Soron következő trópusi utam helyszínéül ezúttal az Indiai-óceánt választottam, amely térségről korábban szinte semmit nem tudtam. Kakaókalandnak indult ez is, de mint gyorsan kiderült: kakaóból van ezen a szigeten a legkevesebb, ellenben akad rengeteg vanília, cukornád, banán, ananász, licsi, jackfruit, mangó, kókusz, tea és jó pár egyéb beazonosíthatatlan trópusi ínyencség is, melyek megismerése szintén jól jön a csokoládékészítés során. Az útra ezúttal a testvérem kísért el, akivel szerintem gyerekkoromban utaztam együtt utoljára.

 Mauritius, a „zöld”

 Semmilyen pre-koncepcióval nem rendelkeztem korábban a Madagaszkártól mintegy 900 kilométerre keletre elhelyezkedő Mauritiussal kapcsolatban, azonban amikor először megpillantottam, mindenre gondoltam, csak arra nem, hogy szinte mellbevág annak zöld színe és a zöldnek a rengetegféle árnyalata. És ez az érzés szinte végig ott volt az ottlétünk során. Mauritius egy varázslatos trópusi sziget az Indiai-óceánban, amely gazdag történelmi, kulturális és természeti kincsek lelőhelye. A 2040 m2 alapterületű, mintegy 1,3 millió lakosú sziget ideális úti cél mindazok számára, akik szeretnék felfedezni a világ egyik legkülönlegesebb helyét. A turisztikai adottságok pazarak errefelé: kiemelendőek elsősorban a paradicsomi strandok kristálytiszta, türkizkék vízzel (Trou aux Biches, Belle Mare, Flic en Flac), csodálatos korallzátonyok és a sokszínű természeti táj: erdőkkel, sziklás hegyekkel és vízesésekkel (Chamarel Seven Coloured Earths, St George vízesés, Piton de la Petite Riviere Noire), de akad itt egy valóban impresszív, óriási Shiva szobor is a Ganga Talao templom mellett. A történelmi és kulturális örökség egyik letéteményese a kreol kultúra: a mauritiusi társadalom gazdag kulturális keveréke, amely az afrikai, indiai, európai és kínai hatásokat tükrözi. Mindez megnyilvánul a gasztronómiában, zenében, táncban és vallásban egyaránt. Mauritiuson a hinduizmus, az iszlám, a kereszténység és a buddhizmus a legfontosabb vallások, melyek jól megférnek egymással. A helyiek nagyon vendégszeretőek, toleránsak és segítőkészek. A szigeten voltak holland, francia és brit gyarmati időszakok, melyek mind gazdag hagyományokat és építészeti emlékeket hagytak maguk után.

 Szakrális kakaóceremónia, vanília és tyúkok sokasága

 Mivel csokoládékészítéssel és kóstoltatással foglalkozom a chocoMe csokoládémanufaktúrában, ezért engem elsősorban Mauritiuson is a kakaó érdekelt, nővéremnek meg minden trópusi attríbútum új, és szintén érdekes volt. Még korábban, az Instagramon leltem rá egy „Cacao Mama Mauritius” nevű account-ra, egy hölgyre, aki „kakaóceremóniákat” csinál a szigeten – jelentsen ez bármit is. Na ilyenben még sosem vettem részt, ezért gyorsan be is jelentkeztem hozzá. Az út mintegy másfél órát vett igénybe a szállodánktól (és ezzel nagyjából át is szeltük a szigetet), és mindezt zuhogó esőben tettük meg. Egy kies, nagyon dús növényzettel vastagon benőtt farmra érkeztünk meg egy rossz földúton, ami előbb juttatta eszünkbe azt az eszmefuttatást, hogy „tutira jó helyen járunk-e” vagy „nem-e lesz belőlünk majd kutyaeledel a kakaószertartás végén”. Megszámlálhatatlan óriáspálma, legalább ugyanennyi tyúk és egy ugató kutya fogad minket, az eső meg továbbra is zuhog. Behajtunk egy nagy vaskapun, és még vagy száz métert autózunk befelé, mire elérkezünk egy gyönyörű házhoz, lényegében egy kisebb dzsungel közepén. Ahogy viszont kiszállunk az autóból, abban a pillanatban varázsütésszerűen eláll az eső, és minden kételyünk eloszlik egy pillanat alatt, amikor kisiet elénk „a kakaó-mama”, és egy idősebb, európainak kinéző férfi. A hölgyet Maria-nak hívják, hamar kiderül róla, hogy orosz származású, aminek azért nem volt túl nagy az esélye. Nyelvi nehézségeink nincsenek, mivel én meg ugyebár sokáig éltem Oroszországban, így hát nincs akadálya, hogy belecsapjunk az eseménybe. Maria már tíz éve él Mauritiuson és azért csinálja ezeket a kakaószertartásokat, mert korábban Mexikóban is kakaóval foglalkozott, meg vezetett meditációkkal is. A férfi Michelként mutatkozik be, francia, de jól beszél angolul is. Övé a farm (mint hamar kiderül – héthektáros), és gyorsan elmondja, hogy csak mutatóba van neki pár kakaófája, aminek a termését általában átadja Mariának a szertartásokra, de azért mi is megtekinthetjük a fáit. Ő maga a vanília szakértője, főleg azt termel, a teljesen bio termést vaníliarúd formájában adja el, de esszenciákat és frenetikus illóolajokat is készít belőle virágokkal, fűszerekkel vegyítve. A legnagyobb „ügyfele” a L Oreal. Vaníliával „élőben” korábban még sosem találkoztam, viszont itt meg egyenesen beleszerettem, ezért most meg is osztok pár releváns infót ezzel kapcsolatban.
A vanília növénye, a Vanilla planifolia eredetileg Mexikóból származik. Az ősi közösségek, így a mexikói Totonac törzs, az aztékok vagy a hondurasi mayák már évszázadokkal ezelőtt felfedezték a vanília varázslatos tulajdonságait, számukra a vanília az „istenek ajándéka volt a halandók felé”. Főleg kakaós italukban használták édesítőszerként. Amikor Hernán Cortés spanyol hódító a 14. században eljutott Mexikóba, már felfedezte a vanília édes ízét és aromáját, de az európaiak számára a vanília igazi elterjedése a 19. század elejére tehető, amikor is francia biológusok szállították át sikeresen a növényt a Madagaszkárhoz közeli szigetekre. Az itteni éghajlat és talaj ugyanis tökéletes környezetet biztosít a vanília termesztéséhez, így a növények itt kivételesen gazdag aromával és ízekkel bírnak.
A vaníliát én magam egy fára felkúszó növényként jellemezném, hosszú, zöld, nagyjából a zöldbabra emlékeztető tokterméssel. A kakaófára is láttuk felkúszni, érdekes szimbiózist alkotott a két növény. A vanília gyönyörű illata és íze számtalan kulináris élmény forrása: a konyhákban széles körben használják édességek, például sütemények, fagylaltok, pudingok és desszertek ízesítésére. Kiválóan párosítható más ízekkel, például csokoládéval (a chocoMe-nél mi is használjuk), gyümölcsökkel és karamellával, így sokoldalúan alkalmazható a gasztronómia területén. (Érdemes megemlíteni, hogy sok egyéb csokoládéban - ahová például nem is kívánkozna a receptúra alapján - csak azért rakják bele, hogy az elleplezzék a kakaóbabok rossz vagy jellegtelen ízét.) Emellett a vaníliát nemcsak ételekhez használják, hanem italokhoz is, hisz kiválóan illeszkedik különféle kávékhoz, likőrökhöz és akár koktélokhoz is, amelyek gazdag és mély ízeket kínálnak az élvezetek szerelmeseinek. Ahogy betekintettünk Michel kisebb vagyont érő, hungarocell dobozokban tárolt vaníliagyűjteményébe – olyan illat csapott meg, amilyen még soha az életemben. Olyan volt, mintha egy nagy, trópusi-vaníliás-mézes-szilvalekváros bödönbe szagoltunk volna bele.

A kakaószertartás érdekes volt, bár én „nem igazán” hiszek ezekben a vezetett meditációkban. Törökülésben ültünk egymással szemben, a földön kakaógyömölcsök, kakaóbab, mindenféle virágszirmok, különböző beazonosíthatatlan Istenségek szobrai helyezkedtek el közöttünk. Beszélgettünk egymással az élet nagy dolgairól, légzőgyakorlatokat végeztünk, jógapózokba vágtuk magunkat, Maria énekelt is, majd körbefüstölt minket egy „valamiféle” gyógynövényekből álló füstölővel. A nővéremnek ezek a mozdulatok sokkal jobban mentek, mint nekem, ő csinált már korábban hasonlókat. Ezek után jött a kakaóital, ami lényegében pörköletlen, nyers kakaóbabból készült 100%-os csokoládé volt, temperálatlanul, forró vízzel felhígítva, és cukor hozzáadása nélkül. Méregerős, és nagyon keserű ital volt (én adtam volna cukrot hozzá, de Maria szerint ehhez a szertartáshoz csak a natúr kakaó jöhet szóba, ekkor kerülhetünk ugyanis a legközelebbi kapcsolatba a kakaó „lelkével”.) Az éhgyomorra megivott kakaóital, a füstölés, a trópusi fülledt meleg, a tyúkok kotkodálása, a pálmák susogása és az énekhangok egyszerre hozták meg a hatásukat: szerintem volt pár pillanat, amikor egyenesen transzba estem, és fogalmam sincs, hogy akkor mi történt velem. Tényleg nem mindennapi élmény volt, és ugyan nagyon fura, de a kellemesebbek közül való. A szertartás után Michel körbevezetett a birtokán, ahol a kakaón kívül (Criollo típusút termel, ez a legjobb a világon) rengeteg vaníliát, jackfruit-ot és trópusi virágot is láttunk. Ezek egyvelegéből esszenciaolajokat készít a farmon lévő lepárlója segítségével, olajainak illata mennyei, hoztunk is haza belőle mintákat.

Egyéb ínyencségek

Minden, amit Mauritiuson ettünk, az nagyon finom volt. Az ételeken legfőképp az indiai hatás érződik, amit chilivel és trópusi gyümölcsökkel szervíroznak. Nem ritka az utak szélén felállított egy-egy nagyobb hindu ételsátor, ahol fenséges samosa-t (olyan mint a fánk, de zöldségek vagy csirkehús van belül), pakora-t (panírozott sült zöldségek) és chapatiba (lepény) kent csicseriborsókrémet vagy spenótot kaphatunk, ráadásul fillérekért. Rengetegféle curry-jük van. Az ételek amúgy visszafogottan csípősek, a csirke mellett sok hal és rák fogy, de akad sertés és marhahús is. Sok rizst és plantánt (főzőbanán) is fogyasztanak. Ami nagyon ízlett még, az a licsi (sosem láttam még licsifát), az ananász és a maracuja. Egy másik étteremben fenséges halat ettünk zöldcurryvel, egy harmadikban pedig megkóstoltunk egy helyi specialitást, a pálmaszív-salátát. A magas pálmáknak van egy olyan részük felül, a lombkorona alatt, ami ehető, és nagyjából olyan az íze, mint egy savanyított karalábénak. Nagyon érdekes élmény volt ilyet is kóstolni, annál is inkább, mert az étel kifejezetten drága, hiszen egy egész pálmát ki kell miatta vágni, aminek a 99%-ka ugyebár nem fogyasztható. Nem tudunk nem elmenni a cukornád mellett, amiből rengeteg van Mauritiuson. Voltunk a helyi cukornád-múzeumban, ami korábban gyárként működött, így nagyon jól el lehetett lesni azt a technikát, amivel a cukornádból kinyerik a cukrot. (Alapjáraton csak ki kell préselni a levét, és meginni azt, de ez így sehogyan sem jó tárolásra és szállításra, így a kristálycukor kinyerése a nádból az egy eléggé nehéz és szofisztikált folyamat). A lényege, hogy a cukornedvben lévő cukrot kristályosítsák, azaz a cukornedvhez magas hőmérsékletű forró gőzt adnak hozzá, majd lassan hűtik le. Ez a kristályosítási folyamat a cukorszirupból kristályos cukrot eredményez. Ezt centrifugálják, hogy elválasszák a maradék nedvességtől és egyéb szennyeződésektől, és a módszerrel tiszta, fehér kristályos cukrot kapnak. Eztán a cukrot kiszárítják, hogy eltávolítsák róla a maradék nedvességet, majd különböző csomagolási eljárásokkal készítik elő a forgalmazásra. Ahol cukorgyártás van, ott akad rum is: ha a cukornedvből kinyert cukrot élesztő segítségével megerjesztik, az erjedés során a cukor alkohollá alakul át. Az erjesztett cukornád léből desztillálási eljárással vonják ki az alkoholt, ahol a nedvesség és egyéb nem kívánt anyagok is elpárolognak, így tiszta alkoholt kapunk. A desztillált rumot fahordókban érlelik, itt alakul ki az íze és az aromája. Az érlelt rumot szűrik és tisztítják, majd palackozzák. Érdekes téma ez is, de nem igazán az én világom, ahogyan a tea sem, pedig jártunk egy gyönyörű teaültetvényen is, a Bois Cheri-n. Nagyon izgalmas volt ellenben egy cukorkóstoló, amin részt vettünk: itt legalább 10 fajta nádcukorot kóstolhattunk, a kevésbé édestől a mézízűn át a melaszig, de Mauritius egyik legnagyobb foodie meglepetése a sós cukor volt! Igen, jól olvassák – egy cukrot összekevertek a helyiek tengeri sóval, és az elegy frenetikus ízt produkált! Ebből hoztam is mintát haza.

Összegezve: Mauritius tényleg egy nagyon szuper hely, remekül éreztük magunkat itt. Két dolog nem tetszett csupán: az egyik a bal oldali közlekedés (bár az mondjuk sehol sem tetszik), a másik az időjárás. Utóbbiban akadnak ciklonok (egy ilyet úsztunk meg, amikor hazautaztunk, ráadásul egy 4/4-es erősségűt, amikor be kell zárkózni a házadba és magadra kell húzni az ágymatracot. Ha ilyenkor az utcán vagy, úgy felkap a ciklon, hogy akkorát még Dorothy sem repült az „Óz, a Csodák csodájában”. ), valamint a január az eléggé esős errefelé, és inkább augusztusban kell errefele jönni, akkor szinte nincs egy felhő sem. Nem kizárt, hogy így is lesz, mivel Maria meghívott, hogy tartsak a klientúrájának egy chocoMe csokoládékóstolót. Meglátjuk!

Egyébként ennek a kalandnak a keretein belül átugrottunk egy másik szigetre, Franciaország tengerentúli megyéjébe, La Réunion-ra is, de az majd egy teljesen más írásban lesz megvilágítva. Remélem, az sem lesz kevésbé izgalmas, mint ez az írás.