Amikor egy 15 milliós világváros teljesen kiürül, leginkább csak őrjáratozó maszkos rendőröket, katonákat, smasszerokat lehet látni, az nagyon-nagyon szürreális érzés. Moszkvai beszámoló következik Gábortól – rengeteg egészen elképesztő fotóval.

Neked hogyan telnek a napok és hetek a járvány idején? Írd meg a hataratkelo@hotmail.com címre!

„Meglehetősen ritkán posztolok Moszkváról, de most olyan volt az apropó (sajnos), hogy muszáj volt billentyűzetet ragadnom, ráadásul mindezt elég gyorsan. Úgy látom Moszkvát most, amilyen sosem volt, és szerintem már sosem lesz.

Alapjáraton már 20 éve élek Moszkvában, ami majdnem az életem fele. Ez összesen három „ittlétből” tevődik össze: 1983-1988, 1992-2000, majd 2013-tól mostanáig.

Az utolsó 7 évben a magyar chocoMe csokoládémárka oroszországi igazgatójaként ténykedtem, jelen írás pedig azt próbálja megvilágítani, hogy az egyébként mindannyiunk életére meglehetősen nagy hatást gyakorló koronavírus hogyan hatott/hat az én életemre Moszkvában, hogyan boldogul a cégünk és jómagam.

Az írásban nem szeretnék kitérni a vírus „miértjére” (miért kaptuk, honnan jött és így tovább), hanem inkább egy kicsit azt világítom meg, hogy milyen volt nekem az elmúlt két hónap, hogyan élem meg itt ezt az egészet, hogy néz ki most Moszkva, hogyan járok dolgozni, és milyen óvintézkedések vannak életben.

• 
Amikor ezt az írást írom, épp 2020. április 30-a van, este. A fertőzöttek száma 106.498, az elhunytak száma 1.073, a gyógyultaké 11.619. Hogy az adatokat hogyan interpretáljuk, az csak nézőpont kérdése: nagyon nehéz viszonyítani.

Ha azt nézzük, hogy az USA-hoz képest a tizede csak a fertőzött, akkor szuper, ha viszont Magyarországgal hasonlítjuk, ahol kb. 2.500 beteg van - akkor horrorisztikus.

Az tény, hogy itt ülök a 8. legfertőzöttebb országban, és elég nagy most a szigorúság, de az is tény, hogy az oroszok szerintem nagyon jól kezelik és kezelték mindemellett a helyzetet. (A cikk mellett folyamatosan nyilatkoztam a helyzetről magyar médiumoknak, ahol ugyanezeket mondtam el).

Az első napok

Megpróbálom vázolni az eseményeket, az én szemszögemből. Március elején érkeztem Budapestről, de akkor még pár maszkos emberen kívül szinte semmi nem indukált arra, hogy itt bezony baj van.

Viszont rögtön az első pozitívum, hogy a sajtóban olvastam, hogy annak, aki Európából, vagy Ázsiából érkezett, annak kötelező volt bejelentkezni az EÜ Minisztérium forródrótjára, hogy felvegyék az adatait: honnan jöttél, milyen járattal, hol laksz Moszkvában, mi az útlevélszámod, hogy érzed magad.

Az első pár száz megbetegedést szinte „emberre pontosan” tudták az oroszok (és ezt transzparensen meg is jelentették a médiában), „levadászták” őket, hogy ki-honnan-milyen járattal érkezett, felderítették az összes kontaktját, akikkel érintkezhettek, és aki meg látta ezeket a járatokat, elkezdhetett aggódni, orvoshoz menni, meg hasonlók.

A kontaktszemélyek rögtön házi, vagy kórházi karanténba kerültek (én nem voltam köztük). Március 9-12 közt még Rigába is el tudtam utazni, de visszafelé már maszkos orvosok gyülekeztek a reptéren, mobil laborokat állítottak fel, és ez már paráztató volt egy kicsit. Nagyon rossz érzés volt.

Fontos megemlíteni, hogy Oroszország már január végén hozott néhány rendkívül fontos döntést, többek között azt, hogy az egész határszakaszát lezárja Kínával.

Ekkor még tudomásom szerint semmilyen más ország nem hozott ilyen drasztikus lépést, így időt nyert, és miközben a fél világ már megfertőződött, az oroszoknál valahogy csak nem akart elterjedni a vírus. Az időt pedig arra fordították, hogy felkészüljenek a helyzetre.

Amikor visszaérkeztem, onnantól kezdve elkezdtek a dolgok jelentősen felgyorsulni.

A szigorítások kezdete

Még március közepén ugyan lehetett sportolni (én például focizom, kondizom és tollasozom), társadalmi életet élni, múzeumba járni, rendezvényeket tartani, de pár nappal később már elkezdtek jönni a szigorítások, korlátozások.

Szinte minden napra jutott valami rossz, nagyjából két hét leforgása alatt a semmiből eljutottunk a kijárások elég durva korlátozásáig. Nekünk két nagy rendezvényünk maradt el, az egyik ráadásul úgy, hogy este már fel volt állítva a standunk, reggel meg közölték, hogy nem lesz rendezvény.

Volt repjegyfoglalásom Bulgáriába, Cirque du Soleil jegyem Moszkvába, tollaspálya-foglalásunk és hasonló apróságok, de ez mind ment a levesbe, és ezeket vélhetően nem fogom visszakapni. (hozzáteszem, eddig ennyi a „veszteségem”).

Március közepén bejelentették, hogy Moszkva „bekorlátozza” az EU-val való összes légi kapcsolatot, kizárólag az EU fővárosokra hagyva azt, Seremetyevo reptér „F” termináljáról.

Ami a sorok közt olvasva azt jelentette akkor, hogy „ki fogják golyózni” többek közt a Wizz Airt Vnukovóról (meg minden más légitársaságot, mindenhonnan), és a hazai/saját/drága, Aeroflotot „hozzák helyzetbe” (mivel onnan csak az jár). És ez így be is jött.

Aztán a fokozatosság elvét szem előtt tartva Oroszország gyakorlatilag teljesen bezárkózott, itt is két hét alatt jutottunk el abba az állapotba, hogy már se ki-se be.

Egy nagyon nehéz döntés

Én tudatosan választottam az ittlétet a családom helyett: ha hazamentem volna, nem tudtam volna ellátni a cégképviseletet, és több hónapon keresztül vissza sem tudtam volna jönni. És ez a cégünk végét jelenthette volna.

Nem volt könnyű döntés, megvallom. Már lassan 2 hónapja vagyok itt, de lehet belőle 6 is, hisz most semmilyen repülő nem jár, és nem tudom, mikor fog egyáltalán.

Március végén Putyin bejelentette, hogy kijárási korlátozást vezetnek be, először 2 hétre, aztán 4 hétre, és most úgy néz ki, hogy még 12 napra.

Hogy néz ki ez pontosan:
- csak a legközelebbi boltba lehet menni, személyivel
- kutyát sétáltatni a lakóhely 100 méteres körzetében
- szemetet levinni
- orvoshoz menni halaszthatatlan ügyben
- személyes ügyben eljárni hetente kétszer (pl. bank, hivatali ügyintézés, rokonlátogatás)
- munkába járni (folyamatosan)

Az utolsó három tételre április elejétől úgynevezett QR kódot kell letölteni, a polgármesteri hivatal weboldaláról. Itt meg kell adni a lakcímed, és a végcélod címét, a munkahelyi QR kód 2 hétig érvényes, a többi QR kód aznapra szól.

Hetente 2 db ügyet tudsz így elintézni. Nekem annyiban volt „szerencsém”, hogy a mi vállalatunk élelmiszert árul, tehát „tud működni terepen is” (ellentétben például egy könyvelővel, aki otthoni munkára kellett átálljon).

Bocsánat, a legtöbb embernek Home Office van előírva., és ahogy beviszed a céged adószámát a rendszerbe, az azonnal megmondja, hogy jogosult vagy- e munkába menni, vagy nem.

Én kb. hetente kétszer járok be dolgozni, a forgalmunk sajnos a tizedére esett vissza, ezért túl sok mindent nem tudtam tenni a helyzettel azon kívül, hogy drasztikus költségcsökkentéseket vezettem be, és nagyon ráfeküdtünk az eladásra.

Olyan dolgokkal próbáltunk operálni, hogy az ekkor hiánycikknek számító kézfertőtlenítő gélt adtunk ajándékba a vásárlóinknak, vagy ajándék csokoládét. (Én tudtam a cégünkön keresztül vásárolni kb. 300 gélt és 200 maszkot, főleg elővigyázatossági szempontból, de ezeket elkezdtük ajándékba adni a partnereinknek, hogy lássák: itt vagyunk, és gondoskodunk róluk).

Az elárvult 15 milliós megapolisz

Ezek alatt az utazások alatt volt lehetőségem többször megtekinteni a totálisan kiürült világváros Moszkvát, az őrjáratozó maszkos rendőröket, katonákat, smasszerokat, és az egész nagyon, nagyon szürreálisnak hat.

Az egész város be van kamerázva, arcfelismerés folyik, és a telefonod helymeghatározása, bankkártyás fizetéseid alapján is meg tudják határozni a hollétedet, és jaj neked, ha épp nem jó helyen vagy!

A legdrasztikusabb büntetés lehet akár 5 millió forint is (!), ami akkor érvényes, ha a kijárási korlátozásod megszegése egy vagy több ember halálához vezet. De volt olyan is, hogy egy Jézus nevű férfit (Húsvét előtt egyébként) bevittek a rendörök az örsre, mert egy parkba ment kutyát sétáltatni, és nem a lakóhelye 100 méteres körzetébe. Bírósági ügy lesz belőle. Az átlagbüntetés egyébként 5-10,000 Ft, és a legtöbb szabálysértők idős emberek...

A metróban, ahol korábban napi 10 millió ember is megfordult - most százak vannak, a mozgólépcsőn és a vagonokban is egy kezemen meg tudom számolni, hány ember van.

Kényelmesen utazom, még a rollerom sem kell összecsukni. A metróban nem lehet jeggyel utazni, csak bérlettel: ennek sorszámát is meg kell adni a QR-kód igénylésénél. Ha taxival utazol, akkor a taxis csippantja le a QR-kódot, ha saját autóval, akkor a rendőr.

És Moszkva nagyon, nagyon szürreális, sosem láttam ilyennek! Olyan, mint a zombifilm: ha embert látsz, az már „gyanús”, és messze elkerülöd. Mindenki gyanús, a rendszer elérte, hogy szarul érezd magad az utcán, bűntudatod legyen. Nyomasztó, rossz érzés.

A 2x8 sávos, szinte üres utak és gigaépületek a Will Smith-féle Legenda vagyok című filmet juttatják az eszembe. Az épületek csendesek, elárvultak.

A Vörös tér elveszített méltósága

Tegnap kockáztattam, és kinéztem a Vörös Térre, hogy legyen normális képanyagom a cikkhez. Amellett, hogy csokit árulok, már több éve elvem az objektív tájékoztatás - írás is, ezért azt gondoltam, hogy ezeket a képeket mindenkinek látnia kell.

(Hozzáteszem, a Vörös téren 0 % az esélyed, hogy ne állítsanak meg, és velem is ez történt, de engem fél óra magyarázkodás után elengedtek. A GUM-ban van csokoládénk, és ugyan a GUM már egy hónapja be van zárva - de én ebben „nem voltam biztos, és csak le akartam ellenőrizni”.) A képek magukért beszélnek, nézegessétek őket!

Sokáig gondolkoztam, hogyan jellemezzem az elárvult Vörös teres helyeket, és arra a következtetésre jutottam, hogy talán az a legjobb hasonlat, mintha „egy nőt látnál, de most épp nem kisminkelve, hanem szürkén, rossz ruhában”, de az is helytálló, hogy most „ez épp nem is a Vaszilij Blazsennij templom, hanem csak egy lelkét vesztett, eccerű épület”.

Egyszerűen elveszítették a méltóságukat, és szürkeségbe-egyszerűségbe burkolóztak. Megdöbbentő volt az egész.

Így telnek a napjaim

A saját életem mondhatni „elviselhető”. Egy szállodai szobában lakom, ételházhozszállítás van. Az egyéb élelmiszert a legközelebbi boltban szerzem be, minden kapható, a boltban egy-két ember lézeng. (Itt is volt felvásárlási láz, az emberek ugyanazokat halmozták fel, mint otthon).

A sportlehetőségem „folyosói futásra” és „üvegpalackos súlyzózásra” korlátozódik, de mostanában már sokkal többet sétálok (messzebb kerülve a bolttól), mert a friss levegő hiánya és a bezártság talán a legrosszabb az egészben.

Napjaim nagy részét sporttal, olvasással, írással, filmnézéssel, itthoni munkával és munkába járással töltöm, és nincsen ezzel semmilyen problémám. Közben volt / van időm átgondolni a „jelenlegi helyzetemet”, magamba nézni, és átfutni mindenen, amit a világ „rohanós szakaszában” csináltam.

Furcsa, ámde remek érzés, hogy kint szuperjó minőségű a levegő, és tudok értékelni egy sima sétát. Furcsa, hogy szinte mindenre jut időm, kb. egy hónapja nem használtam parfümöt, dezodort, hanem csak szappant. És ezt nem szégyellem.

Furcsa, hogy átálltam szinte teljesen az olcsó metróra, míg korábban szinte csak taxival jártam, hogy mindenhova odaérjek. Furcsa, hogy megtanultam méltányolni azt, amit már eddig is elértem, és szinte a szemem láttára értékelődnek fel a dolgok.

Gyakrabban beszélek a szeretteimmel, így az otthon karanténban, egyedül élő Édesanyámmal, valamint az ugyancsak karanténban lévő Családommal, több idő jut a barátaimra, ráadásul olyanokra is, akikkel szinte sosem beszélek.

A vírustól nem félek, maszkot-kesztyűt sosem hordok, holott van belőlük bőven. Annyi, hogy sűrűn fertőtlenítem a kezem, a szobámban is minden sterilizálva van, amikor jövök-megyek és folyamatosan erősítem az immunrendszerem sporttal és jó minőségű ételekkel.

A legnehezebb az egészben azzal a kétséggel vívódni, hogy mi lesz, ha otthon történik valami valakivel, és én most épp nem tudok hazamenni. Mert nem jár most semmi, és állnak az országok. Bár azért reménykedem, hogy nem fog semmi rossz sem történni most, és minél előbb eljön a bizonyosságok ideje a bizonytalanságok helyett.

Azt gondolom, ha az ember számot vet az eddigiekkel, és képes elfogadni, hogy több mindent, akár MINDENT elveszíthet a koronavírus miatt, akkor nyerhet. Ez így fura leírva, de a lényege, „ha elfogadod a döntetlen vagy a vereség tényét egy meccsen, akkor megnyerheted azt”, és ezt nem más mondta, mint Dárdai Pál. Magyarul: nézd mindig a jó oldalát, és magadba szállva, megerősödve fogsz kijönni a helyzetből!

Na, valahogy így.”