kis ⏜ kultúr⏜kalamajka

Pajéhali!

Pajéhali!


"Kincs, ami van" / újabb lehetetlen hely / Paramushir sziget, Kuril-szigetek

2017. július 28. - lucullus

unadjustednonraw_thumb_136b.jpg

Kamaszuka él! Legalább is a szelleme, mégpedig itt: a Kuril-szigeteken, ahol elképesztő módon fonódik össze a japán és az orosz sorstörténet és kultúra. A Kuril-szigetek 56 tagja Oroszország fennhatósága alá tartozik és talán az egész világ egyik legizgalmasabb, egyben az egyik legnehezebben megközelíthető lokációja is. Mind földrajzilag, mind poitikailag értendő a hozzáférhetetlenség. Az előbbi még csak-csak kiküszöbölhető, bár 20-24 órás hajóút vezet ide Petropavlovszk-Kamcsatszkijból (ahová meg 8,3 órás repülőút vezet Moszkvából, ahová meg 2,2 órás repülőút vezet Budapestről), ám az utóbbi már sokkal nehezebben. Az orosz szigetcsoportra ugyanis igényt tart Japán, amely korábban tulajdonolta őket, de  II. Világháborúban feladta azokat, az oroszok meg persze nem akarják őket visszaadni. A közhiedelemmel ellentétben Japán nemcsak 4 déli szigetet szeretne megszerezni (Iturup, Kunashir, Shikotan, Habomay), hanem mindet, sőt, Szahalint és Kamcsatka egy részét is. Saját térképein Japán ezeket a területeket "saját országrészének" tekinti a mai nap is, és nem akar egyezkedni "darabonként". És az a helyzet, hogy van itt egy kis bibi. Ugyan az Orosz Föderáció része ez, de nincs a kezükben egyetlen "normális" térkép sem a szigetekről, és nem igazán tudják, mi-hol van elrejtve, aláaknázva, vagy hol bukkan fel például egy-egy japán kémiai labor és hasonló meglepetések.

_2017-08-04_22_46_26.png

Éppen ezért csak óvatosan folyik a szigetek állapotának feltérképezése, kutatások végzése, az infrastruktúra fejlesztése, a turizmus pedig szinte teljesen ki van iktatva. Az oroszokat is megnézik, akik idejönnek, a külföldit pedig jóformán be sem engedik: nekem egy órás beszélgetés után "engedtek" a határőrök, sok dolog sikeres együttállása kellett a sikerhez. Például az is, hogy velem jött turistáskodni a hajó kapitánya is, akivel a 20 órás hajóút során haverkodtam össze, és szólt az érdekemben. Na meg csokoládé, amivel be tudtam bizonyítani, hogy a chocoMe magyar kézműves csokoládé oroszországi igazgatója vagyok, emellett érdeklődő turista, blogger de semmi több. A kikötőtől 2 (azaz kettő) km-es távolságban lehettem, kísérővel. (A "Rendkívüli Helyzetek Minisztériumának" helyi képviselőjéval). Egyébként minden egyes szigetre külön engedélyt kell itt kérni (jelzem 56 db sziget van), de hogy ezeket ki adja ki, hogyan, és mikor - az már kész rejtély. Elirányítanak például egy helyre, ahol az engedélykiadó szerv helyett egy asztalosműhelyt találsz, a telefont pedig fel sem veszik. Jómagam a hajóra szóló jegyvásárlási "helyet" sem találtam volna meg, mert hiába egy postai cím, ha oda egy széfbolton keresztül (igen, nem írtam el) vezet az út. Na jó, ezt tudjuk be a TIR faktornak ("This Is Russia"). A hajó indulása "este 6 és 9 közé tehető, talán hétfőn, vagy kedden...", és mindez csak "jó" körülmények esetén.... Na erre varrjál gombot! 


A Kuril-szigeteken a mai napig komplett rozsdás hajók, tankok, II. Világháborús halottak és japán bunkerek ezrei hevernek szanaszét, bár ezek egy részét azért már szétcincálták, és múzeumokba is vittek belőlük. Teljesen szürreális élmény volt, amikor a földön előttem hevert több tucat rozsdás japán sisak érintetlenül, és rengeteg egyéb, beazonosíthatatlan hadi eszköz. "Ez itt a japánok kapitulációjának helye"- mondta el alkalmi idegenvezetőm (nevezzük M-nek) Paramushir szigetén. Oyan feelingem van, mintha én lennék Anulu, a "Kincs, ami nincs" c. Bud Spencer-Terence Hill filmből, és lelkesen keressük Kamaszukát, aki még mindig életben van. A szelleme legalábbis mindenképp. M megmutat jó pár japán bunkert, kívülről-belülről, és a szemétben egy épen maradt komplett japán táblás feliratot is, ami szerint ez a "Kaszivabara japán hadi bázis", nem pedig Oroszország. M édesapja, L azért harcol évek óta, hogy ez a felirat, ami egy nagy fal része - történelmi emlékhellyé nyilvánítsák, nem pedig kukába való enyészetként kezeljék. Van itt egy épen maradt reptér is (a japánok brutáljó betont használtak anno), meg még rengeteg más, de annyi időt nem töltöttem a szigeten, hogy mindent lássak. Érdemes szót ejteni a porfinom, fekete homokos tengerpartról (ha nem lenne rohadt hideg a víz, a világ legjobb strandjai itt lennének, verné Ibizát), a burjánzó trópusi növényzetről, rododendronokról, a színes virágok sokaságáról, a mintegy húsz, felénk tornyosuló vulkánról (legszebb talán az Ebeko), a pazar kilátást az Atlaszova szigetre és rajta a szupernagy Alaid vulkánra, na meg az egyetlen településre - Szevero-Kurilszkra. Mintegy 3500 ember él itt, de lényegében mindenük megvan: boltok, egy étterem, egy kórház, és kábé három utca. Az árak elég magasak a boltban, mivel minden elég viszontagságosan jut el ide. Egy kiló dió pl 6000 Ft volt, egy sör úgy 2000 Ft, kenyér 1000 Ft. (jövőre megpróbálom ide is behozni a chocoMe-t, mert miért is ne? A Föld egyik legizgalmasabb csokoládéja a Föld egyik legizgalmasabb helyére is jó lesz, nem? ) Az emberek pechjére medvék is élnek a szigeten jócskán, szerencséjükre azonban ezek kevésbé aggresszívek, mint kamcsatkai testvéreik. Paramushir gyönyörű, az idő is pazar volt, a hajón +31 fokot mértünk. Kísérőnk szerint ilyen 23 éve nem esett meg vele, mert az időjárás überbrutális itt ab ovo: rengeteg a köd, és hideg, és csapadék. És nagyon kell a jó idő ide, már csak azért is, hogy nehogy itt ragadjunk! A hajó akár egy hetet is vesztegelhet itt, mivel eléggé vad erre mind a tenger, mind a köd, minden. Jár ide helikopter is, de az még a hajónál is megbízhatatlanabb, arról meg ne is beszéljünk, hogy sokkal többe kerül. 
Összességében véve 42 órát utaztam ide 3 óra ittlétért (42 órán át nincs sem telefon-, sem internet-összeköttetésed), de nagyon megérte! Szuperexkluzív, hiperirreális, és rendkívül gyönyörű hely ez, ahol ténylegesen érezni, hogy nem fejeződött be a II. Világháború (az oroszok és a japánok közt még ma sincs érvényes, aláírt békeszerződés, tehát kijelenthetjük, hogy jogi szemszögből hadban állnak egymással). Hiszem, hogy ilyet is csak egyszer lát az ember életében. Kockáztattam, és nyertem: életem egyik eddigi legizgalmasabb kalandját. Ha a sors engedi, a jövőben folytatom majd a titokzatos Kuril-szigetek feltérképezését, egy olyan világét, ami gyakorlatilag "utópisztikus ötvözete" az orosz és a japán kultúráknak. 

Rettenetesen sok fotó még itt: 

süti beállítások módosítása