kis ⏜ kultúr⏜kalamajka

Pajéhali!

Pajéhali!


Moszkva alatt 12: "És a moszkvai "külügyi-papír-prezerváló" hidegháborús bunkerról hallottál e már?"

2020. január 21. - lucullus

img_7948.JPG

Moszkvában (és Oroszországban) én csak abban hiszek az "urban exploring" témakörben, amit a saját szememmel látok, azon helyeken, ahová ténylegesen eljutok. Azért írom ezt le, mert a moszkvai hidegháborús bunkerekkel, meg "globális föld alatti világgal", Rettegett Iván titkos könyvtárával, földalatti vízesésekkel, párhuzamos metróval kapcsolatban sajnos annyiféle baromságot hallottam már, hogy ezer konspirációs regényt meg lehetne velük tölteni. Ezek nagy része városi legenda, kitaláció, bár az is igaz, hogy azért vannak érdekes, tényleg létező, kalandos helyek errefelé. A minap volt szerencsém elmenni a "Bunker-703" nevű formációba, ami csupán egy éve látogatható a nagyközönség előtt, most ezt a kalandot írom le röviden.

Beázó bunkerek világa 

A föld alatti bunkerek építése a II. Világháború befejezése után indult el nagy ütemben a Szovjetunió területén, a fegyverkezés és a védekezés is kiemelt szerepet játszott a létrejöttükben. Minden bunkernak megvolt anno a maga funkciója: valamelyikben a potenciális támadás elől lehetett elrejtőzni (akár atomtámadás esetén is), némelyikük menekülőútvonalak közbülső állomásait képezték,  valahol meg egyszerűen csak iratokat tároltak. Hogy hány ilyen bunker van pontosan, arról fogalmam sincs (bizonyosan számos), ami biztos, hogy nekem ez volt a harmadik Moszkvában, és nem tudok több "látogathatóról". (A Szovjetunió felbomlása után jelenleg mintegy két tucat hidegháborús bunker van feloldva a titkosítás alól Moszkvában, ám sietek kiemelni, hogy ez nem jelenti automatikusan azt, hogy ezek látogathatóak is.) Eddig egyetlen bunker volt elérhető Moszkvában a nagyközönség számára, a Bunker-42 a Tagankán (erről írtam anno, és nem igazán tetszett, mert más az ingerküszöböm), a légópincés látogatásom pedig egy óriás lakóház óriás pincéjébe "esett". A Bunker-703 mindkettőtől eltért egy kicsit, és már-már ki merem jelenteni, hogy tetszett is. Rögtön leszögezem: ezt a két bunkert is csak azért nyitották meg a nagyközönség előtt, mert egy ideje elkezdtek egyszerűen beázni, berogyni, berozsdállni, állaguk iszonyúan gyorsan romlik, eredeti "védelmi" funkciójukat nem tudják már ellátni. Ilyenkor az történik, hogy az állam feloldja őket a tikosítás alól, és megpróbálják őket eladni vagy bérbeadni magánkézbe. Namármost ezzel az a kis gond van, hogy ezek fenntartása, kezelése rengeteg pénzt emészt fel, ami hirtelen ránézésre is sokkal több kiadást, mint bevételt termel. (Hacsak nem pornófilmforgatásra, embervadászatra, vagy titkos földalatti trance partikra adják ki őket, és nem eredeti céljuk népszerűsítésére: a történelem és a kultúrmilliő megőrzésére. De előbbieket kizárnám a körből). 

A külügy archívuma: nagy unalomban, az ovi mellett

img_7967.JPG

Egy nagy acélkerítéshez érünk, ami egy nagyon jellegtelen, pici, szürke házat fog közre. Ha nem lenne kiírva, hogy "Bunker 703", akkor teljesen biztos, hogy elmennék mellette, a kutyának nem tűnne fel tényleg, hogy itt bizony 43 méter mélyen egy bunker fekszik, lejáróval, föld alatti átjárókkal, termekkel. Régen az épület mellett egy óvoda állt, hogy a maszkírozás még jobb legyen, és még az óvónéniknek is az lett mondva, hogy ez itt a városi adminisztráció egy épülete. Soha, senkinek nem tűnt fel a tökunalmas házikó. Egy katonaruhába öltözött alak fogad minket mogorván, kalasnyikovval a hátán, majd elsorolja a biztonsági dolgokat, mit lehet, és mit nem. (Nagyjából semmit nem lehet. Mindenhol nedves lépcsők, rozoga korlátok, penész és zéró térerő fogad majd minket.). 
A hely a Szovjetunió Külügyminisztériumának titkos archívumaként szolgált, tehát "papírt" őriztek itt, de sajnos nem sokáig, mivel a levegő nedvességtartalma egy idő után elkezdte nagyon rongálni azt, és kitaláltak neki bizonyára valami jobb helyet. Meg hát a papír az papír, egy ideje inkább elektronikus hordozókon tárolják már az infót. A papírt elpaterolták hát, a két tárolóterem meg üresen áll, illetve majdnem üresen, mert idehordtak azért pár attribútumot a kor szelleméből: például Lenin posztert, ósdi telefont, gázálarcokat, sugárzásmérőt, meg persze Kalasnyikovokat. Olyasmi koncepció látszik, hogy "egy üres termet nem annyira könnyű eladni a nagyközönségnek, ezért hordjunk ide egy csomó kacatot, amivel jobbítunk a helyzeten". És tényleg! A Kalasnyikovot megtanítanak szétszerelni, megtölteni, a sugárzásmérővel megmérik a sugárzásodat, és még személyesen Vlagyimir Iljicsnek is telefonálhatsz azzal a fajta régi telefonnal, amikor kábeleket kellett összedugni a telefonáláshoz. A szelfisebbeknek kitaláltak egy hintát is, amivel -43 méter mélyen lévő csőben hintázhatsz, a háttérben meg szovjet ff filmet nyomnak a bunkerépításekről. Az ötletek jók, tetszenek, szerintem sokkal jobbak, mint a Tagankás bunkerban, ahol minden erőltetettebb, aggresszívebb, drágább, rosszabb, agyonpiározottabb. Egy találkozót megér ez a hely, ha Moszkvában vagy, szerintem inkább ezt válaszd, mint a másikat. De igyekezz, mert lehet, hogy nem sokáig lesz nyitva. Erre panaszkodtak utólag a bunker üzemeltetői, akik "lelkes hagyományőrzüknek" mutatkoztak be nekünk végül. 

 

 

 

 

Moszkva alatt 11. - föld alatti folyók nyomában - Nyeglinka 3. lemenetel

 img_1058.JPG

 

Jó rég voltam a föld alatt Moszkvában, több, mint egy éve. Írtam korábban már többször, hogy elfogyni látszanak a még látogatható föld alatti folyók, ugyanoda meg minek menjen az ember, ellenben úgy alakult, hogy egy indexes újságírót sikerült ezúttal lecsábítani. A csurás-tarakanovkás Daniilt hívtam, ellenben nem ért rá, ezért egy barátját ajánlotta, Nyikitát, aki a "triumvirátus" harmadik tagja Danyiil és Kirill mellett. Hallottam már róla, ő mind közül a legvakmerőbb, ámde vakmerőségeiről mégsem számolhatok be, hanem csak vicces sztorijairól, amelyek föld alatti folyókban történtek. Állítása szerint, ha például egyedülálló lány jelentkezik egy ilyen túrára, akkor őt biztosan "nem a folyó érdekli", de szervezett már swinger partit is a föld alá, ami nekem már egy kicsit túl betegnek hangzik. Mindemellett a legbizarrabb esetek mégis talán azok, amikor valakik öltönyben ereszkednek le ide "inni", vagy valahogy leeresztettek ide egy motort, és végigmotoroztak a sekélyebb részeken.....Én még ezekhez azért kezdő vagyok - nekem elég egyelőre arra odafigyelnem, hogy ne essek el a vízben, vagy ne szenvedjek egyéb balesetet. És mégis sikerült! Egy csövön való leereszkedés után sikerült beleseggelni a vízbe, ráadásul olyan szerencsétlenül, hogy a rövidgatyám teljesen elszakadt. Annyira hangosan röhögött Nyikita, meg "hogy ő még ilyet sose látott", hogy már-már kezdtem elhinni, hogy legalább így, de beírom magamat a digger társadalom itteni életébe. Hál Istennek, ez a hülye baleset már a túra vége fele történt, ezért csak keveset kellett vizes/szétszakadt gatyában szambáznom. És akkor néhány szó a túráról. Annak ellenére, hogy már harmadjára jövök ide le, a Nyeglinka most is tartogatott néhány meglepetést. A legjobbat szerintem az tette a folyóval, hogy megjelent benne pár nagyon kimunkált új graffiti, ráadásul a "képzőművészetibb fajtából", nem pedig abból, ahol egybenyúló betűkből, értelmetlennek tűnő szavakból gyere is rá, mi a jó francot akart ezzel mondani az alkotó. (A csecsorás freskókat azért ezek persze nem überelik, de jó úton haladnak feléjük.) Az indexes újságíró fogalmazta meg találóan, hogy ez a föld alatti világ nagyon jól vonzza az egyéb undeground szubkultúrákat - így a graffitiseket is - hisz itt teljes nyugalomban végezhetik tevékenységüket, nem fogják vegzálni őket. Mint kiderült, 2015-ben hoztak egy "diggerellenes" törvényt, ami elég szigorúan kezdte el szabályozni a korábban egyáltalán nem szabályzott digger tevékenységet, immár akár pénz- és börtönbüntetéssel is. Ennek fényében már kezd tisztulni, miért is nem annyira akarnak minket ide lehozogatni... Persze nyilván a föld alatti folyó az nudli egy légópincéhez vagy rakátaelhárító silóhoz képest, tehát valószínűleg egy ejnyebejnyével elintéződne az ügy, de nem biztos, hogy kölföldikánt szívesen kipróbálnám a magyarázkodást egy rendőr előtt a moszkvai földalattiságban. A kalandot egyébként jól összefoglalta az újságíró, itt elolvasható. Nyilván nem szeretném feladni ezt a fajta kalandsorozatot, annál is inkább, mivel Nyikita belengette a túra végén, hpgy elvisz egy Ramenka nevű folyóba... (de csak hosszú nadrágban!) 

Az eddigi lemenetelek föld alatti folyóba: 

1. Csecsora-Csernograzka

2. Nyegllinka vol 1

3. Ocsakovka

4. Csura

5. Hohlovka - Kaletnyikovszkij patak 

6. Tarakanovka 

7. Nyeglinka vol 2

8. Nyeglinka vol 3 

Moszkva alatt 10. - ipari ingatlanok nyomában - egy "légópince"

Nos az a helyzet, hogy ezekből a légópincékből elég sok van Moszkvában, persze elhelyezkedésük rejtve van. Ez egy üres, használaton kívüli pince volt, lényegében olyan, mint bármelyik társasház pincéje. Persze a bunkerajtó az azért elég rulez! 

thumb_img_6810_1024.jpg

 

További fotók: 

 

És majd elfelejtettem: a földi fotókat is érdemes megnézni, amiket Moszkváról készítettünk "roofer szemmel"!

Moszkva alatt 9. - föld alatti folyók nyomában - Nyeglinka 2. lemenetel

Ez a lemenetel a Nyeglinka folyóba - ahol  egyszer már jártam - nagyon nem volt most betervezve, de jött egy visszautasíthatatlan felkérés egy neves magyar énekesnőtől és férjétől, akik épp akkor Moszkvában tartózkodtak, így a Magyarországra való utazásom előestéjén, némi konspirációval megfűszerezve Daniil diggerbarátommal, sikerült megszerveznünk egy újabb utat lefelé. A táv kb. a fele volt a múltkorinak - nem volt "epic" kimenetel a Moszkva folyóhoz, nem volt brutális rácsos átkelés (mivel új rácsot faragtak a múltkori helyére, tehát teljesen lezárták) és cső alatt mászás sem, mivel a vízszint kisebb volt a korábbihoz képest. Volt ellenben egy érdekes előadás a Nyeglinkáról és még így is egy 3 órás, jó kis kaland kerekedett az egészből. Volt például kötélen való leereszkedés. A digger elmesélte, hogy volt részese lent egy Playboy fotózásnak, és hogy került le a föld alá Bobby McFerrin zenész (tudod: a "Dont veri, bi hepi" c. szám előadója) és Jurij Luzskov volt moszkvai polgármester: úgy, hogy a 90-es évek elején az akkori sztárdigger, Vadim Mihajlov egyszerűen "rádumálta" őket.

luzskov.jpg

(Találtam egy vele készült interjút, ami ITT olvasható. Ugyan oroszul van, de a Google Traslate-tal nagyjából jól lefordítható. Jó kis újabb "útitervek" vannak benne). Ebből kiderül például, hogy a diggerkedés Moszkvában a 90-es évek elején élte a fénykorát, amit a teljes szabadság szele lengett át. Minden tárva-nyitva volt ekkor, és ezt nemcsak a föld alatti folyókra értem, hanem a különböző más föld alatti helyekre, így bunkerokra és más stratégiai objektumokra is. Ma ezek már bezárultak, és ez így is van jól: sosem tudni, ki milyen szándékkal mászik le a föld alá. Nem feltételenül mindenkit a kalandvágy és az objektív információátadás vonz. A Nyeglinka nagyon nem az "egyszerűbb" folyók közé tartozik, hisz jelentős része a Vörös tér, a Sándor kert, Gum, és Bolsoj Színház alatt húzódik, más szóval élve, halvány fogalmam sincs, miért is nincs teljesen lezárva. Az út vége felé, a Sándor kert alatti kollektorban már mozgásérzékelőkkamerák vannak és riasztóberendezés, ide lehetetlen a bejutás már. Megtudhattuk azt is, hogy az 1820-as években már ereszkedett le ember a Nyeglinkába, Vladimir Giryalovskij újságíró és kalandor személyében, aki egy egész jó kis könyvet írt a tapasztalatairól. "Embercsontokon küzdöttük át magunkat, gyufánk elázott....". és így tovább. Nos hát röviden ez volt a mostani kaland, de remélem azért, lesz még egy-két izgalmas lemenetelünk annak ellenére, hogy "vészesen szűkülnek a lehetőségek".... 

thumb_img_6442_1024.jpg

Moszkva alatt 8. - föld alatti folyók nyomában - Tarakanovka

17201339_1386622614743226_875334967127873580_n.jpgSort kerítettünk Ingyiana Ivanovval együtt a 6. föld-alatti-folyó kalandunkra, utunk ezúttal a Tarakanovka folyócskába vezetett. Ez a buli sem volt betervezve, hanem egyszer csak jött a telefon, hogy «most». Mert amúgy meg Árpád-Andrásnál töltöttük ezt a 7végét, amiben volt orosz bánya, grillezés, pálinkázás, miegymás - nos ebbe a kavalkádba kéredzkedett be ez a vizes kaland, és mint utólag kiderült: nagyon jól tette.

Egy rövid intermezzo a vizes kalandjainkhoz. Lehet, hogy nem voltunk eddig elég világosak, mert folyamatosan kapjuk a (főleg otthonról) a kommenteket, hogy "koszos csatornákban mászkálunk", "pöcegödörben", "szennyvízlefolyókban", meg "pfuj"., meg "brr", meg hasonlókat. (A pozitív "szuper", "ügyesek vagytok", "wow" és hasonlók mellett persze.) Ezeknek semmi köze nincs a valósághoz: HANGOSAN MONDOM, HOGY OTTHON IS MEGÉRTSÉK, hogy ezek FOLYÓK, TISZTA FOLYÓK, amelyek ilyen-olyan oknál fogva el lettek vezetve a felszín alá, hogy föld alatti medrekben folyjanak. Oké, nem mindig tiszták, mint általában minden folyó, de semmiképp nem összetévesztendőek a szennyvízzel. Egy szakmai titkot elárulva: Moszkvában még csak VÉLETLENÜL SE lehet ilyen túrát végigvinni egy szennyvízcsatornában, mert annak a medre (csöve, csatornája, nevezzük bárhogyan) színültig van mindig töltve, és olyan erős a sodrása, hogy menten meghalsz benne, még ha valahogy bele is keverednél. Még egy érdekesség: a szennyvízcsatornák általában csak egymással vannak összeköttetésben, a föld alatti folyókkal viszont szinte egyáltalán nem. Azért csak szinte, mert néhol van "közös fal", sőt, néha üsszeköttetés is a kettő közt, azonban az csak rendkívül extrém esetben és rettenetesn ritkán fordul elő, hogy az egyiket rányitják a másikra, hogy egy kicsit "tehermentesüljön" a szennyvízcsatorna. Na meg persze az emberek is szennyezhetik a föld alatti folyókat, például ezzal, hogy ledobják a szennyüket egy csatornafedelen át. 

És még egy: Párizsban például mindez fordítva van....., szóval oda ne nagyon akarjatok lemászkálni a föld alá, maximum a kazamatákba... Mi Moszkvában élünk Ingyiana Ivanovval, ezért per pillanat a moszkvai "alvilágot" tudjuk feltérképezni. Amit csinálunk, az vagány, fiatalos, fárasztó, koncentrációt és némi fizikai kondit igénylő szuper dolog. Ami nem veszélytelen, és nem mindig tiszta - mindemellett. 

A Tarakanovka (magyarul kb. «Csótányosdi») folyó a nevével ellentétben nem csótányokról, hanem az azonos nevű faluról kapta a nevét. Hogy a falu (ami ma már nincs) miért kapta ezt a nevet - arról viszont fogalmunk sincs. Ma ez Moszkva észak-nyugati része, a Polezhaevskaya metrótól nem messze található. 7,8 km hosszú, vízgyűjtőterülete 18,3 km. Többnyire a föld alatt fut, és vagy a Hodinka folyó mellékága, vagy a Hodinka az ő mellékága - ezen sokat vitatkoznak. A folyó (és medre) elég ramaty állapotban van: a környékbeli vállalkozások sajnos ide ürítik az ürítenivalót, rengeteg szemét is van benne, és a meder is brutális. A folyó meg szeszélyes: több emberéletet is követelt már (sokszor hangsúlyoztuk, hogy a diggerkedés nem játák, és rengeteg szabályt be kell tartani), de a minimum az, hogy mindenkivel kitol egy kicsit: elesel benne, mivel roppant egyenetlen a meder, nagy kövek-árkok-kiálló vasdarabok tarkítják, elhagysz benne valamit, leesik valamid, és így tovább. Nyűgös. Rakoncátlan. Szeszélyes. Jómagam is megjártam: egy nagy kőben megbotlottam, egy másikra mindkét térdemmel ráaestem, sisakom repült a fejemről, és majdnem meg is merültem a vízben. Hál Istennek ezzel le is tudtam a kisáldozatot. Itt is voltak vízesések, kötélen való fel-leereszkedés, csőben-járás, guggolva-araszolás, de ezt mi már megszoktuk: a kalandért szenvedni kell. Amiben viszont ez a kaland nagyon más volt, mint a többi, az az, hogy vezetőink, Danyiil és Grisa az út végén fáklyákat is gyújtottak a kedvünkért, amitől valóban úgy néztünk ki, mint a frigyláda keresői (de legalább is Rettegett Iván városilegendás-szagú könyvtára után kutató lelkes amatőrök).
A plafonról lelógó «cseppkövek» elképesztő cseppkőerdőt hoztak létre, ami gyönyörű, egyben horrorisztikus, túlvilági érzést kölcsönzött a helynek.
Az idegenvezetés - a túra első percétől az utolsóig - lélegzetelállító volt. Danyiil kiváló showman és idegenvezető!
A baj az, hogy vészesen fogynak a «még látogatható» föld alatti folyók: a Presznya, illetve a Szerebrjanka folyókat tudjuk "talán" még megtekinteni a jövőben, illetve lesz tán egy "kibővített Csura is", és ha valami csoda történne: a víz alatti raftingolás. Utána pedig be fog zárulni a kör, külföldinek még ennyit sem szoktak megmutatni a helyi diggerek. Az itt található folyók mintegy 5%-ára lesz ekkor rálátásunk.

További fotók:

 Videók: 

 

Moszkva alatt 7. - föld alatti folyók nyomában - Hohlovka és Kaletnyikovszkij patak

thumb_img_5105_1024.jpgNos ez sem egy "megtervezett és menetrendszerinti" túra volt. Kirillék csapata találta ki még tavaly, hogy ők bizony gumicsónakokkal fognak egyet raftingolni a legszélesebb moszkvai föld alatti folyóban, a Szerebrjankában. A kalandot decemberre időzítették, de ekkor még nem volt meg a stabil pont a "kijutásra". Ez azt jelenti, hogy nem tudták garantálni, hogy "hol fogunk kijutni", melyik aknán, és ez nem volt annyira bizalomgerjesztő. Vakmerőek vagyunk, bízunk is Kirillben, nem először adjuk az életünket a kezébe, de ez így is kicsit sok lett volna. Azt javasoltuk, hogy mindenekelőtt nézzük meg a folyót "gumicsónak nélkül", menjünk egyet benne, érezzük át a feelingjét. Belementek ebbe, elindultunk, aztán a találkozási pont előtt nem sokkal kiderült, hogy tervet kell változtatnunk, mert "nem tudunk sehogyan sem lemenni a Szerebrjankába". A titkos föld alatti világban van ez így sajnos - mi soha, semmilyen körülmények közt nem bíráljuk felül a diggerek útmutatásait, ha ők ez mondják, akkor erre nyomós ok van. Amikor kiderült, hogy a terv beborult - Glebnek (Kirill társának) jutott eszébe, hogy van egy folyó, illetve kettő, ahol legalább 10 éve nem járt, és most szívesen megnézné, elvinne minket is. Ezek a folyók a Hohlovka és a Kaletnyikovszkij patak voltak. Mentünk hozzájuk gyalog, aztán villamossal, aztán ismét csak gyalog - jó hosszú volt az út. Már azt sem tudtuk, merre járunk. A levezető aknák egymás után mondtak csődöt: az egyiket úgy hatméteres átmérőjű hókupac fedte, a másikon rajta állt egy trolibusz, a harmadik le volt zárva, a negyediket meg se találták, az ötödik meg valami belügyminisztériumi szerv előtt volt megtalálható, és így tovább - ezért egyre kevesebb reményt fűztünk már a kalandhoz, hideg is volt, méteres hóban baktattunk előre, Ingyiana Ivanovnak már elege lett az egészből, pedig kis konyakot is hozott magával. Úgy a hat-hetedik akna stimmelt végül - nyakig mocskosan ereszkedtünk le a Hohlovkába, combig érő gumicsizmában. A kaland eztán nem kevésbé tisztán folytatódott, mivel ez a folyócska koromfekete volt: ha azt mondták volna, hogy kőolaj csörgedezik benne, azt is elhittem volna. Az alja iszapos, homokos, irtó csúszós volt, menni benne meg jócskán megerőltetőbb az eddigieknél. A meder: egy betoncső, unalmas, épített, semmi extra. Az út vége egy hatalmas vízesésben végződött viszont, ahol a falban, méteres magasságban bevert kampókon "másztunk" - na ez a feeling már Ingyiana Ivanov ingerküszöbét is megütötte! Nem mindennapi élmény egy föld alatti vízgyűjtő medence felett egyensúlyozni és egy föld alatti vízesés mellett/alatt áthaladni. Eztán jött a Kaletnyikovszkij patak - az egyik legrégebbi patak Moszkvában. Érdekessége, hogy a medre téglából van kiépítve, tehát nagyon régi az egész. A téglák közt rengeteg növény bukkant elő - ismeretlen indák, fehér gombák, gumók, szárak szőtték be az egészet - mintha egy föld alatti botanikus horrorkertben jártunk volna! Na ez az érzés ismét csak megerősítette bennem azt a tézist, hogy márpedig minden föld alatti folyó más - és más élményt nyújt. A habot a tortán az jelentette, hogy találtunk nagyon ritka, félkör alakú téglákat - ezekért állítólag elég jó pénzt adnak a gyűjtők a fenti világban (persze mi nem hoztuk el őket - cipelje őket a rosseb..) és találtunk egy keresztben futó "fa-medret" is, amit a 18. században használtak utoljára folyók kialakítására és terelésére. Sajnos ez a folyócska finoman szólva sem volt "tiszta", és a folyó víz a túra vége felé már sajnos elég sok szennyvízzel keveredett. Kibírtuk, de ha valaki netán eme írás kapcsán kapna kedvet egy föld alatti folyóhoz - akkor nyomatékosan azt javasoljuk, hogy kezdésnek NE ezeket válassza! 

További fotók: 

 

Moszkva alatt 6. - föld alatti folyók nyomában - Csura

Huhh, megvolt a Csura is. Ez már az 5. föld alatti folyó a több mint 100-ból, ahol volt szerencsém járni Moszkvában. Óriási buli, szuper kaland volt télen, -5 fokban, mellig érő vízben, horgász gumicsizmában cuppogni a vízben. Ez most más szervezés volt, mint Kirilléké. Az Instán találtam a srácra, Daniil-ra, aki 17 éve vezet embereket le a föld alá, egyébként meg történész, moszkvológus és Jazz zenész is. Rengeteget szerepel az orosz tévében, "celebebb" Kirilléknél. Rengeteg új infót megtudtam a föld alatti világról ezen a túrán is, és mondhatom, hogy egyre jobban kezd kirajzolódni előttem a föld alatti folyók világa, "iparága". 
A Csura egy 7,2 km hosszú folyócska Moszkva déli részén, majdnem teljes terjedelmében a föld alá van elvezetve. Ami az elnevezését illeti: a folyó vélhetően a "csur" nevű szóból ered, ami a régi orosz nyelvben határt jelentett, de hogy mi és mi között - azt nem tudni. Arról neves, hogy Andrej Tarkovszkij ikonikus filmjének, a Sztalker-nak több jelenetét is ebben a csatornában forgatták le.
A Tulskaya metróállomástól 10 perc taxival, majd átöltözés és gyalog 10 perc a folyóig. A bejárata olyan, mint egy alagút vagy betonbunker szája, ahová egyszerűen begyalogoltunk. (Na jó, nem is annyira egyszerűen: mellig érő gumicsizmában, Daniil vezetésével, mivel ő tudta, mikor-merre kell benne haladni, hol van gödör, akadály, szögesdrót, hasonlók.) Bent koromsötét volt persze. A meder betonból van kialakítva, sokféle változatban láthatjuk: téglalap alakban, csőben, körben. Volt olyan rész, ahol egy vascsőben haladtunk, volt, hogy meleg vízzel találkoztunk, amiről pára szállt fel, és ami rendkívül szürreálissá tette ezt az élményt. Az út során három vízeséssel is találkoztunk: egy picivel, egy közepessel és egy óriásival, az utóbbi jelentette az utunk végét is. (Tovább is mehettünk volna, de veszélyesnek ítéltük meg: mászni-kúszni kellett volna tovább, ugrálni, rozsdás kampókban kapaszkodni, egyszóval nagyon macerásan. Érdekes, hogy milyen absztrakt műalkotásokat tud létrehozni az anyatermészet: a csövek szájánál, létrafokoknál egészen elképesztő módon állnak össze "bizarr műalkotássá"  a szemét, víz, rozsda, kalcium, és még egy halom számomra beazonosíthatatlan dolog. Mintha egy fantasy filmben járnánk. Összességében elmondhatom, hogy ez a folyó is más volt, mint a többi: a nagy gumicsizma, a mélyebb víz, a télen való megközelítés, a srác érdekes idegenvezetése mind-mind eltérő jelleget biztosított. Tartom magam az elvhez, hogy nincs két egyforma föld alatti folyó, mindenhol meg lehet találni a sajátosságokat és szépségeket. 

thumb_img_5070_1024.jpg

További fotók: 

 

Moszkva alatt 5. - ipari ingatlanok nyomában - "Bunker42" a Tagankán

Zsinórban ötödször mentünk a föld alá. Ezúttal ellenben nem egy föld alatti folyóba vagy barlangba, hanem épített környezetbe vezetett utunk: megtekintettük a sokáig titokban tartott "Bunker42" elnevezésű létesítményt. Sztálin paranoiája anno nem ismert határokat: miközben fektették le a Taganszkaja metróállomás síneit, vele párhuzamosan még  négy ilyen alagutat is fúrtak 65 méter mélyen, hogy atomtámadás, vagy német győzelem esetén ide evakuáljanak úgy 4000 embert. A munkák évekig teljes titokban zajlottak, senki nem beszélt (beszélhetett) arról, mi folyik odalent. Aki mégis beszélt, abból bizony nem pletyka lett, hanem kivégzés. Hozzá kell tenni, az itt dolgozó munkások az átlagbér háromszorosát kapták, hogy még csak egy kísértés-szikra se csiholódjon a pofázásra. A bunkert 2006-ban feloldották a titkosítás alól, és látogathatóvá tették a nagyközönség előtt. Ekkor jöttünk mi. 

thumb_img_3386_1024.jpg

Nem egy föld alatti folyó, de nem is kőtörő

És akkor rögtön le is szögezzük gyorsan, hogy ez azért nem igazán volt méltó egy Ingyiana Ivanov / Yauzai Yakuza kalandhoz. Mert gagyi volt és cseppet sem exkluzív. A legnagyobb érdekfeszítés talán az iránt bontakozott ki, hogy egy társunk, Roland vajon cementes vödörbe lépett-e a létesítményben, vagy máshol koszolta össze a nadrágját? 17 emeletet mentünk lefelé a mélybe, elöl-hátul kísérővel  (magyarul sehova sem csavaroghattunk el magunktól), ráadásul egy 28-fős turistacsürhével. Pedig rengeteg járatot láttunk! Ahol jártunk, az mind múzeumszerűen volt berendezve - "NE nyúlj hozzá!" felirattal. Steril. Tiszta. És ez azért nem a mi ingerküszöbünk. Más: a hely óriási pénzlehúzó is: a külföldiek például kétszer annyiért mehetnek le, mint az oroszok, ez pedig úgy 12.000 forintnak megfelelő rubel. A giccsesen-Némó kapitányosan (értsd: borzasztóan rosszul) berendezett étteremben horroráron ehetsz-ihatsz, de vizelni is csak akkor tudsz kimenni, miután már rendeltél. Látszik, hogy valakinek nemrég a nyakába szakadt ez a történet, de nem tud vele igazán mit kezdeni: csak a szokásos orosz mentalitás jön elő, ami pénz, pénz, sok pénz, de annak nagysága sajnos messze nincs arányban a szolgáltatással és az eszük mértékével. 

Na jó, mondjunk azért valami jót is! A helynek a sok gagyiság ellenére mégiscsak van "egy feelingje". 65 méter mélyen vagy, egy olyan helyen, ahonnan Hruscsov majdnem megnyomott egy piros gombot, amivel majdnem le atombombázta a 2/3 világot, és csak másodpercek választották el ettől. (A Disznó-öböl válságról beszélek). Ráadásul láthatjuk az első szovjet atombomba prototípusát, a bunker épülésének szakaszait jól illusztrálva, az emberek alvó- és evőhelyeit, valamint ki van állítva egy halom korabeli telefon, gázálarc, kajapia, meg hasonlók. A túra végén bevisznek egy terembe, ahol igazi Kalasnyikovokat, géppisztolyakat, mesterlövész puskákat szerelhetsz szét és össze, pózolhatsz velük, satöbbi, satöbbi. Nem vagyok híve a háborúsdinak, nem igazán gerjedek erre be, de egy fotót azért megér Rambóként, vagy Arnold Sevarnadzeként puskákkal pózolni egy hidegháborús bunkerben - ilyen azért nem minden nap esik meg az emberrel. Ami nagyon szimpatikus, az viszont tényleg a nyíltság, ami jellemző mostanában Oroszországra: régen 2 métert nem tudtál errefele megtenni, most pedig egyre több minden "feloldódik" a titkosítás alól, és a külföldiek is egyre több helyre juthatnak már el az országban. 

 

A kaland végén elhatároztuk, hogy legközelebb nem le, hanem felfelé megyünk: célba vesszük Moszkva legmagasabb épületének kilátóját, az Osztankínói tv tornyot. 

Moszkva alatt 4 - föld alatti folyók nyomában - Ocsakovka

thumb_img_3179_1024.jpg

Nos ez volt a 3. föld alatti folyós kalandunk (a kőtörővel együtt összességében a 4. föld alatti eseményünk), az Ocsakovka folyóban, amit voltaképpen "kierőszakoltunk". Történt ugyanis, hogy meg volt beszélve mára a nehezen járható Presznya folyó, amit végül a szervezők visszamondtak (eső nagy valószínűségére hivatkozva), ámde mi nem akartunk kaland nélkül maradni ezen a szombaton sem, ezért barátunktól, Kirilltől lényegében "kizsaroltunk" egy újabb kalandot. Ez oly jól sikerült, hogy egy teljesen exkluzív program részesei lehettünk. Moszkva Jugo-Zapadnaya kerületében lévő Ocsakovka folyócskát néztük meg, Kirill, és diggertársa, Gleb csak a mi kedvünkért (4 magyar Moszkvában) szervezte le ezt a kalandot. Eléggé esőre állt az idő, de a diggerek tudták, hogy ellentétben a Presznyával ez a folyócska több kijárattal rendelkezik, s ha beüt az eső, akkor onnan könnyebb lesz az iszkiri. Olyan piszok nagy mákunk volt, hogy az eső akkor eredt el, amikor már épp kimászófélben voltunk már a föld alól..... 

Node akkor szép sorjában! 

Az Ocsakovka folyó egy Ocsakovo nevű faluról kapta a nevét (nem pedig a hasonló nevű sörről, ahogy korábban gondoltam). Moszkva délnyugati részének mintegy 10 km hosszú folyója, ennek kb 10%-ka van elvezetve a föld alá. A Ramenka nevű nagyobb folyó mellékága, vízgyűjtőterülete mintegy 30 km. Tavacskákat és erdős parkokat köt össze Moszkva Jugo-Zapadnaja, Troparovo, és Tepliy Stan nevű kerületeiben. Ez a kaland azért is volt különösen kedves számomra, mert itt van az általam 5 évig látogatott MGIMO egyetem, és a Tyopli Sztani kollégiumom is. 16 éve volt mindez, s a környék bizony oly módon megváltozott, hogy szinte semmi nem maradt meg belőle korábbról.
Ez a túra is mintegy 2 órát vett igénybe, ám ellenben az előző kettő kalanddal - ez szinte sétagaloppnak tűnt. A víz nagyon sekély volt, könnyen lehetett benne haladni, és leszámítva két "esernyős" átkelést két vízesés alatt - valóban még csak meg sem izzadtunk. A végén volt egy nagyon rövid szivatós szakasz, amikor a kollektor összeszűkölt, és meggörnyedve mentünk, illetve a le- és feljövetel is erdőben-szúrós csipkebokrok közt volt tarkítva. Az idő nagyon hideg volt már egy ilyen kalandhoz: mintegy 7 fok, és ezért jó, hogy most csak nagyon kicsit áztunk át. Hiába, a föld-alatti-folyólátogatásnak is megvan a szezonja, ez pedig az esőtlen, száraz nyár....

thumb_img_3157_1024.jpg
Ami viszont nagyon eltérő volt a másik két kalandhoz képest: itt olyan színkavalkád fogadott az épített mederben, hogy azt nehéz szavakkal leírni. Olyan volt, mintha egy idegen bolygót kereszteztek volna az aggteleki cseppkőbarlanggal, és azt száműzték volna a föld alá, egy épített betonmederbe. A felszínről lecsöpögő víz keresztezve kalciummal, nehézfémekkel, sárral és egyéb ismeretlen dologgal hihetetlen formákat, cseppköveket, kinövéseket produkált. A mederben a különböző vízszintek magasságai pedig szintén rendkívül színes köröket hagytak hátra. Ennek a túrának ez volt a kulminációja. Azt hiszem, reménytelenül beleestem a föld alatti folyók világába, de a "látogatható helyek elfogynak", magam meg nyilván nem fogok lemenni, mert az azért életveszélyes lenne. A Presznyára még azért alszunk egyet: sajnos az a legbrutálabb, sokszoros nehézség van benne.. Na talán majd jövő nyáron! 

További fotók az Ocsakovkáról:   

Moszkva alatt 3.- barlangok nyomában - a Szjani kőtörő

thumb_img_2929_1024.jpg

Megvolt a 3. föld alatti kalandunk is - ezúttal a Moszkva melletti Szjani kőtörőt látogattuk meg egy diggerrel, Ljósával. Rengeteg kő, föld alatti szentély, kortárs barlangrajzok, és maga a hely szelleme, Arisztarkhosz fogadott bennünket! Két föld-alatti folyó-látogatás után folytatódott útsorozatunk a "mélybe", ám ezúttal nem egy vizes kalandot választottunk, hanem egy barlangosat. Utunk a legnagyobb Moszkva melletti kőbarlangba (egyben Oroszország 5. legnagyobb barlangjába), a Szjani kőtörőbe vezetett. A hely Domogyedovo város mellett található, Moszkva központjától úgy 50 km-re. A 17. században fedezték fel, mesterségesen alakították ki anno, hogy "fehér követ" hozzanak a felszínre: ezekből a kövekből építettek régen rengeteg templomot és házat Moszkvában. A 19. században parasztok kezdték el továbbfelfedezni a redszert, ásogatni benne, de a kőreéhes hatalom 1974-ben betonnal beöntötte az összes felszínre vezető kijáratot. Eztán diggerek kezdték el önerőből újra kiásogatni, és látogathatóvá tenni. A barlangrendszer ma mintegy 19 km hosszú, a belmagasság a 0,4-3,5 m közt változik. 

Az antiturista barlangparadicsom

thumb_img_2986_1024.jpg

A Szjanit ma már főleg csak diggerek, profi barlangászok, és egyéb fura szerzetek - például a világ elől elbújni vágyók és spiritualisták látogatják. Nincs "hivatalos" jegyszedő, vagy  lakattal lezárt ajtó - csak egyetlen lejárat, egy kb 5 m mély luk, a "macskamászóka". Mindenki a saját felelősségére megy le/be, de azért annyi "segítség" van, hogy az elején egy füzetbe kell "becsekkolni", (hány fő/mikor/milyen céllal jött be), majd "kicsekkolni" (ugyanez a bagázs elhagyta-e épségben a barlangot) és ezt állítólag folyamatosan szemlézik, nézik. Egyedül, profi vezető nélkül úgysem jön le ide az ember - egyszóval a hely nem az a "túlzsúfolt turistaparadicsom". Nem is lenne jó, ha azzá tennék: mert elveszítené a sármját. Sok szűk átjáró van benne, ahol szinte át kell passzírozzad magad, rengeteg az alacsony plafon, mindig 8-10 fok van odabent, sáros-koszos-vizes leszel - de még egyszer mondom - ez így szép! Állandóan újab termek bukkannak elő, a falakon gyakran freskók, rajzok láthatóak. A sárkánytól az indiánon keresztül az Aljonka csokoládémotívumig rengeteg mindent felfedezhetnek az Indiana Ivanovok, de van benne (igen, a hegy gyomrában!) egy komplett templom ikonokkal, oltárral, falra írt vallási szövegekkel, óriási jin és jan jellel - ami elképesztően felemelő. Egy teremben egy egész holttest hever (ruhába tekerve, gázálarcban) - ő nem más, mint Arisztarkhosz, a hel(g)y szelleme - akinek lógó sírján ott kell hagyni valami értéket: pénzt, rágót, óvszert, bármit, hogy kijussunk a barlangból épségben. (hogy ki is ő pontosan, azt nem tudom megmondani, de ha minden igaz, egy ott meghalt bányász, akinek már azóta a koponyáját is szétlopták már...) Arisztarkhosz termében diggerünk lekapcsoltatta a fejlámpákat, és vaksötétben, 10 méter mélyen mesélt fosatós sztorikat "fehérruhás barlangi szellemekről", vagy Éva szelleméről, akinek a nevét háromszor kell hangosan elkiáltani, ha eltévedünk, és akkor állítólag kivezet minket. Hát, nem volt az a nagy komfortérzetünk! Emellett kipróbálhattuk a sziklamászást (még nekem is sikerült, bár kívülről nyomtak befelé), láthattunk föld alatti vízgyűjtőrendszert, és szerencseoltárt is, ami elképesztően izgalmassá varázsolta ezt a szombati napot is. Diggerünk végül egy "nagy" terembe vezetett minket, ahol elmondása alapján december 31-én egy komplett diszkót szoktak berendezni, rúdtánccal, kerékpárral, DJ pulttal, és rengeteg piával.... (Mivel mással, hisz ez Oroszország, hehe). Teljesen szürreális az egész - és persze lehetetlen részt venni egy ilyenen.... Hiába mondtam a vezetőnek, hogy bizony már én is csináltam pár őrült dolgot életemben (Északi-sark, Csernobil, Lánchíd pillérének teteje, iskola- és Sztálin szobor teteje otthon, föld alatti folyók itt, Moszkvában) - csak mosolygott. Hiába - ő még csak húszéves körüli, cérnavékony, én meg majdnem negyven, és nem igazán cérnavékony. De azért a kaland feeling szerintem nem annyira korfüggű: vagy kódolva van ez emberben, vagy nincs.  

 

 

 

 

süti beállítások módosítása