Moszkvában (és Oroszországban) én csak abban hiszek az "urban exploring" témakörben, amit a saját szememmel látok, azon helyeken, ahová ténylegesen eljutok. Azért írom ezt le, mert a moszkvai hidegháborús bunkerekkel, meg "globális föld alatti világgal", Rettegett Iván titkos könyvtárával, földalatti vízesésekkel, párhuzamos metróval kapcsolatban sajnos annyiféle baromságot hallottam már, hogy ezer konspirációs regényt meg lehetne velük tölteni. Ezek nagy része városi legenda, kitaláció, bár az is igaz, hogy azért vannak érdekes, tényleg létező, kalandos helyek errefelé. A minap volt szerencsém elmenni a "Bunker-703" nevű formációba, ami csupán egy éve látogatható a nagyközönség előtt, most ezt a kalandot írom le röviden.
Beázó bunkerek világa
A föld alatti bunkerek építése a II. Világháború befejezése után indult el nagy ütemben a Szovjetunió területén, a fegyverkezés és a védekezés is kiemelt szerepet játszott a létrejöttükben. Minden bunkernak megvolt anno a maga funkciója: valamelyikben a potenciális támadás elől lehetett elrejtőzni (akár atomtámadás esetén is), némelyikük menekülőútvonalak közbülső állomásait képezték, valahol meg egyszerűen csak iratokat tároltak. Hogy hány ilyen bunker van pontosan, arról fogalmam sincs (bizonyosan számos), ami biztos, hogy nekem ez volt a harmadik Moszkvában, és nem tudok több "látogathatóról". (A Szovjetunió felbomlása után jelenleg mintegy két tucat hidegháborús bunker van feloldva a titkosítás alól Moszkvában, ám sietek kiemelni, hogy ez nem jelenti automatikusan azt, hogy ezek látogathatóak is.) Eddig egyetlen bunker volt elérhető Moszkvában a nagyközönség számára, a Bunker-42 a Tagankán (erről írtam anno, és nem igazán tetszett, mert más az ingerküszöböm), a légópincés látogatásom pedig egy óriás lakóház óriás pincéjébe "esett". A Bunker-703 mindkettőtől eltért egy kicsit, és már-már ki merem jelenteni, hogy tetszett is. Rögtön leszögezem: ezt a két bunkert is csak azért nyitották meg a nagyközönség előtt, mert egy ideje elkezdtek egyszerűen beázni, berogyni, berozsdállni, állaguk iszonyúan gyorsan romlik, eredeti "védelmi" funkciójukat nem tudják már ellátni. Ilyenkor az történik, hogy az állam feloldja őket a tikosítás alól, és megpróbálják őket eladni vagy bérbeadni magánkézbe. Namármost ezzel az a kis gond van, hogy ezek fenntartása, kezelése rengeteg pénzt emészt fel, ami hirtelen ránézésre is sokkal több kiadást, mint bevételt termel. (Hacsak nem pornófilmforgatásra, embervadászatra, vagy titkos földalatti trance partikra adják ki őket, és nem eredeti céljuk népszerűsítésére: a történelem és a kultúrmilliő megőrzésére. De előbbieket kizárnám a körből).
A külügy archívuma: nagy unalomban, az ovi mellett
Egy nagy acélkerítéshez érünk, ami egy nagyon jellegtelen, pici, szürke házat fog közre. Ha nem lenne kiírva, hogy "Bunker 703", akkor teljesen biztos, hogy elmennék mellette, a kutyának nem tűnne fel tényleg, hogy itt bizony 43 méter mélyen egy bunker fekszik, lejáróval, föld alatti átjárókkal, termekkel. Régen az épület mellett egy óvoda állt, hogy a maszkírozás még jobb legyen, és még az óvónéniknek is az lett mondva, hogy ez itt a városi adminisztráció egy épülete. Soha, senkinek nem tűnt fel a tökunalmas házikó. Egy katonaruhába öltözött alak fogad minket mogorván, kalasnyikovval a hátán, majd elsorolja a biztonsági dolgokat, mit lehet, és mit nem. (Nagyjából semmit nem lehet. Mindenhol nedves lépcsők, rozoga korlátok, penész és zéró térerő fogad majd minket.).
A hely a Szovjetunió Külügyminisztériumának titkos archívumaként szolgált, tehát "papírt" őriztek itt, de sajnos nem sokáig, mivel a levegő nedvességtartalma egy idő után elkezdte nagyon rongálni azt, és kitaláltak neki bizonyára valami jobb helyet. Meg hát a papír az papír, egy ideje inkább elektronikus hordozókon tárolják már az infót. A papírt elpaterolták hát, a két tárolóterem meg üresen áll, illetve majdnem üresen, mert idehordtak azért pár attribútumot a kor szelleméből: például Lenin posztert, ósdi telefont, gázálarcokat, sugárzásmérőt, meg persze Kalasnyikovokat. Olyasmi koncepció látszik, hogy "egy üres termet nem annyira könnyű eladni a nagyközönségnek, ezért hordjunk ide egy csomó kacatot, amivel jobbítunk a helyzeten". És tényleg! A Kalasnyikovot megtanítanak szétszerelni, megtölteni, a sugárzásmérővel megmérik a sugárzásodat, és még személyesen Vlagyimir Iljicsnek is telefonálhatsz azzal a fajta régi telefonnal, amikor kábeleket kellett összedugni a telefonáláshoz. A szelfisebbeknek kitaláltak egy hintát is, amivel -43 méter mélyen lévő csőben hintázhatsz, a háttérben meg szovjet ff filmet nyomnak a bunkerépításekről. Az ötletek jók, tetszenek, szerintem sokkal jobbak, mint a Tagankás bunkerban, ahol minden erőltetettebb, aggresszívebb, drágább, rosszabb, agyonpiározottabb. Egy találkozót megér ez a hely, ha Moszkvában vagy, szerintem inkább ezt válaszd, mint a másikat. De igyekezz, mert lehet, hogy nem sokáig lesz nyitva. Erre panaszkodtak utólag a bunker üzemeltetői, akik "lelkes hagyományőrzüknek" mutatkoztak be nekünk végül.
