Az Osztankinói TV torony a Föld 5. legmagasabb épülete (540 méter) és a legmagasabb épület Európában. 340 méter magasságban egy zárt körkilátó és egy forgó étterem (bár inkább büfé) található rajta, ahonnan mintegy 60 km-re lehet ellátni. A lift másodperceként 7 métert tesz meg felfelé. A torony kilengése ilyen magasságban 1-2 cm, innen 20 TV adó, és 24 rádióadó is sugároz, és ez nem kevés. Az épület súlya összesen 55 ezer tonna.  Ezek voltak a tények, és akkor pár szóban a látogatásunkról. 

Nos öt földalatti kalandunk után elhatároztuk, hogy ezúttal felfelé vesszük az irányt, és ellátogatunk a legmagasabb orosz épletbe, ami csak létezik. Az Osztankinói TV toronyban még életemben nem jártam, ezért is esett a választás rá. (Eddig a Swiss Hotel, Hyatt Ararat, és a Szputnyik Szálló/darbars étterem tetején jártam). Mivel rengeteg turista akar felmenni, érdemes úgy egy-két héttel az eksön előtt jegyet váltani a http://останкинская-башня.рф
hivatalos oldalon, és még így kevés az esély, hogy valami normális időpontot kapsz. Az ár 1200 rubel, azaz kb 5.000 Ft. A foglalás és fizetés után azonnal el kell küldeni a résztvevők neveit és születési dátumait e-mailben, így rögtön látják, hogy van-e olyan, aki nem mehet fel (7 év alatt nem lehet), illetve van-e olyan, aki netán kedvezménnyel trükközne (7-18 éves kor közt van diákkedvezmény). A belépésnél elkérik az útleveledet, elveszik a táskádat, ételedet, lényegében mindenedet, és a legeslegszigorúbb átvizsgáláson veszel részt - kétszer. (Még a reptéren sincs ekkora para., a folyamat lassan zajlik). Cserébe viszont lekésed a nappalt, és egyre rosszabb minőségű fotókat készíthetsz odafent.  Fent a legjobb dolog egy totál átlátszó üvegpadló, amire valóban elég fura dolog ráállni. (vagy ráfeküdni). Akarva-akaratlanul is mindig az jár a fejedben, hogy "de mégis milyen vastag ez a rohadt üveg???" (nagyon nem tűnik annak). Eztán szervezett idegenvezetés zajlik, ami nagyjából abból áll, hogy "álljunk oda az ablakhoz, és félhomályban találjuk meg Moszkva ilyen vagy olyan épületét". Én úgy vagyok vele, hogy Moszkva felülről nagyjából mindenhol tökugyanolyan, ezért nem is erőltetem a keresősdit: inkább arra várok, hogy beüljünk már a forgó étterembe. Benne ülsz egy karosszékben, és szépen körbeutazod benne Moszkvát, sőt, még hideg sört is kapsz mellé! Ez ám az igazi buli. Természetesen a kaland nem sorolható az Indiana Ivanov és Yauzai Yakuza ingerküszöbű kalandok közé, bár ha kiengedtek volna egy szabadtéri kilátóra ey emelettel feljebb, akkor akár még az is lehetett volna. Mindegy, ne legyünk telhetetlenek - ha minden igaz, a 7 végén az épp velem /engem forgató TV stáb felvisz valami moszkvai háztetőre, ahol kevésbé steril körülmények közt népszerűsíthetem a pajehali.hu blogot, illetve az enyhén extrém extravertáltságomat. A több napos TV forgatásomról külön poszt fog majd születni, mert így izgalmas. Mivel több helyszínen is forgatunk, ezért így szerencsésebb.

EZt is megértük: sajtfesztivál volt Moszkvában, a Vörös tér mellett. Igaz, vadászni kellett  sajtot a húsok és egyéb dolgok mellett, emellett itt nem lehet köztéren alkoholt fogyasztani (vittünk mgunkkal magyar bort), de ettől még szuper volt. Olasz parmezánt nem fognak tudni csinálni, de hasonlót - igen. 

Kedvenc helyünkön, az Expo Centerben ezúttal Diák-Tudomány-Fesztivált szerveztek, én pedig úgy kerültem ide, hogy volt egy rubikkockás stand, ahol rubikkockáztunk. Mármint orosz srácok prábálták nekem megtanítani az egészet, de ha 39 éves koromig nem sikerült, akkor most se volt rá sok esély.... Eszem ágában nem lett volna ide eljönni, de kellett a magyar anyag az orosz TV műsorhoz, ami rólam szól majd. Magyarul: forgattunk. Egyébként az esemény nagyon érdekes volt: gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, jövőre biztosan eljövök ide még egyszer. Most eléggé megkínlódtunk az egésszel a forgatás miatt.... Biológia, kémia, fizika, robotika, 3D print, orvoslás, atomium, 3D rajzolás, és rengeteg játék és szórakozás - nagyon jó móka. 

Zsinórban ötödször mentünk a föld alá. Ezúttal ellenben nem egy föld alatti folyóba vagy barlangba, hanem épített környezetbe vezetett utunk: megtekintettük a sokáig titokban tartott "Bunker42" elnevezésű létesítményt. Sztálin paranoiája anno nem ismert határokat: miközben fektették le a Taganszkaja metróállomás síneit, vele párhuzamosan még  négy ilyen alagutat is fúrtak 65 méter mélyen, hogy atomtámadás, vagy német győzelem esetén ide evakuáljanak úgy 4000 embert. A munkák évekig teljes titokban zajlottak, senki nem beszélt (beszélhetett) arról, mi folyik odalent. Aki mégis beszélt, abból bizony nem pletyka lett, hanem kivégzés. Hozzá kell tenni, az itt dolgozó munkások az átlagbér háromszorosát kapták, hogy még csak egy kísértés-szikra se csiholódjon a pofázásra. A bunkert 2006-ban feloldották a titkosítás alól, és látogathatóvá tették a nagyközönség előtt. Ekkor jöttünk mi. 

Nem egy föld alatti folyó, de nem is kőtörő

És akkor rögtön le is szögezzük gyorsan, hogy ez azért nem igazán volt méltó egy Ingyiana Ivanov / Yauzai Yakuza kalandhoz. Mert gagyi volt és cseppet sem exkluzív. A legnagyobb érdekfeszítés talán az iránt bontakozott ki, hogy egy társunk, Roland vajon cementes vödörbe lépett-e a létesítményben, vagy máshol koszolta össze a nadrágját? 17 emeletet mentünk lefelé a mélybe, elöl-hátul kísérővel  (magyarul sehova sem csavaroghattunk el magunktól), ráadásul egy 28-fős turistacsürhével. Pedig rengeteg járatot láttunk! Ahol jártunk, az mind múzeumszerűen volt berendezve - "NE nyúlj hozzá!" felirattal. Steril. Tiszta. És ez azért nem a mi ingerküszöbünk. Más: a hely óriási pénzlehúzó is: a külföldiek például kétszer annyiért mehetnek le, mint az oroszok, ez pedig úgy 12.000 forintnak megfelelő rubel. A giccsesen-Némó kapitányosan (értsd: borzasztóan rosszul) berendezett étteremben horroráron ehetsz-ihatsz, de vizelni is csak akkor tudsz kimenni, miután már rendeltél. Látszik, hogy valakinek nemrég a nyakába szakadt ez a történet, de nem tud vele igazán mit kezdeni: csak a szokásos orosz mentalitás jön elő, ami pénz, pénz, sok pénz, de annak nagysága sajnos messze nincs arányban a szolgáltatással és az eszük mértékével. 

Na jó, mondjunk azért valami jót is! A helynek a sok gagyiság ellenére mégiscsak van "egy feelingje". 65 méter mélyen vagy, egy olyan helyen, ahonnan Hruscsov majdnem megnyomott egy piros gombot, amivel majdnem le atombombázta a 2/3 világot, és csak másodpercek választották el ettől. (A Disznó-öböl válságról beszélek). Ráadásul láthatjuk az első szovjet atombomba prototípusát, a bunker épülésének szakaszait jól illusztrálva, az emberek alvó- és evőhelyeit, valamint ki van állítva egy halom korabeli telefon, gázálarc, kajapia, meg hasonlók. A túra végén bevisznek egy terembe, ahol igazi Kalasnyikovokat, géppisztolyakat, mesterlövész puskákat szerelhetsz szét és össze, pózolhatsz velük, satöbbi, satöbbi. Nem vagyok híve a háborúsdinak, nem igazán gerjedek erre be, de egy fotót azért megér Rambóként, vagy Arnold Sevarnadzeként puskákkal pózolni egy hidegháborús bunkerben - ilyen azért nem minden nap esik meg az emberrel. Ami nagyon szimpatikus, az viszont tényleg a nyíltság, ami jellemző mostanában Oroszországra: régen 2 métert nem tudtál errefele megtenni, most pedig egyre több minden "feloldódik" a titkosítás alól, és a külföldiek is egyre több helyre juthatnak már el az országban. 

A kaland végén elhatároztuk, hogy legközelebb nem le, hanem felfelé megyünk: célba vesszük Moszkva legmagasabb épületének kilátóját, az Osztankínói tv tornyot. 

2 hét alatt 2 óriási kiállításon vettünk részt Moszkvában, ami óriási erőfeszítést igényel, másrészt az egyéb dolgaid ekkor napokra "megállnak". Hiába, elindult a csokiszezon: és már most elképesztő mennyiséget adunk el.... Hajrá chocoMe. A Gift Expón először voltunk kint, de nem utoljára: a csokoládénak elképesztő sikere volt mind B2B, mind B2C téren. A hab a tortán egy tévéfelvétel volt, de erről majd külön posztban! Óriási dolog készül! 

 További fotók: 

Nos ez volt a 3. föld alatti folyós kalandunk (a kőtörővel együtt összességében a 4. föld alatti eseményünk), az Ocsakovka folyóban, amit voltaképpen "kierőszakoltunk". Történt ugyanis, hogy meg volt beszélve mára a nehezen járható Presznya folyó, amit végül a szervezők visszamondtak (eső nagy valószínűségére hivatkozva), ámde mi nem akartunk kaland nélkül maradni ezen a szombaton sem, ezért barátunktól, Kirilltől lényegében "kizsaroltunk" egy újabb kalandot. Ez oly jól sikerült, hogy egy teljesen exkluzív program részesei lehettünk. Moszkva Jugo-Zapadnaya kerületében lévő Ocsakovka folyócskát néztük meg, Kirill, és diggertársa, Gleb csak a mi kedvünkért (4 magyar Moszkvában) szervezte le ezt a kalandot. Eléggé esőre állt az idő, de a diggerek tudták, hogy ellentétben a Presznyával ez a folyócska több kijárattal rendelkezik, s ha beüt az eső, akkor onnan könnyebb lesz az iszkiri. Olyan piszok nagy mákunk volt, hogy az eső akkor eredt el, amikor már épp kimászófélben voltunk már a föld alól..... 

Node akkor szép sorjában! 

Az Ocsakovka folyó egy Ocsakovo nevű faluról kapta a nevét (nem pedig a hasonló nevű sörről, ahogy korábban gondoltam). Moszkva délnyugati részének mintegy 10 km hosszú folyója, ennek kb 10%-ka van elvezetve a föld alá. A Ramenka nevű nagyobb folyó mellékága, vízgyűjtőterülete mintegy 30 km. Tavacskákat és erdős parkokat köt össze Moszkva Jugo-Zapadnaja, Troparovo, és Tepliy Stan nevű kerületeiben. Ez a kaland azért is volt különösen kedves számomra, mert itt van az általam 5 évig látogatott MGIMO egyetem, és a Tyopli Sztani kollégiumom is. 16 éve volt mindez, s a környék bizony oly módon megváltozott, hogy szinte semmi nem maradt meg belőle korábbról.
Ez a túra is mintegy 2 órát vett igénybe, ám ellenben az előző kettő kalanddal - ez szinte sétagaloppnak tűnt. A víz nagyon sekély volt, könnyen lehetett benne haladni, és leszámítva két "esernyős" átkelést két vízesés alatt - valóban még csak meg sem izzadtunk. A végén volt egy nagyon rövid szivatós szakasz, amikor a kollektor összeszűkölt, és meggörnyedve mentünk, illetve a le- és feljövetel is erdőben-szúrós csipkebokrok közt volt tarkítva. Az idő nagyon hideg volt már egy ilyen kalandhoz: mintegy 7 fok, és ezért jó, hogy most csak nagyon kicsit áztunk át. Hiába, a föld-alatti-folyólátogatásnak is megvan a szezonja, ez pedig az esőtlen, száraz nyár....

Ami viszont nagyon eltérő volt a másik két kalandhoz képest: itt olyan színkavalkád fogadott az épített mederben, hogy azt nehéz szavakkal leírni. Olyan volt, mintha egy idegen bolygót kereszteztek volna az aggteleki cseppkőbarlanggal, és azt száműzték volna a föld alá, egy épített betonmederbe. A felszínről lecsöpögő víz keresztezve kalciummal, nehézfémekkel, sárral és egyéb ismeretlen dologgal hihetetlen formákat, cseppköveket, kinövéseket produkált. A mederben a különböző vízszintek magasságai pedig szintén rendkívül színes köröket hagytak hátra. Ennek a túrának ez volt a kulminációja. Azt hiszem, reménytelenül beleestem a föld alatti folyók világába, de a "látogatható helyek elfogynak", magam meg nyilván nem fogok lemenni, mert az azért életveszélyes lenne. A Presznyára még azért alszunk egyet: sajnos az a legbrutálabb, sokszoros nehézség van benne.. Na talán majd jövő nyáron! 

További fotók az Ocsakovkáról:   

Cégünk idén már 4. alkalommal vesz részt a WorldFood Moscow élelmiszeripari szakkiállításon - a csokoládérajongók nagy, nagy örömére. 3 éve vagyunk jelen Oroszországban, lépésről-lépésre terjeszkedünk, idén tervünk már 90.000-100.000 tábla eladása. A kiállításon évek óta csak mi vagyunk jelen magyar killítóként. 

Ilyen pénzt adott ki ma egy moszkvai ATM... Mindig mondtam, hogy itt bármi megtörténhet! 

Azt hiszem, egyre jobban kezdem megkedvelni a föld alatti folyók titkos világát. Második túránkon a híres (és legnagyobb) Nyeglinka folyót térképeztük fel a Csecsora és a Csernograzka után, amelyet már 1817-ben elkezdtek elvezetni a föld alá. Előző posztomban említettem ennek okát: régen az emberek oda ürítették nemes egyszerűséggel az ürítenivalójukat, és ahová az összes moszkvai ürít, az előbb-utóbb rondán és büdösen megtelik, és bizony el kell valahová rejteni... Értelemszerűen a föld alatt kínálkozik erre a legjobb lehetőség. (Ma Moszkvában csak két folyó maradt "fent" - a Moszkva-folyó és a Yauza - a többit - azaz több mint százat - lepaterolták a föld alá). 

 Ez a kaland szinte teljesen más volt, mint az előző. Úgy mondom, hogy máshogyan könnyű, és máshogyan nehéz is. A könnyűséget a könnyebb szakaszok többsége eredményezte (tág terek, széles meder, gyakran nem is vízben kell menni, hanem a patak kibetonozott-kikövezett partján. Míg az előző kalandon egy szűk járatban kellett úgy 500 métert is megtenned). A nehézséget itt két, technikailag nagyon nehéz szakasz jelentette (egy "rácsos" átkelés: egy felfeszített, éles-szúrós vasrács és a vízfelület közt kell átlavíroznod magad valahogy erősebb vízesésben - garantáltan mindenhol vizes leszel, de simán felnyársalhatod akár a herédet is, és egy "guggolva araszoló menés" egy vascsőben, amibe épphogy beférsz, aztán a vascsőből kivágott lukon keresztül - fel. A szerencse az az, hogy ez csak 3 méter hosszú út volt. A másik nehézséget az okozta, hogy visszafelé ellenáramlatban kellett jönni a folyóban, folyamatosan emelgetni a lábadat, nem pedig "haladni a vízzel". Ez kicsit gyorsabb áthaladást biztosított, ámde irtó nagy fröcskölést is, aminél fogva ismét csak tiszta víz lettél, és gyors elfáradást hozott a lábnak is. Az előző kalandban jó, ha 2 km-t mentünk, míg itt összesen legalább 6-ot: az előzőben a derakam akart leszakadni, itt meg a lábam fáradt el. Ami a feelinget illeti: ott a gázgyár, metrók és a Yauza folyók voltak "feletted", itt meg a Vörös tér, a Gum áruház és a Metropol szálló. Ott a kulminációt az egyiptomi falfreskók jelentették (itt csak néhány nagy graffitivel találkoztunk - "Minek?" felirat és hasonlók), míg itt számomra a szent grál féltávnál jelentkezett: amikor is kijutottunk a napfényes félig-felszínre, a Moszkva folyó szintjére, amelytől csak egy teljesen lezárt rács-szerkezet választott el minket. Ez viszont már teljesen le volt zárva: ami helyes is, a hozzá nem értő ember ne akarjon onnan csak úgy behajókázni a föld alá, vagy fordítva. Itt szebbek és sokkal nagyobbak voltak a "vízesések", mint amott, több gombafajt is láttunk, a mélypontot itt viszont 3 centis óriáscsótányok jelentették, míg a másik helyen csak halat láttunk. Patkány egyik helyen sincs és ennek elég egyszerű oka van - itt nincs mit enniük, hiszen ezek sebes folyású folyócskák, nem pedig szennyvízcsatornák tele ételmaradékkal. A kaland így is frenetikus volt. 

Hogyan tovább? 

Vezetőnk, Kirill elmondta, hogy decemberre terveznek egy "raftingtúrát" a föld alá (bitang jól hangzik, elképesztő kaland lehet), de még sajnos nincs meg a "kijárat", ami ugyebár nem egy elhanyagolható rész egy ilyesmi kalandnál. Engem mondjuk az sem nyugtat meg, hogy decemberre tervezik (bár biztonsági szempontból ott azért tuti nem lesz eső) és az se, hogy az ember megkérdezte, tudok-e úszni....??? Hát akar a rosseb télen, Moszkvában föld alatti folyóban raftingtúrázni, de úszni semmmiképpen se.... Vagy mégis?!! Más folyókba Kirill nemigen hiszi, hogy elvisz minket, mert bár ugyan legalább 60 folyóban járt már a kb 130-ból, de elmondása alapján ezek nem vetekednek a Csecsorás és Nyeglinkás kalanddal - szerinte semmi érdekes nincs bennük... Azért ezzel én egy kicsit vitatkoznék - szerintem minden egyes folyó más és más meglepetést tartogathat, emellett meg az emberi megpróbáltatás és a fizikai-szellemi kihívás is fontosak.
Egy másik digger a Presznya nevű folyóba szervez utat (ez a második legnagyobb és legnevesebb föld alatti folyó, aminek még a "föld felett hagyott hídja is van" a Fehér Ház mellett).

Ámde technikailag ez a legnehezebb kaland is: hosszú a táv, a meder iszapos, és van benne tízméteres vízesésben való leereszkedés is. Összességében véve ebbe a kalandba már invesztálni kell: neoprém ruhára, sisakra, és egy fejreszerelhető-go pro kamerára vízhatlan tokkal... Ugyanez a digger egy Moszkva melletti kőtörőbe is levisz embereket: lehet, hogy megnézzük azt a föld alatti barlangúrát, aztán alszunk rá egyet. Mármint a Presznyára! Azt megígérhetem, hogy a következő ilyen kalandnál beszélni fogok a Moszkva alatti "titkos városról" (titkos metro-2, termek, bunkerek és hasonlók), ami lehet, hogy egy "urban legend", de Kirill szerint létezik.

Na ez egy bombasztikus kaland volt. Nem veszélytelen, sokféle kényelmetlenséggel járó, ugyanakkor "Életed meghatározó kalandja" is. Történt ugyanis, hogy lemerészkedtünk Moszkva csatornarendszerébe (ami egyébként 8178 km hosszúságú, és ez több, mint a Moszkva-New York közti távolság), ahol több mint száz "föld alá elvezetett" folyó található. Ezek közül két kevésbé ismertet jártunk be: a Csecsorát és a Csernograzkát. Jogos a felvetés, miért is kell ennyi folyót elvezetni a föld alá? Azt gondolnánk, hogy a válasz triviális ("hogy fent több hely legyen banknak, irodaháznak, és hasonlóknak"), de nem: azért vezetik főleg el őket, mert régen mindenki ezekbe eresztette a szennyvizét (sokan ma is), és ahová egyre több ilyen ömlik - az előbb-utóbb ugyebár nagyon mocskos, büdös, és ronda lesz, tehát szem elől elrejtendőnek kell lennie. 

Egy egész világ a lábad alatt

A városlakók 99,9%-ának fogalma sincs arról: pontosan mi is van a lába alatt, hová vezet egy-egy aknafedő, és arról sem, hogy a mai modern városok nemcsak felfelé, oldalra, hanem lefelé is terjeszkednek. Moszkva alatt példának okáért több tízméteres világ helyezkedik el. Ezt a "másvilágot" kevesen ismerik, láthatják. Vannak az ún. "diggerek" (ásók?), akik azzal foglalkoznak, hogy újabb és újabb "utakat" fedezzenek fel. Diggerből kevés van Moszkvában: személyazonosságuk persze eléggé homályos a kívülállóknak. Mutatványuk többszörösen életveszélyes: odalent ezer veszély leselkedik rád. Meséltek olyat, hogy lementek egy ismeretlen helyre, majd később rájuk zárták az aknafedőt... Volt olyan is, hogy ahol ki akartak jönni, arra az aknára épp ráállt egy autó... Vagy amikor már órák óta bolyongsz a labirintusokban, és a tizedik kimeneteli akna is le van zárva... A mobil meg persze nem működik odalent: csak az aknafedők közelében. Arról meg ne is beszéljünk, hogy hideg, mocskos, fejbeverős, szűk sikátoros-klausztrofóbiás helyek ezek, ahol sosem tudod, hogy melyik mederben milyen vizet ki- és honnan zúdít rád, és mennyit. Ha lemész, és jön egy eső (ne adj Isten egy nagyobb zuháré), akkor a vízszint drasztikusan megemelkedik, és akkor véged van. Erős pszichikai és fizikai felkészülés sem árt: különben bepánikolsz, és az a legrosszabb. Nahát ezek tudatában vágtunk neki egy diggerrel, Kirillel egy kétórás túrának (ami nálunk háromórásra sikeredett, mert elég sokat bénáztunk, és igen: többször pánikoltunk is). Az adott erőt, hogy a srác már 2008 óta diggerkedik, és számos moszkvai és európai föld alatti folyót bejárt már. Tapasztalt túravezető, bizalmat és erőt sugároz. 

Mindig az első lépés a legnehezebb

Ez így igaz. Amikor megláttuk a "lukat", ahol le kell ereszkednünk: káromkodva akartunk gyorsan elmenni a francba inkább. A több mint öt méter mély (elég szűk) járatnál négyből ketten kapásból nemet mondtunk. De mindig minden probléma megoldható! Az a lényeg, hogy minden csapatban legyen egy olyan ember, aki előtted megy (hogy rá essél inkább, és ne zuhanj inkább 5 métert... Ugye, milyen kedves vagyok??) Utána meg már visz az adrenelin. Ahogy leérsz, egy elég magas "alagútban" landolsz, kb 10-15 centis vízbe, a Csecsora folyóba. És rögtön el is áll a lélegzeted, mivel egy ismeretlen művész kétméteres egyiptomi jellegű falfreskókkal kápráztat el. Teljesen szürreális élmény! Ezekből van 10-12 darab, szavakat nem találunk, odáig vagyunk az élménnyel. Idegen tollakkkal ékeskedve: modern "Ingyiana Ivanovnak" érezzük magunkat. Továbbhaladunk a mederben: a víz néha már combig ér. Fontos, hogy inkább a lábunk elé nézzünk, mint nézelődjünk, mert sok gödör, rengeteg akadály és dzsuva van az utadban. És persze minden csúszós is. Utunkat graffitik, vízbeömlések, kisebb vízesések, halak és fali gombák tarkítják. Ezen az úton haladunk előre úgy 500 métert, de tovább már nem tudunk menni, mert hirtelen mély lesz a víz. Megfordulunk, és a kezdőpontnál elfordulunk egy oldaljáratba, a Csernograzka patakba. A járatok hirtelen leszűkülnek minden irányban, és egy idő után azt veszed észre, hogy a plafon is 20 centivel alacsonyabb, mint te magad vagy.. A víz sodrása erősödik, már full vizes vagy, és amikor ismét megteszel 500 métert, immár meggörnyedve, a derekad leszakad, izzadsz, mint egy ló - na ekkor értékeled át a kinti "igazi tér" fogalmát. Ez egy borzasztóan nehéz szakasz volt: egyszer például egy keresztbe futó cső alatt kellett átbújnunk, és ha a többiek nem "rántanak át" a túloldalon, akkor bizony teljesen megmerülök a vízben. (Akartam írni, hogy szennyvízben, de ez így nem igaz, hanem csak részben). Mindegy: az érzés így sem túl komfortos. Rengeteg akadály nehezíti az utad: állandóan bevered a fejed, sok éles vasdarab áll ki felülről, oldalról, jön a víz alulról-felülről-oldalról, és jól el is fáradsz. Úgy összesen 2 km-t tettünk meg a föld alatti folyócskákban, de én speciel meglehetősen elfáradtam. A kisebb testtömeg, alacsonyabb magasság és jobb fizikai kondi az bezony nem ártott volna. Végre megvan a feljutást jelentő aknafedő, és újabb teljesen szürreális élmény következik: kb. Moszkva közepén bukkanunk fel, egy Bank Center jellegű épület mellett, ahol úgy minimum 60 kamera vesz és pár tucat ember figyel. Hihetetlen, elképesztő! Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a kutyát se érdekel 5 csuromvizes alak, akik a csatornából jönnek fel...., az irodaház őre még fotót is készít rólunk. Na ilyen egy igazi "bevállalós kaland". Hamarosan megyünk a második túrara is: ahol a legnagyobb föld alatti folyót, a Nyeglinkát fogjuk feltérképezni.