Ezen a kalandon a moszkvai VDNH park két lezárt pavilonját néztük meg, az egyik tetejére is feljutottunk. Ez az egyik kedvenc helyem Moszkvában! 

További képek: 

Ujra bejartam a Caricino parkot, ahol Katalin carno "elrontott" palotaja talalhato. Moszkva egyik legszebb parkja, erdovel, tavakkal, szokokutakkal - es persze rengeteg szep epulettel.

Megnéztük a moszkvai Bulgakov házat, azt a bizonyos "nem tiszta" házat. Érdekes élmény volt. 

Ha szereted a sört, és teheted, menj el egyszer egy sörgyárba! Nem fogod megbánni. Én először voltam életemben, és rendkívül tetszett a dolog. Utunk a moszkvai Pivzavod77 manufaktúrába vezetett. Az elkészítés szempontjából a sör nagyon nem csokoládé (ugye én alapvetően ehhez tudok viszonyítani),  több szempontból viszont nagyon is hasonlít a két iparág. Mindekelőtt az alapanyagok puritánságában és jó minőségében hasonló a helyzet: a Pivzavod is büszkén hirdeti, hogy a jó sör márpedig vízből, komlóból, malátából és élesztőből keletkezik, ehhez nincs mit hozzátenni. Minden az alapanyagoknál kezdődik, amelyek a legjobb minőséget képviselik és importálják azokat. (Oroszországban sajnos nincs állandó jó minőségű elérhető komló és maláta, de azért már dolgoznak az ügyön). Aztán a géppark: ezeket csehek építették fel nekik, akik meg ugye tudjuk, mennyire értenek a sörhöz. A vízen is rengeteg minden múlik (és az Oroszországban nagyon más, mint Európában: egyszer volt szerencsém járni Európa legnagyobb Coca Cola gyárában, ami ha hiszik, ha nem - Novoszibirszkben található, és ott mondták, hogy teljesen más a Cola íze ott, pont a víz miatt), ezért a Pivzavod saját törpe-vízierőművel rendelkezik (na jó, csak töbszörös víztísztító berendezéssel). Ha adott a jó víz, remek alapanyag, fasza gépek, akkor még nem árt nagyon jóban lenni a helyi ingatlanbérbeadóval is (mint tudjuk, itt, Moszkvában egyik napról a másikra képes egy bérleti díj a duplájára ugrani, ha tetszik, ha nem), rendelkezni mindezen invesztícióhoz egy rahedli pénzzel, egy-két alaprecepttel, nyitottsággal, és szeretettel a sörkészítés iránt - és már indulhat is a buli! Ezen az úton jár a Pivzavod is, ezek az ismérvek megvannak náluk. 

Néhány dolog megdöbbentett az eseményen. (A jó értelemben). Mindenekelőtt a nyitottság és a transzparencia: régen ez lehetetlen volt, állami volt a sörfözés, a gyárat géppisztolyos ember őrizte. Másodsorban a humor: az egyik sörüket ALE-ICS nek hívják (Vlagyimir Iljics mintájára), a másikat STALIN_STOUT-nak. Hadd ne mondjam, hogy mi járt volna ezért 50, de akár 15 évvel ezelőtt is. Harmadsorban: a sör a legeslegjobb a serfőzdében, punktum. Vezetőnk NEM javasolja a bolti üveges sört vásárlásra. Amennyire megdöbbentően finom volt az összes sörük, el is hiszem neki. Negyedsorban: az ár-érték arány. Minteg 5000 forintért kapsz egy full programot, a legjobbfej vezetővel, és korlátlan sörfogyasztást rágcsával. Nem zavarnak el, türelmesen megvárják, míg magad elmész. Remek egy program, remek egy hely: ide biztosan visszatérünk, és más helyeket is nézünk hamarosan! 

Hirtelen jön az sms: "megyek tűzijátékot nézni". Kirill, a roofer küldte, így az általam kb milliószor látott és unalomba fulladt dolog egy pillanat alatt vált át rendkívül izgalmassá és értelemmel telivé. Minden csak nézőpont kérdése. "Persze, sima" - mondom. "Mikorhol?". "itt és itt". OK, fejvesztve készülődés, 30 perc van a megadott időig. A város meg félig még lezárva, mivel a nap teljes egészében vonult a "halhatatlan sereg" - emberek százezrei, a Győzelem Napját ünnepelve, a taxi csak nem akar ideérni. Kések is rendesen, de a tűzijátékig még mindig marad idő. A 16 emeletes ház előtt orosz roofer szólva élve "дичь" fogad, amit ha megpróbálunk lefordítani, akkor 1. vadhúst  (állat) 2. vadságot kapunk. A kettő elegye adja azt a szót, amit akkor használnak, ha "sok, oda nem illő, ember van, akiről azt se tudjuk, kicsoda, micsoda". Mind persze ugyanarra vár: tetőzni és menőzni egyet. Kirill rühelli a csürhét: mint mondtam, csak annak hajlandó vezetni, aki ezt komolyabban gondolja. És ez így nem baba: kalandunk így veszélyesbe fordul át, mivel ennyi emberrel már szinte 100% a lebukás veszélye. Felmegyünk azért, a tető bár nyitva,  mellette viszont három dühös lakó küld el minket a jó büdös francba.... Jön a B terv, telefon, sms, infószerzés: "itt is étt vagyunk? ti hol? van ott szabad tető?" "van itt egy hosszú 9 emeletes, nem egy nagy truváj, de a tűzijáték frankó lesz róla". Így is lesz, megyünk a címre, a hordát nem visszük magunkkal, és 5 perc múlva már fent is vagyunk a "szabad tetőn". Páran még így is felkerülnek rajtunk kívül is. A tűzijáték nagyon bombasztikus, de szerintem a kilátás is: látszik a Lomonoszov egyetem, a Leninszkij sugárút, a Gagarin szobor és az orosz MTA is. Nos szóval így szerveződnek a mi kis roofer kalandjaink. 

Fotók: 

Videó: Illetve egy tegnapi "havas" videó a Győzelme Napja előtt:

Imádom a Kijevi pályaudvart és környékét Moszkvában. Azért is, mert kb 7 évet volt szerencsém élni a tőszomszédságában, most pedig szinte havonta utazom innét gyorsvonattal a reptérre, tehát megszokásból, de azért is, mert rengeteg gyönyörűséget rejt magában. Több mint 100 éves épület, ami egybesíti a bizánci, modern és számomra beazonosíthatatlan stílusokat, de van benne római diadalív (kettő is), római istenként ábrázolt szovjet kohómunkás- és utazók szobrai, szép freskók tömkelege, de még egy templom is ékesíti belülről. Először kínálkozott számomra egy lehetőség, hogy ezúttal ne átrohanjak rajta, hanem kényelmesen végigsétálva az összes épületen, megcsodálhassam bensőségét, némi "tárlatvezetéssel" egybekötve. Emellett exkluzív felmenetel is kínálkozott a pályaudvar óratornyába is, ami nagyon keveseknek adatik meg, és ezt nem lehet visszautasítani.  

A Kijevi pályaudvar (oroszul: Киевский вокзал) Moszkva kilenc fejpályaudvarának egyike. Innen indul és érkezik a dél- és közép-európai, valamint az ukrajnai vonatok túlnyomó része. Az állomást érinti a moszkvai metró 3-as, 4-es és 5-ös számú vonala.
Az állomás 1914 és 1918 között épült bizánci stílusban a hozzá tartozó 54 méter magas óratoronnyal. Eredetileg Brjanszki pályaudvarnak hívták. A csarnokot Ivan Rerberg és Vlagyimir Suhov tervezte. Az épület az akkori idők építészeti és mérnöki látványosságának számított.
A peronok mindegyike üvegtetővel fedett. Az üvegtető 321 méter hosszú, 47,9 méter széles és 30 méter magas, össztömege pedig meghaladja az 1250 tonnát. A munkálatok nyomai még ma is tisztán látszódnak, amelyek tovább emeli a grandiózus épület eleganciáját. (wikipedia). 

A dolog legizgalmasabb része persze maga az óratorony, ami 2010-ben még elég "sejtelmesen" és "indusztriálisan" nézett ki: 

(ezért a képért köszönet a http://idu-shagayu.livejournal.com/2446560.html urban explorer blognak) 

Egy jellegtelen ajtó vezet ide a pályaudvar váróterméből, amire "No entry" van kiírva, magadtól sosem jönnél rá, hogy pont ez az ajtó vezet fel. (Azért, mert elég messze található a toronytól). Az ajtó felvisz a használaton kívüli 2. emeletre, ahonnan már egész máshogy néz ki az egész pályaudvar. Építési területen járunk, mindenhol beton, sitt, festék és hasonlók. A 2010-es kép után a tornyot és környékét elkezdték alaposan rendberakni, és ez a folyamat ma is tart. Útközben felfelé meg lehet tekintenünk az egész létesítmény villamosvezérlőjét, szellőztetőrendszerét. Az egész úgy néz ki, mint egy számtek szerverterem a valami gyárból, amihez a jó ég tudja csak, hogyan kapcsolódik egy fa, félkör alakú tető, amilyeneket Isztalmbulban látni. Nagyon elképzelhetetlen. Ennél már csak maga az óratorony izgalmasabb: egy körlépcsőn megyünk felfelé gyalog, fejünk felett magasan középen egy "házikó lóg".

Igen, talán ez a  legtalálóbb mód annak az épületnek a megnevezésére, ami a torony 4 oldalán lévő 4 óriásóráját irányítja, mozgatja. Alulról úgy néz ki, mintha egy palló lenne hányavetien átdobva a levegőben, rajta a házikó, ami felülről meg mintha tényleg lógna. Természetesen ez a házikó is "megnyílt" előttem: odabent pedig monoton kattogás hallatszik a múlt századból, és vígan irányítja a 4 óraórisát. (Miközben modernizálják a tornyot, megpróbálták ezt a rendszert is kicserélni "modernebbre", de az órák így mindig pontatlanok voltak, (magyarul késtek, és egy vasúti pályaudvar szempontjából nem feltételenül előnyös dolog) ezért - az egyébként halálpontos svájci mechanizmust  - meghagyták úgy, ahogy van. Csak lefestették a házikót pirosra. Elképesztően izgalmas pillanat volt ebbe a házikóba bemenni, és belehallgatni a történelmi kattogásba, ami 2 világháborúhoz és Moszkva teljes átalulásához is asszisztált. 4 óriásóra közt állni (belülről) sem kevésbé izgalmas - olyan, mintha valami szueprtitkos vagy rejtett dolgot művelnél. Az útnak ezzel még nem volt vége: a házikó felett még van 2 terem, ahonnan letekinthetünk a városba. Van egy szabadtéri erkélyszerűség, ahová sajnos most nem sikerült kimenni, pedig nagyo akartam. Ezek négy végéban áll 4 sasszobor, úgy kétméteresek, amelyek reppenésre készen állnak.  Egy emelettel feljebb van egy másik szoba, afféle kilátó, ahonnan úgyszinténpazar panoráma nyílik a városra: látjuk a Moscow City Ventert, Fehér Házat, Ukrajna szállót, Moszkva folyót, Nemzetek szökőkútját, Radisson Slavjanszkaja Hotelt, és rengeteg mást is. Innen még mindig vezet felfelé egy létra, ami már csak egy likszerű ablakhoz visz, de legközelebb szerintem ide is felnézek. Mert frenetikus az egész! 

További fotók: 

Videók:  

Nos az a helyzet, hogy ezekből a légópincékből elég sok van Moszkvában, persze elhelyezkedésük rejtve van. Ez egy üres, használaton kívüli pince volt, lényegében olyan, mint bármelyik társasház pincéje. Persze a bunkerajtó az azért elég rulez! 

További fotók: 

És majd elfelejtettem: a földi fotókat is érdemes megnézni, amiket Moszkváról készítettünk "roofer szemmel"!

Ez a ház elég nehezen "megközelíthető" volt, több órát várakoztunk, hogy révbe érjünk. Magasságra nem nagy vasziszdasz, azonban a muzulmán mecset és az Olimpiszkij sportközpont közelsége megadja neki a pikantériát. Ráadásul itt már sötétben jártunk.  

További fotók: 

Ezeket a kalandokat csípem a legjobban. Jön az sms:

"Kész vagyok elvezetni téged VALAHOVA. Úgy gondolom, vannak érdekes helyek."

"Jó, köszi, minden érdekes számomra, de hova? "

"Azt még nem mondhatom el. A lényeg, hogy nem a legveszélyesebb helyek, viszont vörös szőnyeg sem vezet oda. Kész kell álljál, hogy az egész szombatod rámehet. Szánd rá az időt! Lehet, hogy több mindent is megmutatok. 

"Jó. Mikor és hol?"

"Szombaton. Közelebb az ügyhöz szólok a hol-ról". 

"Mit hozzak magammal?"

"Semmi különöset. Legyen rajtad mindennapi, de kényelmes ruha!". 

_____________________

Az "akció" napja, 12 óra 30 perc. Jön az sms: 

"Na, megyünk akkor valahova?"

"Persze!! Hisz erre várok!!! Mikor és hol?"

"Gondolom az Arbaton. Legyen 13:30, Metro Smolenskaya"

Az illető Oroszország legnagyobb celeb-roofere, Kirill Skywalker, akivel már volt szerencsém rooferkedni. 

Ez a lemenetel a Nyeglinka folyóba - ahol  egyszer már jártam - nagyon nem volt most betervezve, de jött egy visszautasíthatatlan felkérés egy neves magyar énekesnőtől és férjétől, akik épp akkor Moszkvában tartózkodtak, így a Magyarországra való utazásom előestéjén, némi konspirációval megfűszerezve Daniil diggerbarátommal, sikerült megszerveznünk egy újabb utat lefelé. A táv kb. a fele volt a múltkorinak - nem volt "epic" kimenetel a Moszkva folyóhoz, nem volt brutális rácsos átkelés (mivel új rácsot faragtak a múltkori helyére, tehát teljesen lezárták) és cső alatt mászás sem, mivel a vízszint kisebb volt a korábbihoz képest. Volt ellenben egy érdekes előadás a Nyeglinkáról és még így is egy 3 órás, jó kis kaland kerekedett az egészből. Volt például kötélen való leereszkedés. A digger elmesélte, hogy volt részese lent egy Playboy fotózásnak, és hogy került le a föld alá Bobby McFerrin zenész (tudod: a "Dont veri, bi hepi" c. szám előadója) és Jurij Luzskov volt moszkvai polgármester: úgy, hogy a 90-es évek elején az akkori sztárdigger, Vadim Mihajlov egyszerűen "rádumálta" őket.

(Találtam egy vele készült interjút, ami ITT olvasható. Ugyan oroszul van, de a Google Traslate-tal nagyjából jól lefordítható. Jó kis újabb "útitervek" vannak benne). Ebből kiderül például, hogy a diggerkedés Moszkvában a 90-es évek elején élte a fénykorát, amit a teljes szabadság szele lengett át. Minden tárva-nyitva volt ekkor, és ezt nemcsak a föld alatti folyókra értem, hanem a különböző más föld alatti helyekre, így bunkerokra és más stratégiai objektumokra is. Ma ezek már bezárultak, és ez így is van jól: sosem tudni, ki milyen szándékkal mászik le a föld alá. Nem feltételenül mindenkit a kalandvágy és az objektív információátadás vonz. A Nyeglinka nagyon nem az "egyszerűbb" folyók közé tartozik, hisz jelentős része a Vörös tér, a Sándor kert, Gum, és Bolsoj Színház alatt húzódik, más szóval élve, halvány fogalmam sincs, miért is nincs teljesen lezárva. Az út vége felé, a Sándor kert alatti kollektorban már mozgásérzékelőkkamerák vannak és riasztóberendezés, ide lehetetlen a bejutás már. Megtudhattuk azt is, hogy az 1820-as években már ereszkedett le ember a Nyeglinkába, Vladimir Giryalovskij újságíró és kalandor személyében, aki egy egész jó kis könyvet írt a tapasztalatairól. "Embercsontokon küzdöttük át magunkat, gyufánk elázott....". és így tovább. Nos hát röviden ez volt a mostani kaland, de remélem azért, lesz még egy-két izgalmas lemenetelünk annak ellenére, hogy "vészesen szűkülnek a lehetőségek"....