Bár a Feröer-szigetek világhálón való jelenléte és a helyi internet-penetráció talán csak a birkákéval vetekszik (amiből nagyon, de nagyon sok van itt), úgy gondoltam, hogy hasznos lehet, ha némi információt az utazásom célterületéről összefoglalok. Mindenekelőtt néhány szó a földrajzi elhelyezkedésről és a helyi történelemről. A 18 szigetből álló szigetcsoport Skócia és Izland között helyezkedik el, amelyekből csak egyetlenegy lakatlan(!). Ezért néha 17 szigetet szoktak emlegetni. A szigetek csupán "egy féllondonnyi", 1400 négyzetkilométernyi területet foglalnak el a háborgó Atlanti-óceántól, a víz és a szárazföld évszázados együttélését pedig a mintegy 48,000 derék helyi feröeri felügyeli. A több száz méteres, vízből kiemelkedő csúcsok pedig csak némán tüntetnek és tündökölnek az időnként azért elő-előbukkannó napsütésben, kábé a világ teremtése óta.

A természeti elemek és a víz ősi, érintetlen világába először Szent Brendan és ír szerzetesei próbáltak meg belekontárkodni a VI. században: de hiába hirdették buzgón az egy igaz hitet, mind elpusztultak itt valamilyen rejtélyes oknál fogva, ottlétükről pedig csak a magukkal hozott, ír akcentussal, és már egy kicsit feröeri fennhangokkal bégető birkáik árulkodtak a IX. században idetévedő norvég földműveseknek (talán a vikingek rokonainak). Az Izlandon ekkortájt íródó helyi népszerű teremtéseposz, a "Faringa Saga" szerint a szigetek a Norvég királyság szerves részévé váltak úgy 1035 körül, viszont 1380-ban a norvégokat bekebelezte a Dán királyság és a szigetek akkor már a dán jogrendet kezdték el alkalmazni. 1655-ben a dán kormány Christoffer von Gabellel földesúrral ajándékozta meg a Feröer-szigeteket, aki fiával, Frederick-kel elnyomó uralmat, kizsákmányolást és jó nagy adag frászt hozott a békés szigetlakókra. Ezért a kormányzat 1709-ben végül jobbnak látta eltüntetni a családot a szigetekről. 1849-ben a dán jogrend hivatalosan is elismerte a Feröer-szigeteket azzal, hogy két parlamenti széket is adományozott nekik, ám az 1890-es évekre sok szigetlakó már az önkormányzat jogát követelte. A sors azonban nem így rendelkezett felettük: a második világháború idején a britek foglalták el a szigeteket, eztán pedig Dánia mutatott fityiszt a szigetlakóknak azzal, hogy 1948-ban elfogadta a "Feröeri Önkormányzat Törvényét". A szigetek hivatalos státusa tehát "Dán Királyságon belüli önkormányzattal rendelkező közösség"-re változott, a szigetek önállóságát kikiáltani akaró néhány feröeri lelkesedését pedig elfújta a helyben igen népszerű és gyakran magamutogató, hideg északi szél.

Amikor Dánia csatlakozott az Európai Unióhoz, a szigetek nem követték példáját, főleg a halászati zóna "bosszantó", 322 kilométeres korlátozásának kérdése miatt. A szigetek ma saját zászlójuk alatt fociznak, (merthogy a halászat után bizony a labdarúgás a második legkedveltebb tevékenység), fOroyeriül káromkodnak, ha a labda egy-egy rúgás után kirepül a pályáról és zuhan vagy 100 métert a helyi madarak nagy-nagy örömére, és szabadon dönthetnek ügyeikben, amíg az nem érinti Dániát. Az anyaország főleg a biztosítás- és a bankszektorért, a védelmi- és külpolitikáért, illetve az igazságügyért felelős.

Az időjárás hideg és viharos, ahogy az Észak-atlanti óceán közepén meredező szigetektől általában elvárható. Talán csak a palackorrú delfineket, kékbálnákat, madársokaságot és a birkafölényben lévő birkákat nem zavarja mindez. A csapadék érkezhet hó, jégeső, ködszitálás vagy sima eső formájában is, nagyjából az év 280 napján. Sajnos a Yahoo! időjárás-jelentése sem sok jóval kecsegtette szerény személyemet, mert azt mutogatta, hogy az elkövetkező egy hónapban minden nap esni fog az eső? Grrrrrrrrr. Kompenzálásként és lelki egyensúlyom helyrebillentése kedvéért egész este feröeri népdalokat hallgattam önfeledten, melyek legsikeresebb darabja innen letölthető, miközben a híres feröeri sörrel koccintottam az északi istenek egészségére (ez viszont már nem tölthető sehonnan sem, nagy és őszinte sajnálatomra).

Ha már "lunda" - legyen kövér, ezért úgy döntöttem, hogy ma is írok egy-két szót a blogba. Főleg arról, hogy elmondjam, hogy egyelőre minden várakozásunkat felülmúlja az érdeklődésetek, hisz látjuk, hogy sokan látjátok, nézitek az oldalt. Emellett nagyon sok hasznos tanácsot, kérdést és jókívánságot is kapok az elnokseg@lucullusbt.hu címre.

Örülök, hogy így sikerült felkeltenünk az érdeklődést, és remélem, hogy a folytatás sem lesz kevésbé izgalmas! Holnap 07:20-kor száll fel a gépem, hogy egy rövid koppenhágai kitérő után végre elrepítsen a Feröer-szigetekre. (Ja, előtte kötelező program van, korábban már említettük: TESSÉK HALLGATNI a SZTÁR FM-t kábé 06:45-kor!!!)

Ma már csak a szokásos utolsó simítások vannak hátra - útlevél, pénzváltás, laptop, fényképezőgép, memóriakártya, diktafon-check útvonaltervezés, meg ilyenek, ezért ezeket most nagyon nem is részletezném. Minden OK, a kontaktok már nagyon várnak, s ha az északi istenek is azt akarják, akkor holnap jelentkezem!

04.30 - csörög az óra. Rémálom! 04:30 - kimondani is rossz. Aztán felbőszít az erport-minibuszos sofőr, aki 05:13-kor aszongya, hogy 05:16 van, és iparkodjak mán', mer' itthagy. Mondom is neki, hogy rosszul jár az órája, de még neki áll feljebb, és magyaráz összevissza. Gratulálok végül neki, hogy 60 éves korára szép sikereket ért el, hiszen egy kerek tárgyat forgat nap, mint nap, meg egy-két pedált is nyom hozzá, de ez kábé egy szinttel magasabb életforma, mint egy tengerimalacé. Erre megsértődik... Kiérek végre a reptérre.
A T. tagoknak előre beharangozott interjú jól sikerült, amit állítólag többen is hallottak. Persze, pechemre épp egy hangosbemondó alá sikerült beállnom, ami jól bezavart, ezért talán a beszélgetés végét nem lehetett annyira hallani, de - sebaj. Annyi baj legyen. Köszönet a SZTÁR FM-nek és B. Tóth Mesternek!

Malév kaja vs feröer-erlájnsz kaja (Atlantic Airways, a feröeri légitársaság). Na ez tetszeni fog!

Malév kaja leltár: 1 db szendvics (frizsiderízű), 1 db csokoládé (kicsi). Más nincs! Snitt. És mindez egy pici műanyag "uzsonnástáskaszerűségben", asszem az óvodában láttam legutóbb ilyet. Teljesen igénytelen.
(Közben egy nagy adag sört - Tuborg, of course - azért elfogyasztottam a koppenhágai reptéren, csalódottságom enyhítendő).
Atlantic Airways leltár: friss lazac, citrommal, osztrigával, bálnazselével és lundatojással. Hozzá friss pirítós, francia camambert-tel, olvadós vajjal. Meg egy májétel is. (a libamájra emlékeztetett, de hát miért lett volna az?!). Előre kínálják a konyakot, whiskit, inni annyiszor hoznak, ahányszor csak akarsz. Fém evőeszközök, ízléses csomagolás. Nincs Business Class, meg Turista Osztály, meg függöny - semmi az égvilágon, mindenki ugyanazt kapja (AMI JÓ, ÉS TERMÉSZETES), és ugyanabban a kiszolgálásban részesül. (AMI SZINTÉN HIHETETLEN. A nagy marketing guruk idejöhetnének szolgáltatásmarketinget tanulni!). A két stewardess meg olyan, mint két ősrégi skandináv istennő: mindkettő égszínkék szemekkel, az egyik szőke, a másik koromfekete hajjal, jellegzetes arcvonásokkal, megbabonázzák az embert, HIHETETLEN.

Most itt ülök a szobámban, és ámulok és bámulok. No nem azon, hogy a szobámnak nevezett lyukban még csak megfordulni is nehezen tudok, nem ez nem érdekel, nem azért jöttem, hogy ötcsillagos hotelben parádézzak. Hanem másért viszont igen.
Amikor leszállt a repülőgép Vágar repülőterén, majdnem sírva fakadtam a gyönyörűségtől. És ezt most tessék komolyan venni. Óceán, benne nagydarab sziklák, a felhők kellős közepette. Melletted úsznak el kéznyújtásnyira, mint a vattacukor, akár meg is érinthetnéd őket, a nap pedig ki-kikandikál belőlük, és majd megvakít. A szél fúj, frissen, és orrodba üde tengerillatot varázsol. Madarak tűnnek fel, főleg sirályok, de akad köztük ismeretlen is. Annyira impresszív az egész, hogy a buszúton a szállásom felé kábé 200 képet készítettem 1 óra alatt. Remélem, hamarosan ezeket is meg tudom osztani veletek. Ja, és a birkák! Fenomenális látvány: életemben nem láttam még ilyen BOZONTOS birkákat! Van belőlük fehér, fekete, meg cirmos is akad, de mind szőrös, mert biztos fázik és megtanult akklimatizálódni az évszázadok során. És mindegyik beleolvad a környezetébe, a mohás-zuzmós-füves köves kies tájba. Ha nem tudja az ember, hogy számíthat a felbukkanásukra - BÁRHOL - akkor észre sem venné a legtöbbet.

Az emberek segítőkészek, de olyannyira, hogy megálltam Tórshavn főutcáján és előhúztam egy térképet, már hárman ott is termettek és mondták, hogy merre menjek. Ritkán lát az ember ilyen segítőkészséget.

Most elindulok felfedezni Tórshavn szépségeit, és remélem, hamarosan újból írok valami szépet.

Tórshavn

A Feröer szigetek fővárosa, Tórshavn talán a legkisebb főváros a világon, hiszen mintegy 16,000 lakó lakja csupán. Thor-ról, az északi szél-istenről kapta a nevét, ami annyit tesz: "Thor kikötője". A kikötő kicsi, szép, és tele van mindenféle hajóval, ahol főleg halfeldolgozás folyik. A városka mindig is központi szerepre törekedett, amelyet az első viking településként tartanak nyilván. A helyi parlament, a "ting" itt ülésezett. Kialakulása nagyon egyszerű: 999-ben piac alakult itt ki, ahol igazi kereskedelem folyt, aztán meg köréje épült egy város, hogy az érkező hittérítők tudjanak hittéríteni. Ma a város kettős képet mutat: megtalálható benne a "szupermodern" rész (múzeumok, boltok, diszkók, hangulatos kis kocsmák, konferenciatermek, stb.), de ugorhatunk akár 1000 évet is s történelemben, ha megnézzük Tórshavn fűvel benőtt tetejű házait!!!! Ezek között barangolva, ne csodálkozzunk, ha egyszer csak elénk toppan maga Thor isten, vagy egy viking, vagy egy ősi ruhateregető asszony! A látvány nem mindennapi, elhihetitek!

Hafnia Hotel, Uni Gullfoss

Megérkezem a Hafnia Hotelbe, a szigetek legjobb hotelébe és éttermébe. Uni Gullfoss fogad, a legjobb helyi szakács. Szőkésbarna hajú, szemüveges, fiatal titán, amolyan tipikus viking jelenség. Uni Dániában tanulta a szakácsmesterséget egy svéd mesterszakácstól, majd négy év után úgy döntött, hogy neki az otthonában a helye, és hazatérvén ő lett a legjobb szakács az országban. (Nem szerinte, hanem mindenki szerint a legjobb). Ez egyébként egy tendencia, hogy a fiatalok elvándorolnak ide-oda, majd miután jól kitanultak egy mesterséget, visszatérnek a szülőföldjükre is itt kamatoztatják a tudásukat.

Uni feröeri sörrel kínál (Foroyar Bjórd), hiszen más nemzeti ital nincs. A sör malátából készül főleg, de adnak hozzá különböző "gyökereket" is, amelyek itt honosak. És némi gyümölcsöt is!! Ezek pontos nevét még Uni sem tudja elmondani angolul. A sör finom - ugyanakkor üt is, hiszen 6%-os - amelyből néhányat legurítottunk a vacsora során.

Mindenekelőtt betekintést nyerhettem a konyhába, és még fotót is készíthettem! Sajnos, vagy hála Istennek, másnak ez nagyon ritkán adatik meg. És végre elkezdünk beszélgetni a feröeri konyháról, ami nagyjából a következőkből áll. Ha a hagyományos Feröer-szigeteki ételek iránt érdeklődünk, jobb ha egy időre elfelejtkezünk a friss zöldekről és hozzászokunk a gondolathoz, hogy húson és krumplin kell élnünk. Minden ételnek a bárány az alapja, és az egyik legnépszerűbb fogás a skerpikjot, azaz a jól érlelt, levegőben szárított bárányhús, amelynek élvezetéhez éles kés és erős rágószervek szükségeltetnek. A hjallur-nak nevezett szárítókamra sok Feröer-szigeteki otthon elengedhetetlen tartozéka. (Nem fogjátok elhinni, de voltam egy ilyen "szárítóban", Uni szüleinél, ahol nemcsak báránydarabok lógtak, de véres-sós bálna filével is találkoztam! Ez sem adatik meg minden idelátogatónak) Az egyéb helyi finomságok között van a rast kjót (félszáraz bárányhús) és a kiszárított hal. A véres grindadráp után (bálnamészárlás, aminek az a lényege, hogy a bálnákat a helyi sekély vízbe csalogatják, és lándzsákkal leölik. Ilyenkor a víz vérszínű több száz méteres körzetben. Láttam róla fotókat Uni szüleinél - félelmetes látvány! Ugyanakkor ez az egyik legfontosabb közösségformáló esemény is, amelyet a Greenpeace mindig próbál megakadályozni. A helyiek pedig csak a palackorrú delfineket dobálják vissza, ha fognak ilyet, pedig annak is nagyon finom a húsa. Hiába, ez egy évszázados hagyomány!) a helyiek a grind ogspik nevű különlegességet fogyasztják, azaz bálnát (lásd a skerpikjot kép fölső részét!) és bálnazsírt, aminek kihagyását akkor ajánljuk, ha a bálnák kiirtásától felkavarodik a gyomrod. Pedig nem volt rossz ez sem - bár a bálnának inkább halíze van, mint húsíze - Uni elmondásával ellentétben. A bálnazsírnak pedig nagyon erősen faggyúíze van, de amolyan "óceánban átitatva". Eztán következett a főétel, a lényegek lényege: a birka.

Háromféle kompozíciót láthattunk: volt bárányborda hátrésze, (amikor is a csontokról leszedik a zsírt, és hirtelen kisütik sózás után. Ennélfogva a hús puha lesz, illatos - nem birkaszagú!), báránybordából kivágott filé, (ami nagyjából az előző ételhez hasonlít, csak ezt még utána benyomják a sütőbe egy kicsit "izzadni"), s végül, de nem utolsósorban - a báránykolbász(!). Ilyet sem láttam még életemben! A bárány részeit, amelyek itt-ott összegyűlnek a konyhában (de csakis húst és zsírt!) teszik bele, de valamitől az étel csípős és fűszeres is volt. Uni azt mondta, hogy ez az erőteljes sózástól van, de szerintem azért ezt meg is küldik egy kis borssal is. Szóval - a birkától teljesen el voltam ájulva, hiszen soha életemben nem ettem ilyen finom (és nem birkaszagú), omlós birkát! Mesterszakácsunk szerint ez így van rendjén, az ok a feröeri birka jellegéből adódik, és más íze lesz a birkának Shetland-ben, és más Izlandon is. Azt nem tudtuk meg, hogy milyen... A vacsora után (ahogy már korábban is tettem utalásokat), Uni szüleit látogattuk meg, akik a főváros egy magas, kies pontján élnek, főleg halásznak, és olyan panoráma nyílik az erkélyükről, illetve az ablakaikból, amelyet a földi halandó általában csak egyszer láthat életében. Aztán meghal az óceán gyönyörűségétől.

Ma Unival autókirándulást tettünk, meglátogatva a szigetek kábé egyharmadát. A 300 lelket számláló Kvívikkel kezdtük, ami arról híres, hogy Uni szülőfaluja. Aztán ött Saksun, gyakorlatilag egy "zsákutca", ahol egy család lakik, kb 30-an. Ja, és jó sok birkával. Namármost, ennek a 30 embernek a kedvéért kifogástalan betonút vezet a településre, kb 3 kilométeren keresztül. Tessék irigykedni! Az út egysávos egyébként, s ha szembe jön esetleg valaki, akkor le lehet húzódni az ötvenméterenként található kiszögellésekre. Nagyon okos!

Eztán jött az egyik kedvencem, Tjórnivik, ami gyakorlatilag egy rejtett öbölben van, magas hegyek és az óceán ölelésében, a legtöbb napsütéssel a szigeteken. És egy kedves házaspárral is, akik beengedtek a házukba, hogy megvendégeljenek egy kis szárított birkahússal és birkamellszalámival. (!) Ez utóbbi egy igazi kuriózum (már nem mintha más nem volna az), ezért arról később majd valamikor fog szó esni. Ja, és kaptunk egy kevés tengeri rákot is, ami nem máshonnan érkezett, mint a jeges Grönlandból. Megtapasztalhattam hát, hogy hogyan étkezik a mindennapokban egy mintegy 600 éves feröeri család. Nem mindennapi élmény volt, még bálnafog-nyakláncot is vásároltam, hogy a bálnaisten a kegyeibe fogadjon a tegnap elfogyasztott bálnahús és bálnazsír miatt. Az óceán kapuja pedig szintén csodálatos volt, hajtű manővereket hajtottam végre benne.

Aztán jött még a másik kedvencem, Kjóg, ahol szintén megismerkedtünk a helyi vendéglőssel, aki répatortával és sörrel kedveskedett nekünk. Ja, meg a feröeri idegenforgalmi felelőssel is. Kb 200 méter meredek sziklák voltak alattunk... Halálközeli élmény!

Bocsánat, hogy most nem írok olyan sokat, de mennem kell, ugyanis éjszakai motorcsónaktúrára hívtak meg a szigetek körül. Hát lehet egy ilyennek ellenállni? Nem ajánlatos. Uni mindenkit ismer itt. Este a helyi Night Klubba vagyunk hivatalosak, ugyanis annak a vezetőjével is összehaverkodtunk, meg egy csomó halásszal is. Ja, és még van egy jó hírem: benne leszek a legnagyobb helyi lapban, a Sosialisur-ban. Ma lefotóztak, holnap pedig interjút készítenek velem. Emellett holnap helikopterezni is megyek. Zsúfolt a program, de azért igyekszem. Volt még ma egyébként hógolyózás a dán katonai támaszponton, 500 éves hajólátogatás, meg ködben való tájékozódás is. Kezdek beleszeretni a szigetekbe!

Az éjszakai motorcsónaktúra rendkívül pazar volt. Este 10-kor indultunk a Streymoy szigetről (Kvívikből) és meg sem álltunk Sandavágurig (Vágár sziget, ahol a reptér is van), hogy egy újabb fajta birkamellkolbászt teszteljünk le. Kábé hajnali egykor értünk vissza. Ahogy korábban írtam, Tjornúvikban (Streumoy sziget, autótúra) már volt szerencsém egyfajta ilyen ételt megkóstolni, ám az egy kicsit eltért a sandavágúritól.

Az étel úgy készül, hogy a birkamelldarabokat csíkokra vágják, majd ezeket feltekerik, amolyan roládszerűen. A csíkok közé kerül só, bors, hagyma, fokhagyma, (és itt jöhetnek még különböző titkok, például a tjurnáviki néni tesz bele barnacukrot, amitől az étel felveszi a barnás színt és egy kis édeskés ízt is. A másik helyen ez kimaradt, viszont ott több zsír volt a birkán. Eztán az összedolgozott masszát jól összekötözik, mint mi a húsvéti sonkánkat, és beküldik a fazékba főni, jó fél óráig. Aztán egy napig lógva hagyják a Hjallúrban - szárítóhelyiség, már volt szó a korábbiakban - majd onnan "csipegetnek" az ételből.

Gondolom, nem nagyon kell ecsetelni egyébként, mekkora élményt jelentett 80 kilométer/órával száguldozni az éjszakai Atlanti-óceánban, ködben, szitáló esőben és a mintegy 200 méter magas "Troll asszony ujja" sziklamonstrumot bámulni!! Aki ilyet tapasztalt már, az soha nem fogja elfelejteni, az élmény garantált. Most ismét rohanok, mert indul a nagy helikopter túra a Bordoy szigetre, Klaksvíkba!

Bár még 1-2 szót az időjárásról (most épp zuhog), mert ez is nagyon releváns része a szigetlakók életének. A lényeg, hogy télen-nyáron hűvös van, 10 fok körül, sarki-óceáni széllel megküldve és szinte minden nap esik az eső is. DE vannak anomáliák. Ha zuhog példának okáért az eső, az nem jelenti azt, hogy öt perc múlva is fog, mert általában úgy bújik ki a nap a felhők közül és veri ki az ember szemét, hogy észre se veszi. Vagy csak csettintesz egyet, és már meg is változott az időjárás. Nem lennék meteorológus ebben a káoszban! Nekem eddig szitáló esőhöz volt szerencsém, nomeg egy kis ködhöz is, meg persze hógolyóztunk is egyszer (ezt nem lehetett kihagyni!), de inkább mégis a napsütés dominált ezeddig. Amíg ezeket a sorokat leírtam, már abba is hagyta magát az eső...

Az elmaradt helikoptertúra és az elmaradhatatlan újabb gasztronómiai kalandok

A már korábban említett esős idő elmúltával sem történt meg az, amire egész életemben várok már: nevezetesen, hogy önfeledten repdessek egy igazi helikopterrel. (Valahogy ez eddig kimaradt az életemből). Ezért kénytelen voltam beérni az üres helikopterpályán való hiábavaló várakozással, mondván, hogy majdcsak jön erre téved egy kósza helikopter, és elvisz Kláksvikba. A fenéket történt így: a helikopter helyett jött orkánszerű szél, jégesővel, s 45 percnyi hiábavaló várakozásom után döntöttem úgy, hogy lelépek. Igen ám, de a telefonom nem működik a Feröer-szigeteken, csak Thor Isten tudhatja, hogy miért. És persze autó sem jár nagyon a helikopter leszállópályája körül. Ekkor, mint a mesében szokás, elém toppant egy gyalogszerrel érkező, (roppantul csinos) északi tündér és hívott nekem egy taxit, mert ugye a telefonom nem működik az országban. Ha hiszitek, ha nem, ez pontosan így történt. Gondoltam, meghívom Őszőkeségét egy italra, satöbbi, de mondta, hogy várja a családja, miegymás, meg az igazsághoz hozzátartozik, hogy délelőtt általában nem is szabad alkoholt fogyasztaniuk a helyieknek. Ezért mindenki ment a dolgára. Ő haza, a családjához, én meg jól összevissza fagyva a Hafnia szállodába, hogy valami másban keressek vigaszt. Nevezetesen az ÉTKEZÉSBEN. Uni Gulfoss-szal bepattantunk az autóba, és meg sem álltunk a szédületes panorámával megáldott Tórshavn Hotelig, hogy újabb étekélvezeteket tapasztalhassunk meg a feröeri gasztronómiát illetően. Az ebéd ugyan nem teljesen feröerire sikeredett, viszont szemem-szám elállt tőle.

Az elő-előétel hideg spanyol gazpacho leves volt, rákokkal megpakolva. Hihetetlen kombináció! A feröeri rákokat összehozni a spanyol konyhával - ezt nevezem én kreativitásnak, de NE izguljatok, lesznek még ennél cifrább megoldások is! Az Őskaján étteremben a LUCULLUS BT által tapasztalt Pascal-féle zöld leves jutott hirtelen az eszembe - mármint a színvilágról - ám az íze teljesen más volt ennek a levesnek. A benne ledarált és összekevert uborka, petrezselyem, fehérrépa és citrom puhára főtt friss rákocskákkal ugyanis ízében semmiképpen nem emlékeztetett a Tolcsván tapasztalt étekre, viszont ugyanolyan fenséges volt. Aztán jött a második leves, aminek halfilé-lé (talán halászlé) volt az alapja, kagylódarabokkal és rákocskákkal telepakolva, főleg chilivel ízesítve, tejszínnel behabarva, vajas pirítóssal. Egyszerűen nem találtam szavakat: a rákocskák és a kagylódarabkák pedig úgy omlottak szét az ember szájában, mint a feröeri szigetek között alagutakat fúró- és kőtörő-gép acélkarmai közt a jó nagydarab feröeri sziklák. (A 18 feröeri sziget között tökéletes, tükörsima aszfaltút van mindenhol, s ahol nincs, ott egész egyszerűen alagutat fúrnak a sziklába, és az óceán alatt fektetik le az utat. Már csak nagyon kevés sziget érhető el vízi úton, így hamarosan keresztül-kasul bejárható lesz az egész ország, akár autóval is). A levesnek egyébként egyáltalán nem volt tengeri, vagy hal- vagy rákíze, amit azzal magyaráztak a helyiek, hogy mindig az óceánból néhány órával korábban kifogott élőlényeket küldik bele a fazékba.

Aztán érkezett a főétel, jó messziről, egészen pontosan Új-Zélandból, steak formájában, grillezett zöldségekkel és gombákkal. A feröeriek szerint az új-zélandi marha a legjobb a világon, de a birkájukat is nagyon szeretik, olyannyira, hogy még importálnak is belőlük(!). Úgy tűnik, hogy nem elég a helyi 48,000 emberre jutó helyi birkaállomány, ami jelenleg úgy 70,000 birkapéldányt jelent.

Interjút akar a legnagyobb helyi napilap!

Az ebéd után olyan dolog történt, amire borzasztóan büszke leszek egész további életemben, nevezetesen az, hogy interjút adtam a legnagyobb helyi napilapnak, a Sosialintur-nak. Egy cikk már meg is jelent egy, a napilappal együttműködő, szintén legnagyobb látogatottságot magáénak tudó feröeri portálban, a www.portal.fo oldalon. Fotóval, LUCULLUS BT egekbe magasztalásával, satöbbivel. Hamarosan a napilapban (nyomtatásban) is meg fog jelenni a cikk!!

Esti kirándulás

Az interjú után elindultunk, hogy újabb helyeket fedezzünk fel a szigeteken. Voltunk Kirkjubour-ban, ami a Streymoy sziget déli részén található. A település inkább csak egy látványos romegyüttes, ami a középkorban a sziget püspöki központja volt. Legnagyobb épületmaradványa a Magnus Katedrális, amelyet a XIII. században kezdtek el építeni, és azóta soha sem fejezték be. (Bár ma már inkább az állagmegóvással foglalatoskodnak). A közelben található a Szent Olav Templom, amelyet 1111-ben építettek névadójának emlékére, aki a XI. században megalkotta Norvégia keresztény törvénykönyvét. A reformáció idoszakáig az épület a szigetcsoport vallási központja volt. Roykstovan egy 900 éves tanyaház, tozegtetovel, amely napjainkban farm-múzeumként várja a látogatóit. A házat egy véletlen folytán norvég fából építették, miután a tengeren egy norvég faszállító hajó süllyedt el, amelynek rakományát a Golf-áramlat a közeli partra sodorta. A házat 18 generáción keresztül ugyanaz a család lakta. A ház tetején mindennapi látvány fogadott minket, ugyanis egy kék kezeslábasba bújt, gumicsizmás fiatalember két birkabébit etetett meg tejjel egy sörösüvegből, majd mint aki jól végezte dolgát, lepattant a tetőről és elment. A kis birkák úgyszintén...

Eztán a Vágar szigetre vezetett utunk, Bour településére, ahol egyrészt olyan szél támadt, hogy majdnem besodort a hátam mögött található sárkányszigetre, melynek van ugyan rendes neve is, (Tindholmúr), de nekem az előbbi sokkal jobban tetszik. A hely kísérteties és gyönyörű egyszerre, ezért még egy képet közzéteszek róla, ahol - azt hiszem - épp egy jó nagy kőkriptából integetek kifelé. Láttunk emellett rastanfisk-et (szárított halat) lógni, feröeri zászlót a szélben lobogni, Uni kedvenc kagylóbeszállítójánál pedig átélhettem második halálközeli élményemet, amikor is a tengerbe vezető, mohával és moszatokkal benőtt kősávon elindultam befelé, megcsúsztam, seggreestem, aztán meg majdnem zuhantam vagy tíz métert a jéghideg vízbe, rá a sziklákra és a barna algákra... Ezt az élményt muszáj volt elfelejteni, egy kis feröeri sör segített a felejtésben. A mai utolsó képet pedig este tízkor készítettem

Hazaértem. Nem érzem jól magam. Visszavágyom. És hullafáradt is vagyok, ezért talán már holnap többet is tudok majd mesélni. Ma annyi érdemleges történt, hogy ebédre ettem krokodilt a Feröer-szigeteken(!), majd lekéstük az egyetlen transzfert a feröeri reptérre. Hogy mégis hogyan értem ki, arról majd később írok, s arról is, hogy egyáltalán hogyan alakult a hazautam. Talán még a repülőkaják összehasonlításáról is adok némi újabb értekezést, és még az is lehet, hogy a koppenhágai két és félórás dekkolásom történetét is továbbadom majd az olvasóknak. SUMMA SUMMÁRUM: aki nem látta a szigeteket, az semmit nem látott.

Az érzéseket nem lehet "csak úgy" átadni. ODA EGYSZERŰEN MUSZÁJ ELMENNI! Egész eddigi életemben nem láttam még ehhez foghatót, létező csodaként tartom számon, és az első adandó alkalommal visszatérek eme csodálatos emberek közé. VIVA FOROYAR.

BIRKAMELL-SZALÁMI

Hozzávalók (egy méteres szalámihoz): 2 kg birkamell, só, bors, hagyma, esetleg barnacukor, 1 l víz.

Elkészítés: a báránymellet szépen kivágják és feltekerik, mint egy roládot. Tesznek hozzá egy kevés sót, borsot, apróra összevágott hagymát (egy méteres rúd szalámihoz kb 4-5 hagyma szükségeltetik), ízlés szerint barnacukrot. A kész tekercset 1 óráig főzik sima vízben, majd kiakasztják szellőzni. 24 óra múlva már fogyasztható is.

SPANYOL GAZPACHO LEVES FERÖERI RÁKOKKAL

Hozzávalók (4 személyre): 1 db 20 cm-es uborka, petrezselyem (ízlés szerint), 2 fehérrépa, 1 citrom, 1 zöld chilipaprika, só és bazsalikom (ízlés szerint), 1 kávéskanál paradicsompüré, 1 kg rák, 1 l víz a rákfőzőshez, és 1 l víz a leveshez.

Elkészítés: először a rákokat bő vízben 1 óráig főzzük, majd pihenni hagyjuk. Az összes többi összetevőt egy tálban apró darabokra összevágjuk, összekeverjük, az 1 l hideg vizet hozzáadjuk, majd az egészet egy turmixgépben ledaráljuk. Ily módon már kész is a leves, amihez hozzáadjuk a még langyos rákokat, majd pirítóssal tálaljuk.

HÁTSÓ BÁRÁNYBORDA ZELLERES VANÍLIAFAGYLALTTAL ÉS ZELLER-BURGONYA-RÉPAHALMOKKAL

Hozzávalók (4 személyre): 1,5 kg hátsó bárányborda, egy kevés oliva olaj és egy csipet só.

Elkészítés: a hátsó báránybordáról letisztítjuk a zsírt, majd 1 perc alatt hirtelen kisütjük egy serpenyőben oliva olajban. Ha szeretnénk, betehetjük ezután a forró sütőbe is, mintegy 10 percre, hogy egy kicsit "izzadjon" a hús.

Öntet: zelleres vaníliafagylalt

Hozzávalók: 5 zeller, 1 l tej, 1 liter tejszín, 10 tojássárgája, 1 szál vaniliarúd.

Elkészítés: a tejet elkeverjük a tejszínnel és hozzáadjuk a kis szeletekre felvágott zellert. Eztán hozzáadjuk a 10 tojássárgáját, feltesszük főni, és főzés közben kevergetjük a masszát. Közben hozzáadjuk a vaniliarúd belsejét is. Az étel mintegy 10 perc alatt kész.

Köret: zelleres-burgonyás-répás rakás

Hozzávalók: 50 g zeller, 50 g répa, 50 gramm burgonya, só, bors, 2 evőkanál tejszín.

Elkészítés: a zellert, a répát és a burgonyát lereszeljük, majd összekeverjük, aztán összedolgozzuk a 2 evőkanál tejszínnel, ízlés szerint sót és borsot teszünk hozzá. A masszából kisebb halmokat gyúrunk kézzel, vagy speciális formákba helyezzük és kedvünkre gyúrunk belőle mintákat.