kis ⏜ kultúr⏜kalamajka

Pajéhali!

Pajéhali!


Ázsiai tekergő 1. - Dél-Korea-Malajzia-Indonézia-Szingapúr út (Malajzia)

2020. április 12. - lucullus

A megtalált Mennyorzszág

A kevésbé bejövős Szöul után (mint a cím is mutatja) sokkal kellemesebb élményekkel folytatódott Gábor ázsiai útja, méghozzá Malajziában, ahol egészen fantasztikus élményekben is része volt.

cim_47.JPG

„Malajzia sokkal, de sokkal izgalmasabb volt, mint Dél-Korea. Rögtön le is szögezem, hogy Kuala Lumpurban, a fővárosban ez oroszlánrészt magyar idegenvezetőmnek, Cilinek volt köszönhető, aki családjával már 9 éve él Malajziában.

Elmondása alapján Malajzia egy „easy go” ázsiai ország, tehát eléggé kozmopolita, könnyen eligazodunk benne, tiszta, kedvesek az emberek, vannak „normál bötűk”, ráadásul jól beszélik az angolt is. A kaja meg nem is annyira hardcore. Pont ilyet kerestek „letelepedésükkor”, előtte jól bejárták a környéket.

csalad.JPG
Kuala Lumpur

Az Air Asia gépével érkezem Szöulból, ahová megdöbbentően finom Gong Bao csirkét sikerült előrendelnem. (Mivel ez egy fapados társaság, semmit nem kapsz a repjegyen felül, és egy hatórás út kaja nélkül az elég karcsú.)

Egy elég magas felhőkarcolós szállodába sikerült szállást foglalnom, amelynek infinity pooljából egyenesen a Petronas tornyokra, Kuala Lumpur talán legjellegzetesebb felhőkarcolójára látsz rá.

Két bajom van vele: 1, alattam pont egy böhöm nagy mecset helyezkedik el, és hajnali ötkor ez ha törik, ha szakad, de elkezdi a nyivákolást, ráadásul hangszórós felerősítésben, ami tart vagy egy órán át 2, csak és kizárólag malájok lakják, ami azt jelenti, hogy ruhában-fejfedőben fürdenek a medencében, férfiak-nők egyaránt.

Kéretik megkülönböztetni őket a „ninjáktól” - tehát azoktól, akik a hidzsábra még egy napszemcsit is felhúznak, és SEMMI NEM látszik ki a nőkből, csak a Luis Vuitton táska, meg a traktortalpú NB tornacsuka. Hogy ez mégis hogy kompatibilis, nem érem fel ésszel.

Valamiért nem sok kedvem van megfürdeni, a Jó Ég tudja, mit szólnának hófehér-tetovált-amfóratestemhez, és tényleg tökegyedül vagyok itt fehér. (Később Cili elmondta, hogy a maláj negyed kellős közepe ez, Kampung Barunak hívják, szóval nem véletlen a sok muzulmán hatás).

Malajziát egyébként három nagy etnosz népesíti be: a maláj, az indiai és a kínai. Szinte mindenhol ez a hármas hatás érvényesül, az élet összes területén, a vallásban, a kultúrában, az öltözködésben, vagy az étkezésben.

Előbbiből iszonyú jó ízelítőt kapok már az első napon: mintegy tizenötféle ételt szedegetek össze a tányérkámra, a dolgok feléről halvány fogalmam nincs, mi micsoda. De jó.

A tenger gyümölcseinek sokasága, curryk, szószok-öntetek csimborasszója, rengetegféle saláta, hús, zöldség-gyümölcs van kirakva.

Az étkezés önkiszolgálós, és mint kiderül, ez szinte mindenhol így van Malajziában és Indonéziában. Minden rendkívül ízletes, a legtöbbet a rákfélékből eszem, amikből errefelé rengeteg van, óccón, otthon meg horroráron mérik.

Az első nap a kínai holdújév alkalmából megrendezett sárkánytánccal indul egy pláza előterében, gyakorlói hat-hétéves gyerekek, akik túl azon, hogy cukik, nagyon ügyesek is.

gyerekek_4.jpg

Aztán kezdetét veszi a véget nem érő ételfolyam - plázában, úton-útszélen, vagy a Jalan Alor nevű „ételutcában”, ahol csak kapkodom a fejem a rengetegfajta ismeretlen impressziótól.

Kezdetnek TEALIVE-val itatnak meg, ami egy ázsiai fűszeres tea, tele tapiókabogyóval, olyan, mintha egy teába belevágtak volna egy egész piskótát, persze apró darabokban.

Az íze jó, az állaga számomra felfoghatatlan, az összbenyomás érdekes. Ezt lefojtjuk egy kis „fish-skin”-nel, tehát „halbőrchipsszel”, ami Krisztiánnak, Cili férjének, és gyermekeiknek a nagy kedvence. Olyan, mint a libatepertő, csak egészségesebb, mint a bolti chips.

Láthatjuk Kuala Lumpur legjobb csirkeszárny-árusát, indonéz és maláj satay-sütő-néniket (pici nyárson husik, főleg mogyiszósszal, mennyei), meg több, számomra ismeretlen gyümölcsöt, így mangosteent, jackfruitot, salakot és malajziai almát.

konyha_3.jpg

A rambutánt ismertem korábbról is, de sosem ettem, tudjátok, ez az a szőrös-piros gyümi, ami az emberi hajat imitálja. És még ezernyi mást is érzékelünk: cukornád-italt, kókuszvizet nejlonzacsiban (ez a helyi take-away), kékszínű rizst (ami egy kék virágtól, a bunga telung-tól avagy butterfly pea-től kék), pekingi kacsát, vagy vagyumarhát, csak hogy pár érdekességet említsünk.

Tényleg csak kapkodod a fejed. Nyilván ezek közül a legérdekesebb a durian nevű gyümölcs, amit az elmondás alapján vagy rühellsz, vagy imádsz, és arany középút nincs.

Ezt sikerült is megkóstolni, de csak miután megjártuk az indiai negyedet, ahol megvacsoráztunk egy olyan menzán, ahová fehér emberként egyedül biztos be nem mentem volna.

Kedvesek, meg minden, de nem fognak tudni kiszolgálni, mivel nincs étlap, és nem beszélik az angolt sem annyira. Banánlevél a tányérod, jön egy csávó egy gurulós ételkocsival, löttyint neked abból a kondérból, amiből épp kérsz. Nagyon izgalmas, erős élmény.

Többfajta curry-t eszünk rizzsel és joghurttal, turbános palik és bindás-száris nénik közt - a belépés pillanatában már predesztinálok is magamnak egy jókora, kiadós szaporafosást, de végül nem így alakul - egyszóval ennyit jelent, ha olyan vezetővel vagy, aki ismeri a helyi dörgést.

kaja_2_5.jpg

Kilépéskor egy gyönyörű hindu templomot látunk, imádom őket a rengeteg csicsás szoborral együtt, belül szertartás zajlik, bele sem merek gondolni, pontosan milyen, kívül virágot kötnek tiritarka száris, mezítlábas, bajszos férfiak.

szentely_2_1.jpg

A nap fénypontja a durian-kóstoló, amit csak levegőn lehet megejteni, ugyanis olyan erős a szaga, hogy egyenesen tilos zárt térben fogyasztani. Kb. olyan, mintha gázömlés lenne, de szerintem inkább valami rothadt gyümölcsre emlékeztet, fokhagymával teletűzdelve.

durian_a.jpg

Az íze is hasonló ennek a szúrós vázban lévő, emberi agyra emlékeztető gyümölcs-csodának: tényleg mintha valamiféle cefre lenne, húsnak a sülő zsírjával, fokhagymával és kekszes karamellás ízzel.

durian_1.jpg

Rettenetesen fura dolog, nem mondanám, hogy rühelltem, de azt sem, hogy imádtam volna: azt gondolom, nekem inkább semlegesek maradtak az érzéseim vele kapcsolatban. Élménynek azonban kiváló, ha erre jársz - akkor MUST HAVE dolog.

A második napon a három vallás három gyönyörű szentélyét tekintjük meg: a Batu-cave a hindu vallást testesíti meg, a Thean Hou Templom a kínait, a Mashid Jamek mecset pedig az iszlámot.

szentely_3_1.jpg

A Batu-cave egy hegy gyomrában felépített hindu szentély Kuala Lumpur külvárosában, ahová 500 lépcső vezet felfelé, majmok kísérnek (és fosztanak meg fölös élelmiszereidtől, agresszív dögök), melletted meg Lord Murugan szobra magasodik.

szentely_4_1.jpg

A kínai Thean Hou templom is lenyűgöző, pagodatető-pagodatető hátán, Buddha-szobrok, imamalmok, és szerencsekívánságokat tartalmazó szekrénykék sokasága van odabent, odakint magas pálmákkal körülvéve, mégiscsak jelezvén, hogy a trópusokon vagyunk.

Nem tudom miért, de folyton Leslie L. Lawrence mesterdetektív lebeg a szemem előtt folyton, akivel volt szerencsém többször vacsorázni, élményeit meghallgatni. (Malajziában egyébként két évszak van: a száraz és az esős, én a száraz végén voltam.)

A harmadik templom, az iszlám Mashid Jamek mecset talán a számomra „legtávolabbi”. Rengeteg iszlám helyen jártam már a világban, és itt sincs másképp: valahogy furán néznek rád, valahogy terhes itt a levegő, melegebb van, mint kéne, és tuti, hogy előkerül egy-egy kézikönyv a „helyes többszörös nőtartásról a muzulmán háztartásban”, vagy „az iszlám világuralmi törekvéseiről”.

Amúgy semmi bajom vele: tisztelem ezt a kultúrát (is), ami lenyűgöz benne, az elsősorban a tisztaság, és az építészeti remekműveik.

piac_2_3.jpg

piac_6.jpg

Emellett benézünk egy helyi piacra is (ahová zárt cipőben illik menni), mert ott, helyben dolgozzák fel az állatokat, minden folyik mindenfelé, fekete színű levágott tehénfej néz farkasszemet sárga színű kacsával, meg élő hal fickándozik ezerféle ismerős-ismeretlen zöldség-gyümölcsnek, és mindez egyszerre, egy légtérben.

halfej.jpg

Elcsodálkozom a banánvirágon (amit Cili szerint sütnek vagy salátának fogyasztják), alig bírok megemelni egy Jackfruitot, ami épp 17 kilót nyom, és rá nem jönnék, hogy a maláj alma az nem egy paradicsom, hanem maláj alma. Erős élmény a piac, annak ellenére, hogy „durvább állatmészárszéket” nem is látunk.

jackfruit.jpg

kacsa.jpg

A napot egy bevásárlóközponttal fojtjuk le, ahová Cili azért visz be, hogy a Kit Kat nevű csoki „te rakd össze magad csoki” mozgalmát megmutassa. Ezt a csokit ugye mindenki ismeri, de nem erről az oldaláról: itt prémium táblákat állíthatsz össze, saját magadnak, feltétekkel, de vehetsz is durianosat (hmmmmm), és Nasi Lemakosat (ez nagyon baró, csíp).

kitkat.jpg

A Nasi Lemakot egyébként ki ne hagyd Malajziában, mert ez a nemzeti kajájuk: kókusztejben kifőtt rizs, valamiféle hússal (ez lehet csirkecomb, marhacurry, pörkűtt, bérmi, csípős chilis öntettel szambál nevű, szárított halacskákal, tojással és földimogyoróval.

Még a mekiben is lehet kapni, azt is kipróbáltam, bár az utcai verzió Krisztián „összeválogatásában” frankón egy menzás-garázsszerű, sokvajlingos "cabrio" helyen - sokkal finomabb volt. Jelzem, magamtól ezt a helyet is messze elkerültem volna.

meki_1.jpg
Összességében véve KL egy szuper hely, bár nekem kicsit sok benne a felhőkarcoló, ami agyonnyomja a helyben még itt-ott megtalálható tradicionális maláj házakat. Volt szerencsénk járni egy ilyenben, egy néninél, aki büszkén mutogatta, hogy ez bizony még 1931-ből származik.

Élő, színes, tarka az egész város, finomak a kaják, jó fejek az emberek, határozottan bejött itt lenni.

Pinang sziget, Bao Sheng durian farm

Pinang egy kis sziget KL-től északra, szintén Ciliék ötlete volt, hogy látogassam meg. Mintegy 5000 forintba került a jegy KL-ből, ezért vagy 20 perc repülés járt.

tengerpart_21.jpg

Alapvetően nyaralóövezet ez, de nekem egy hegy tetejére, pont egy durianfarmra sikerült szállást foglalnom, és a taxis, aki odavitt, pont háromszor próbált meg erről lebeszélni.

Nekem azonban van egy hatodik érzékem, ami ha nem is mindig, de elég gyakran bejön - és most is! Ugyanis ha létezik Mennyország, akkor az biztos, hogy ezen a helyen található meg.

kert_4.jpg

Sajnos pont nem tudtam megcsillogtatni durian-tudásom, ugyanis a szüret ideje még nem jött el, pedig nagyon szívesen demonstráltam volna kiváló arcfintorgási képességeimet.

tea_2.jpg

Helyette chocoMe kóstolót tartottam a „Családnak”, a háromgenerációs kínai Bao Sheng-éknek. (Csoda, hogy eddig kibírta a csoki a +30 fokos trópusi melegben). Hozzá virágsziromteát kapok, többfélét is, pompásan érzem magam.

csokibemutato.jpg

Miért írtam, hogy Mennyország? Nos, mert egyrészt magasan helyezkedik el, egy hegy tetején, ahol tényleg MINDEN a lábad előtt hever. Vendégek nincsenek, nagy Buddhafejek közt táncol a szél, lusta pontyok úszkálnak egy medencében, füstölgők füstölögnek mindenfelé, madarak csicseregnek, és mindehhez az ifjú Bao Sheng ad zongorás aláfestést...

naplemente_2.JPG

Úgy jellemezném az állapotot, hogy „ha már halnod kell, ezen a helyen tedd, és rendkívül jó lesz neked”. Megkönnyeztem az előadást.

Szállásom egy barlangfalba volt vájva, lényegében egy üvegkalitka, amiből (nem vicc, egyenesen az ágyból) bele bírsz gurulni a medencébe, ha akarsz. Szuper élmény, leírhatatlan.

szoba_5.jpg

szoba_3_1.jpg

szoba_2_2.jpg

szoba_4_1.jpg

Az egész odú egy meredek domboldalra néz, magas fák közt, előtted lent a tenger. A helyiek a Twilight sagát próbálták imitálni, sikerült is nekik. A szobám alkotóeleme egy tatami, egy komódocska, és semmi több!

És nem is kell több, mert egyszerűen tökéletes a harmónia — a körítés pótolja az előbb említett hiányérzetet, és olyan érzést sugall, hogy otthon is ilyenben akarsz majd lakni, és tökfölösleges az életben sok tárgyat, ruhát, miegymást felhalmoznod, gyűjtögetned… Erős élmény.

Langkawi sziget, Berjaya resort

Pinangról egy másik szigetre, Langkawira veszem az irányt, ami ugyancsak olcsón elérhető. Itt egy nyaralóövezetben lakom, a Berjaya resortban, és az első dolog, ami erősen szembetűnik, hogy mindenhol apró majmok ugrándoznak! És nemcsak az utcán, hanem bent, frankón a szálloda légterében is!

majom_1.jpg

Szürcsölöd a hideg Tiger sörödet, eszegeted a satayodat, erre odajön egy vicces majom, ráül az asztalodra, és elkezd kaját kunyerálni! „Nem tudod hova tenni élmény”, és fogalmad sincs, mit is mondjál, például azt, hogy „hess”? (hehe)

Egy kis faházban lakom egyébként, ahol szintén táblácska figyelmeztet, hogy ne hagyd nyitva az ajtódat, ablakodat, hacsak nem szeretnéd, hogy „bizonyos látogatók” átrendezzék a szobád belső enteriőrjének illetve bőröndjeidnek a tartalmát.

A tenger viszont isteni, a homok fehér, van vagy 30 fok, magas pálmák, koktélok — egy ilyen hosszú úton ajándék ez a két ilyen nap, brutál jó érzés, na. Leszámítva a magyar országgyűlési delegációt feleségestül, akik hangoskodva foglalják el a nagymedence nagy részét, koktélozva.

tengerpart_2_7.jpg
Összességében véve Malajzia szerintem egy nagyon szuper ország, nagyon tetszett az egész. Határozottan begyere nekem, mindenkinek erősen ajánlom.”

A poszt megjelent a Határátkelőn, és az Index címoldalán is. Köszönöm. 

Ázsiai tekergő 1. - Dél-Korea-Malajzia-Indonézia-Szingapúr út (Dél-Korea)

img_0192.JPGKorábban nem sok helyen jártam Ázsiában, csak Mongóliában, az orosz távol-keleten, Kazahsztánban és Jordániába, ezért kijelenthetem, hogy nem nem nagyon vagyok errefelé ismerős. (Annyi impresszió volt eddig, amit otthon magamba szívtam "ázsiait", az meg nem túl sok). És más az elmélet és a gyakorlat: és esetünkben jobb is az utóbbi.  Ez a 4 ázsiai ország - Dél-Korea-Malajzia-Indonézia-Szingapúr - amit 2,5 hét alatt meglátogattam, sokkal élőbb, vonzóbb, színesebb volt valójában, mint amit korábban abszolváltam róluk. 

1. rész, Dél-Korea, Szöul 

Na ez volt a leggyengébb tagja a kvartettnek. Igazából nem is akartam most idejönni, de technikailag ide tudtam csak ingyenjegyet szerezni az Aeroflotnál. (A további opciók Hong-Kong, Bangkok és Tokió lettek volna, de az elsőben zavargások voltak, az utóbbi kettőben meg időben nem jól jött ki az ingyenjegy.). Így hát ha nem akarsz valahová igazán elutazni, akkor az biztosan nem is lesz valami jó, és hát így is alakult. (Jó, hozzáteszem, tökegyedül voltam, nem volt idegenvezető, és magamnak kellett sok esetben megfejtenem a négyzeteket-háromszögeket-köröket, és így azért baromira nem könnyű). Azzal indult, hogy a repülőn a budi mellett kaptam helyet, és bátran állíthatom, hogy ez azért szívás egy 8,5 órás úton, de akkor már 24 órája voltam úton. Budapest-Moszkva-Szöul. Azzal folytatódott, hogy a reptérre való megérkezéskor egy frankón rendőrmellényt viselő szaros kis tacskó jól megugatott (nem vicc!), abban a pillanatban csattant a bilincs a hátizsákomon, és mehettem is a karanténba. Na mondom, helyben vagyunk.. Ott kifaggattak, kiűrítették a hátizsákom. Kiderült ugyanis, hogy a táskámban maradt egy, a gépen kapott alma, ámde ennek behozatala az országba szigorúan tilos, és már írták is a papírt, hogy almacsempész lettem (a tavalyi costa-rica-i kakaógyümölcs-csempészésem után idén már almában utazom hehe), de szerencsére pénzbüntetés nélkül. Tényleg csak erre vágyik az ember egy ilyen út végén. 

Miért nem tetszett még Szöul? 

Például mert tényleg csak a dolgok fele van leírva angolul, és hát persze az a fele, ami neked épp nem kell. Elkavartam a reptéri gyorsvonatnál, meg hát a reptéren is (életemben először jártam ekkora nagy reptéren), és a szöuli pályaudvaron is, mivel a kijárat, ami nekem kellett, az csakazértis a metróba vezetett volna le, nem pedig a szabadba ki. És végül úgy is lett: be kellett mennem a metróba, ahhoz, hogy a másik oldalán felmenjek a felszínre! Elég nagy kavarodás volt, de valami ellenőr végül beengedett ingyen,  mivel váltig állítottam, hogy eszem ágában sincs metrózni, csak végre kijutni a felszínre. A folytatás sem volt sokkal jobb: a szállásom egy hostel volt, és ugyan saját fürdőszobával, de hideg vízzel, meg a szobában is dermesztő hideggel. Odakint kb -10 fok volt. A reggelizőhely (tehát étterem) a tetőn került kialakításra, és nem fogjátok elhinni, de kívülről a mellemig ért a magassága, szóval ezt kihagytam, meg hát akar a tököm reggelizni mínuszokban, a tetőn, kerti bútorokon, TV-tornyos és felhőkarcolós kilátásra, amelyeket ráadásul félig kitakar egy magas kerítés... A kajákat fotok alapján választod, esélyed nincs elmondani, megkérdezni, mi a franc van. Egy koreai főétkezés (amiből a bulgogi és a kimcsi szavakat ismertem csak, másik tízet nem. Ez marhahús alapú étel, csípős kínai kellel) - végül is finom volt, ittam koreai Fitz sört is hozzá, de nem telt el kb. fél óra, mire olyan hasmenés jött rám, hogy egy Samsung hangszoró adta a másikat. Ráadásul egy kávézóba kellett bemennem azonnal egy kávéért, hogy megoldjam a dolgot, ott meg elirányítottak a budiba, amihez meg frankón ki kellett lépjek a kávézóból az udvarra, nagyjából egy udvari pottyantósba, ahol mínuszban, a falba kapaszkodva, furán nagydolgoztam. És mindezt Szöul kellős közepén, a jövő városában, a felhőkarcolók tövében! A város egyébként tele van ezekkel a Pikacsu figurákkal, meg Cacao Friends-szel (ezek ilyen bugyuta rajzfilmfigurák, vagy mik), de ezek engem nem igazán vonzanak, sem a szelfizős helyek, amik viszont a koreaiakat igen. Akik viszont nem igazán beszélnek angolul, ámde legalább kedvesek, segítőkészek. Az viszont pozitív, hogy egyre több helyen adnak az eldobható műanyagpoharak helyett vastagabb, mosható műanyagpoharakat, a szívószálakat pedig papírból készítik. A szemeteket még a mekiben is különválogatják, az utcák tiszták, rendezettek. Arra jó Szöul, hogy egy csomó értelmezhetetlen fotót készíts, amikkel jól fel lehet vágni majd otthon ("csakcsupán" műanyag babafejeket, mint gyerekjátékot, neonfénnyel megvilágított kígyókat, polipokat, kagylókat, koreaiul beszélő teherautót, házablakra rajzolt teheneket, vagy egyszerűen olyan boltokat, amire a hieroglifákból rá sem jössz, mit árul..). És ez a "lost in translation"-ság egyébként annyira nem is vicces, mivel ha például egy beszállókártya-nyomtatást koreai nyomtatógépből kell megoldanod a reptéren, akkor ideges leszel, és még csak "érzésből" sem tudod megoldani. Én se tudtam, és egyszerűen csak szerencsém volt, hogy így felengedtek a Kuala-Lumpurba tartó gépre. Gondoltam, hogy még az érkezés estélyén megveszem a másnap hajnali AREX (gyorsvonat) jegyet a reptérre, de aznap ezt nem tudom megtenni, szóval másnap hajnalban kell beállni a sorba. Így is tettem, és akkor hajnalban kérdezi az ember, hogy "és melyik terminál lesz az Incheon reptéren?". Nézem a jegyet, foglalást - nyoma sincs rajta terminálnak, azt se tudtam, hogy kettő van belőle... Mondom "lövésem nincs"., "de mi a különbség a két terminál közt? "Fél óra" - jön a válasz, és az emberünk nem tudja, hogy Szöulból honnan indul járat Kuala Lumpurba.. "Az 1-es terminálra érkeztem tegnap, akkor most is onnan megyek" - gondolom magamban, és mivel több mód nincs a helyzet tisztázására, ezért oda is kérem a jegyet, és csakis a puszta szerencsének köszönhetem, hogy végül igazam lesz, és tényleg onnan indulok. 

Mindezek ellenére egyszer visszatérnék még Koreába, de csak két feltétellel: 1) nem Szöulba, hanem vidékre, szép-cserepes pagodatőket bámulni, amit népiviseletes nénik demonstrálnak 2) csakis idagenvezetővel/tolmáccsal. Adunk neki még majd egy esélyt! 

 Az írás megjelent itt is: https://hataratkelo.blog.hu/2020/03/31/csalodast_kelto_szoul#more15574904

 

 

 

süti beállítások módosítása