Huhh, megvolt a Csura is. Ez már az 5. föld alatti folyó a több mint 100-ból, ahol volt szerencsém járni Moszkvában. Óriási buli, szuper kaland volt télen, -5 fokban, mellig érő vízben, horgász gumicsizmában cuppogni a vízben. Ez most más szervezés volt, mint Kirilléké. Az Instán találtam a srácra, Daniil-ra, aki 17 éve vezet embereket le a föld alá, egyébként meg történész, moszkvológus és Jazz zenész is. Rengeteget szerepel az orosz tévében, "celebebb" Kirilléknél. Rengeteg új infót megtudtam a föld alatti világról ezen a túrán is, és mondhatom, hogy egyre jobban kezd kirajzolódni előttem a föld alatti folyók világa, "iparága".
A Csura egy 7,2 km hosszú folyócska Moszkva déli részén, majdnem teljes terjedelmében a föld alá van elvezetve. Ami az elnevezését illeti: a folyó vélhetően a "csur" nevű szóból ered, ami a régi orosz nyelvben határt jelentett, de hogy mi és mi között - azt nem tudni. Arról neves, hogy Andrej Tarkovszkij ikonikus filmjének, a Sztalker-nak több jelenetét is ebben a csatornában forgatták le.
A Tulskaya metróállomástól 10 perc taxival, majd átöltözés és gyalog 10 perc a folyóig. A bejárata olyan, mint egy alagút vagy betonbunker szája, ahová egyszerűen begyalogoltunk. (Na jó, nem is annyira egyszerűen: mellig érő gumicsizmában, Daniil vezetésével, mivel ő tudta, mikor-merre kell benne haladni, hol van gödör, akadály, szögesdrót, hasonlók.) Bent koromsötét volt persze. A meder betonból van kialakítva, sokféle változatban láthatjuk: téglalap alakban, csőben, körben. Volt olyan rész, ahol egy vascsőben haladtunk, volt, hogy meleg vízzel találkoztunk, amiről pára szállt fel, és ami rendkívül szürreálissá tette ezt az élményt. Az út során három vízeséssel is találkoztunk: egy picivel, egy közepessel és egy óriásival, az utóbbi jelentette az utunk végét is. (Tovább is mehettünk volna, de veszélyesnek ítéltük meg: mászni-kúszni kellett volna tovább, ugrálni, rozsdás kampókban kapaszkodni, egyszóval nagyon macerásan. Érdekes, hogy milyen absztrakt műalkotásokat tud létrehozni az anyatermészet: a csövek szájánál, létrafokoknál egészen elképesztő módon állnak össze "bizarr műalkotássá" a szemét, víz, rozsda, kalcium, és még egy halom számomra beazonosíthatatlan dolog. Mintha egy fantasy filmben járnánk. Összességében elmondhatom, hogy ez a folyó is más volt, mint a többi: a nagy gumicsizma, a mélyebb víz, a télen való megközelítés, a srác érdekes idegenvezetése mind-mind eltérő jelleget biztosított. Tartom magam az elvhez, hogy nincs két egyforma föld alatti folyó, mindenhol meg lehet találni a sajátosságokat és szépségeket.
További fotók:
Ide is Kirill Skywalkerrel jöttünk, és nem adtuk lejjebb, mint 31 emelet. Ez volt az eddigi legmagasabb pontom Moszkvában, szabad téren, peremszélen sétálva, brutálmagasan létrázva. Már a 30. emeleti "erkély se semmi" panorámát nyújt, azonban ez nekünk nem elég, és mentünk a tetőre. Az még hagyján, hogy itt is körbe lehet sétálni, azonban van itt még egy jó ötméteres létra, ami egy, a "csúcson lévő minipiramishoz vezet" - na ezen először sem Ingyiana Ivanov, sem jómagam, a Yauzai Yakuza nem mert elsőre felmenni. Hallom még most is Ingyiana szavait a fülemben: "Te, erre én nem megyek fel. Beszarok mindjárt". Hozzáteszem, nekem sem ment elsőre, vissza kellett fordulnom. Viszont a puding próbája is kevés, és ekkor már hárman is felmerészkedtek előttem, és ekkor megembereltem magam, és én is felmásztam. Nagyon nem segített a 0 fok körüli hőmérséklet, az erős szél, és az enyhén imbolygó létra, aminek a tetején egy alig-korlát van. Amikor már öten voltunk fent, akkor jött a következő farokméregetés: hogy, na "ki meri megkerülni a Piramist?" Egy kb 3x3 méteres kockáról van szó, amelynek szélén úgy egy méteres utacska van. 3 oldalról körbejártuk, de a 4. alatt már ott virít a szédületes mélység, na ott ismét csak mind befostunk, és ezt annyiban is hagytuk. El nem bírom képzelni, hogy ott valaha is átsétáljak.... Ellenben itt is igaz az a tétel, amit úgy hívnak, hogy akklimatizáció. Kirill szerint simán hozzá lehet szokni a magassághoz, csak folyamatosan gyakorolni kell. Minél feljebb törsz, annál könnyebb lesz lentebb kiállnod a tető szélére, és így tovább. El kell fogadjad az agyadban, hogy ennél a világon nincs egyszerűbb dolog: csak végigsétálni egy 3 méteres távolságot. Piece of Cake. Na jó, meglátjuk majd. Talán nyáron. Kellene sokat gyakorolni, de ez a sport nem olyan, hogy "minden kedden és pénteken lemész futni", hanem akkor mész tetőzni, amikor "szólnak", hogy mehetsz.... Röviden ennyit most a legfosatósabb (ugyanakkor leggyönyörűbb) tetőzésünkról, mert arról meg nem is beszéltünk, hogy nincs szó rá, amiket látsz: egyszerűen döbbenetesen szép, és más így Moszkva, az összes gyönyörűségével együtt. Odafent teljesen más (talán valamiféle hipnotikus-eufórikus) állapotba kerülsz, ami semmihez nem fogható érzés. Katarktikus. Ha valaki jönni akar, erre a tetőre szerintem el tudom intézni a feljutást. 
Ismét a Moszkva24 TV csatornával forgattunk. Közeledik a forgatás vége (már csak egy csokoládégyár van hátra, és már most nagyon sajnálom, hogy vége lsez. Egészen belejöttem, nagyon élveztem - ez már a 4. napunk volt. Kirillről, aki a múltkor kalauzolt minket, most kiderült, hogy nemcsak sima roofer, hanem már egyenesen skywalker: azaz az a típus, aki felmászik a 300 méteres felhőkarcoló legeslegtetejére, vagy a Lomonoszov egyetem tetőcsillagára, meg hasonlókra. Ami már nem is evilági... Bődületes, teljességgel érthetetlen, és megmagyarázhatatlan.... A hogyant/miértet nem boncolgatom: de meg tudom érteni. Ez ugyanolyan sport és virtus, mint a hegymászás. Vagy 600 helyen volt már Moszkvában, elmondása alapján csak pár hely hiányzik neki a kollekcióból: a Fehér Ház, vagy a Kreml/Vörös tér épületei. A Vörös tér falára egyszer felment, de "lekapcsolták", ezért amikor egy későbbi alkalommal jelentkezett önként havat lapátolni a Vörös tér épületeiről: akkor az arca alapján kiszúrták, és nem engedték tovább. Érik egy komolyabb interjú Kirillel, remélem, összejön!