehát a legtöbb ember viszonylag jól elvan benne. Nagyjából úgy néz ki, mint egy elfuserált, álló űrhajó kabinja, viszont van benne TV, wifi, fülhallgató, és egy miniasztalka is. Nem klausztrofóbiás egyáltalán.

A baj az vele, hogy nem hermetikusan zár, tehát frankón hallani, ha valaki szellent egyet, vagy köhög, netán zörög, mászkál lefele-felfele, ráadásul olyankor remeg is az egész.

Olyasmi, mint egy 16 ágyas hálóterem egy rossz hostelban, de itt legalább magadra tudod zárni a kapszulát, némileg intimebb az egész. A zuhanyzóval, csappal egybekötött WC kb. 1,5 négyzetméter összesen, de legalább praktikus: ha ügyes vagy, egyszerre tudsz nagydolgozni, zuhanyozni, sőt fogat mosni-borotválkozni is.

Magyarra lefordítva: nagyon alpári. Élménynek ugyanakkor izgalmas, és legalább a városközpontban van, tehát könnyen és gyalogszerrel elérhető több érdekes hely is innen.

Az első ilyen kötelező elem a „Buddha foga” nevű kínai templom, ami gyakorlatilag be van ágyazva a kínai negyedbe. (Egyébként is az az érzésem támad a szingapúriakról, hogy azok nem mások, mint „gazdag kínaiak”).

Az 1980-ban épült templom kívülről-belülről egyaránt gyönyörű, az oltár helyén pedig három arannyal bevont Buddha szobor áll.

Itt őrzik Buddha egyik fogának darabját egy 350 kilós arany sztúpában, de sajnos elzárva a turisták elől. A tetőn viszont egy kert található, ahonnan remek kilátásban lehet részünk.

A kínai negyed meglehetősen nagy, tele mindenféle árussal, rengeteg étteremmel-portékával és az egész a kínai holdújév színeiben, attribútumaiban úszik.

Bedobok egy Gong Bao csirkét csípős-savanyú levessel, majd egy sikátorban eszem egy gofris-joghurtos-tölcsért. Érdemes megtekinteni még ugyanitt a Tanjong Pagar elnevezésű hindu szentélyt is, fenséges látványt nyújt az is.

Marina Bay Sands, az építészet csodája

Ki merem jelenteni, hogy ez a szálloda talán a legszebb a világon, de számomra legalább is biztosan. Az épület Szingapúr, a jövő, a gazdagság és az építészeti csodák jelképe egyben.

Három alapházat képzelj el, amiket a tetejükön összeköt egy dinamizmust sugalló, tekergő sikló-hajószerűség. Ennek tetején, az 57. emeleten, a tetőteraszon van egy „infinity pool”, tehát élménymedence, amelyről pálmafák körében tudsz a horizonttal és Szingapúr felhőkarcolóival eggyé válni, és tuti szelfiket készíteni.

Az élmény erősen mellbevág, és egész életedre beleég a retinádba. Innentől kezdve arra fogsz törekedni, hogy csakis ilyesmi kaliberű élményekben legyen részed az életed fennmaradó részében.

Tényleg olyasmi feeling kerít hatalmába, mintha kontrollálnád az alattad elterülő teljes világot, és teljes nyugalom száll meg itt tartózkodásod alatt. „The total moment of Zen”. Nem hiszed el, amit látsz, tapasztalsz, érzel.

Lehuppansz egy félig vízben álló nyugágyra, közben a sztárszakács Wolfgang Puck „Peace on Earth” („Béke a földön”) fantázianevű koktélját szürcsölöd, a ház tetején található pálmafák meg teljesen szürreálisan lengedeznek az égben. És csend van, csak halk zene duruzsol. Garantált, hogy ha itt szállsz meg, akkor a legtöbb időt a medencénél fogod tölteni.

Érdemes megemlíteni, hogy pincérek-járnak kelnek körülötted, de egyáltalán nem tolakodóak, név szerint bemutatkoznak, téged is a neveden szólítanak (miszter Turocki), összevissza hajbókolnak, kikérdeznek mindenféle kívánságodról, ételallergiádról, mindenről. Az ételek-italok egyáltalán nem drágák, frissek, kiválóak.

Szobám maga a tökély: az öbölre néz, ahol hajók százai várakoznak a távolban, előttem meg pont a Gardens by the Bay helyezkedik el. Így könnyűszerrel gyalog megközelíthető a hotelból.

A gyönyörű virágokkal beültetett erkélyemen mintegy egy méter magas csak a korlát, és ami fölötte van, az már színtiszta szabadságérzet, mondhatni a nagybetűs, teljes, totális eufória. És mindez 44 emelet magasan! Eggyé válsz a világgal, öböllel, dünokkal, hajókkal, mindennel!

Nappal és éjszaka is teljesen nyitva hagytam az ajtót - mert nem, és nem és nem tudtam betelni ezzel az érzéssel. Ráadásul az ajtó mechanikus, és teljesen eltűnik gombnyomásra, mint amikor kb. a színházban ellibben jobbra és balra függöny.

Érdemes megemlíteni, hogy a hotel egyébként óriási nagy, olyan, mint egy beltéri város. Tele van éttermekkel, üzletekkel, kaszinókkal, sport- szépségápolási- és szórakozási lehetőségekkel.

Amikor becsekkoltam, akkor vagy ötvenen voltak előttem, de jöttek teherhordók, elvitték a bőröndjeidet, folyamatosan hűtött italokkal kínáltak szépen felöltözött pincérek, mások székeket hoztak annak, aki le akart ülni, és hasonlók. Soha életemben nem élveztem még ennyire a várakozást!

Már csak azért sem volt unalmas a dolog, mert közben amúgy is az épület hatása alatt vagy, tehát felnézel - és beleszédülsz a látványba - mert itt még a levegőben is szobrok úsznak!

Én mintegy 11 órakor érkeztem, de tudtam, hogy hivatalosan csak 15 órától lehet elfoglalnom a szobámat. Őszintén szólva nem is reménykedtem benne, hogy előbb sikerül elfoglalnom azt, csak abban bíztam, hogy jobb lesz itt „állni”, mint a kapszulahotelban „feküdni”.

A legmerészebb álmaimban se szerepelt, hogy a távolról jött „miszter Turocki” délben már a tetőtéri medencében fog lubickolni-koktélozni, és pedig de - frankón így történt. Az a katarzis, amit érzel ezekben a pillanatokban - az leírhatatlan.

A szobám ára egy éjszakára (jó, egy kisebb, egyszerűbb, egyágyas szoba volt) mintegy 150,000 forintra jött ki Booking.com 2. géniusz szinttel, és úgy sakkoztam a pénzeimmel az ezt megelőző 2,5 hétben, hogy a Langkawi szigeten található Berjaya resort szállodától eltekintve majd mindenhol kb. 10,000 forintot fizettem a szállásért / éj, és a Bp-Moszkva-Szöul repjegyet is Aeroflot pontokból raktam össze ingyen.

Az érzések mindenért kárpótoltak, nagy élmény volt itt lenni. Az elutazás napján azzal búcsúztam, hogy kb. 20 000 Ft értékű „All You Can Eat” étteremben degeszre ettem magam osztrigával, homárral, sushival, kagylókkal, halakkal... Mondanom sem kell, Moszkvában ezért az árért kb. kaptam volna egy darab homárt.

Szingapúr családdal

Szingapúr egyébként akkor is ideális helyszín, ha családdal érkezel ide. Nyilván érdemes a Gardens by the Bay-yel nyitni, itt meglehetősen sok a látványosság magában is.

Azt javaslom, a jegyeket vedd meg elővételben, mert elég nagy sorok tudnak kialakulni, és a beengedés is korlátozott az attrakcióknál. A legszebb talán a két dóm. Ezek fedett létesítmények, afféle giga-üvegházak.

Én az ún. „Flower Dome-ban” (kb. Virágház) voltam, holott a „Rain Forestbe” (Esőerdő) is volt jegyem. Utóbbit épp felújították, ezt én sajnos nem tudtam. A virágház olyan, mint egy nagy arborétum, ahová rengeteg féle növény van betelepítve az egész világból.

A pálmafáktól, a kaktuszokon át a hideg égövi fákig rengeteg minden megtalálható itt, a növényzetet itt-ott fasárkányok és egyéb modern szobrok színesítik.

A két dóm mellett kihagyhatatlanok az ún. „kültéri szuperfák” is, ezekhez álltam is vagy két órát sorba, de megérte! Ezek olyan magas faimitációk, amik fémszerkezeten állnak, de köztük valódi növényzet fut fel, belül meg üregesek.

Ezeket odafent egy kültéri lengőfolyosó köti össze, ezeken sétálgatnak az emberek. Mennyei érzés.

Nekem nagy szerencsém volt, mert pont elértem az aznapi utolsó felmenetelt, és este 8 órakor pont erről a lengőfolyosóról nézhettem végig a „szuperfák ébredése” elnevezésű szuperelőadást.

Ezt úgy kell elképzelni, hogy lentről jövő, meglehetősen hangos zenére a szuperfák elkezdtek villogni, ezerféle fényjátékokban játszani, egymással beszélgetni.

Nekem az volt az érzésem, hogy táncoltak is egyet, ahogyan a szingapúri szél lengedeztette a fémszerkezeten belüli valódi növényeket. Az érzés, mint már sokadszor az ázsiai utam során - frenetikus, leírhatatlan.

A mintegy 1,5 millió különböző növénnyel telepakolt park további látványossága még a „táncoló sárkánytojások tava”, amit úgy kell elképzelni, hogy egy óriási tóban elég nagyméretű lufiinstallációk tekeregnek összevissza, ezek a tojásformát imitálják, és ugyanígy zenére táncolnak, villognak. És ez is leírhatatlan érzés.

A háttérben a Gardens by the Bay magasodik, az épületet akarva-akaratlanul mindenhová belelátod, nagyon epikus az egész, nem hagy sohasem hidegen.

Szingapúr tele van további szórakozási lehetőségekkel: filmstúdiókkal, vidámparkkal, de van vízitúra, szafari és egy halom múzeum is. Az egész család megtalálja itt a számításait, ráadásul minden tiszta, rendezett.

Ez az az ország, ahol rettenetesen megbüntetnek, ha eldobsz például egy cigicsikket, köpsz az utcán, nem a zebrán mész át, a kábszerért kivégeznek, a korrupcióért meg hosszú böri vár. Ugyanakkor érdemes megemlíteni, hogy legális a prostitúció. Őszintén remélem, hogy egyszer mindenki eljut ide életében!

Ázsiai utam a végéhez ért. Óriási élményekkel gazdagodtam, mindenhol nagy szerencsém volt mind az ételekkel, mind az itt élő emberekkel, mind az időjárással kapcsolatban.

Eltökéltem, hogy hamarosan folytatni fogom a kontinenssel való barátkozást. Abu Dabin keresztül érkezem Moszkvába.”

Ha szívesen olvasnál még Gábor kalandjairól, látogass el a blogjára!