Imádom a Kijevi pályaudvart és környékét Moszkvában. Azért is, mert kb 7 évet volt szerencsém élni a tőszomszédságában, most pedig szinte havonta utazom innét gyorsvonattal a reptérre, tehát megszokásból, de azért is, mert rengeteg gyönyörűséget rejt magában. Több mint 100 éves épület, ami egybesíti a bizánci, modern és számomra beazonosíthatatlan stílusokat, de van benne római diadalív (kettő is), római istenként ábrázolt szovjet kohómunkás- és utazók szobrai, szép freskók tömkelege, de még egy templom is ékesíti belülről. Először kínálkozott számomra egy lehetőség, hogy ezúttal ne átrohanjak rajta, hanem kényelmesen végigsétálva az összes épületen, megcsodálhassam bensőségét, némi "tárlatvezetéssel" egybekötve. Emellett exkluzív felmenetel is kínálkozott a pályaudvar óratornyába is, ami nagyon keveseknek adatik meg, és ezt nem lehet visszautasítani.  

A Kijevi pályaudvar (oroszul: Киевский вокзал) Moszkva kilenc fejpályaudvarának egyike. Innen indul és érkezik a dél- és közép-európai, valamint az ukrajnai vonatok túlnyomó része. Az állomást érinti a moszkvai metró 3-as, 4-es és 5-ös számú vonala.
Az állomás 1914 és 1918 között épült bizánci stílusban a hozzá tartozó 54 méter magas óratoronnyal. Eredetileg Brjanszki pályaudvarnak hívták. A csarnokot Ivan Rerberg és Vlagyimir Suhov tervezte. Az épület az akkori idők építészeti és mérnöki látványosságának számított.
A peronok mindegyike üvegtetővel fedett. Az üvegtető 321 méter hosszú, 47,9 méter széles és 30 méter magas, össztömege pedig meghaladja az 1250 tonnát. A munkálatok nyomai még ma is tisztán látszódnak, amelyek tovább emeli a grandiózus épület eleganciáját. (wikipedia). 

A dolog legizgalmasabb része persze maga az óratorony, ami 2010-ben még elég "sejtelmesen" és "indusztriálisan" nézett ki: 

(ezért a képért köszönet a http://idu-shagayu.livejournal.com/2446560.html urban explorer blognak) 

Egy jellegtelen ajtó vezet ide a pályaudvar váróterméből, amire "No entry" van kiírva, magadtól sosem jönnél rá, hogy pont ez az ajtó vezet fel. (Azért, mert elég messze található a toronytól). Az ajtó felvisz a használaton kívüli 2. emeletre, ahonnan már egész máshogy néz ki az egész pályaudvar. Építési területen járunk, mindenhol beton, sitt, festék és hasonlók. A 2010-es kép után a tornyot és környékét elkezdték alaposan rendberakni, és ez a folyamat ma is tart. Útközben felfelé meg lehet tekintenünk az egész létesítmény villamosvezérlőjét, szellőztetőrendszerét. Az egész úgy néz ki, mint egy számtek szerverterem a valami gyárból, amihez a jó ég tudja csak, hogyan kapcsolódik egy fa, félkör alakú tető, amilyeneket Isztalmbulban látni. Nagyon elképzelhetetlen. Ennél már csak maga az óratorony izgalmasabb: egy körlépcsőn megyünk felfelé gyalog, fejünk felett magasan középen egy "házikó lóg".

Igen, talán ez a  legtalálóbb mód annak az épületnek a megnevezésére, ami a torony 4 oldalán lévő 4 óriásóráját irányítja, mozgatja. Alulról úgy néz ki, mintha egy palló lenne hányavetien átdobva a levegőben, rajta a házikó, ami felülről meg mintha tényleg lógna. Természetesen ez a házikó is "megnyílt" előttem: odabent pedig monoton kattogás hallatszik a múlt századból, és vígan irányítja a 4 óraórisát. (Miközben modernizálják a tornyot, megpróbálták ezt a rendszert is kicserélni "modernebbre", de az órák így mindig pontatlanok voltak, (magyarul késtek, és egy vasúti pályaudvar szempontjából nem feltételenül előnyös dolog) ezért - az egyébként halálpontos svájci mechanizmust  - meghagyták úgy, ahogy van. Csak lefestették a házikót pirosra. Elképesztően izgalmas pillanat volt ebbe a házikóba bemenni, és belehallgatni a történelmi kattogásba, ami 2 világháborúhoz és Moszkva teljes átalulásához is asszisztált. 4 óriásóra közt állni (belülről) sem kevésbé izgalmas - olyan, mintha valami szueprtitkos vagy rejtett dolgot művelnél. Az útnak ezzel még nem volt vége: a házikó felett még van 2 terem, ahonnan letekinthetünk a városba. Van egy szabadtéri erkélyszerűség, ahová sajnos most nem sikerült kimenni, pedig nagyo akartam. Ezek négy végéban áll 4 sasszobor, úgy kétméteresek, amelyek reppenésre készen állnak.  Egy emelettel feljebb van egy másik szoba, afféle kilátó, ahonnan úgyszinténpazar panoráma nyílik a városra: látjuk a Moscow City Ventert, Fehér Házat, Ukrajna szállót, Moszkva folyót, Nemzetek szökőkútját, Radisson Slavjanszkaja Hotelt, és rengeteg mást is. Innen még mindig vezet felfelé egy létra, ami már csak egy likszerű ablakhoz visz, de legközelebb szerintem ide is felnézek. Mert frenetikus az egész! 

További fotók: 

Videók:  

Ez a ház elég nehezen "megközelíthető" volt, több órát várakoztunk, hogy révbe érjünk. Magasságra nem nagy vasziszdasz, azonban a muzulmán mecset és az Olimpiszkij sportközpont közelsége megadja neki a pikantériát. Ráadásul itt már sötétben jártunk.  

További fotók: 

Ezeket a kalandokat csípem a legjobban. Jön az sms:

"Kész vagyok elvezetni téged VALAHOVA. Úgy gondolom, vannak érdekes helyek."

"Jó, köszi, minden érdekes számomra, de hova? "

"Azt még nem mondhatom el. A lényeg, hogy nem a legveszélyesebb helyek, viszont vörös szőnyeg sem vezet oda. Kész kell álljál, hogy az egész szombatod rámehet. Szánd rá az időt! Lehet, hogy több mindent is megmutatok. 

"Jó. Mikor és hol?"

"Szombaton. Közelebb az ügyhöz szólok a hol-ról". 

"Mit hozzak magammal?"

"Semmi különöset. Legyen rajtad mindennapi, de kényelmes ruha!". 

_____________________

Az "akció" napja, 12 óra 30 perc. Jön az sms: 

"Na, megyünk akkor valahova?"

"Persze!! Hisz erre várok!!! Mikor és hol?"

"Gondolom az Arbaton. Legyen 13:30, Metro Smolenskaya"

Az illető Oroszország legnagyobb celeb-roofere, Kirill Skywalker, akivel már volt szerencsém rooferkedni. 

Egy hetet töltöttem Szentpétervárott, immár ötödször életemben. Az ottlét 99%-ban a melóról szól (kiállítás-partnerlátogatás-kiállítás - partnerlátogatás - kiállítás és így tovább). Namármost az 1%-ba belezsúfoltam egy kétórás roofer kalandot: felmásztunk egy légvédelmi torony tetejére , majd sétáltunk egyet egy nagyon jeges háztetőn, ahol konkrétan halálfélelmem volt. A háztetőzés szempontjából (is) teljesen más Pétervár, mint Moszkva. Egyrészt itt a háztetők száma szinte végtelen, ahová fel lehet mászni (Konsztanytin, a helyi roofer kísérőm szavai alapján), másrészt Péterváron kevés a magas épület, és inkább hasonlít felülnézetből Velencére, mint Moszkvára. Érdekes élmény felmászni egy légvédelmi torony tetejére, és onnan körülnézni 360 fokban a városban: lényegében minden főbb nevezetességet látunk. Ennél csak az Izsák Székesegyház kínál nagyobb látószöget, de az "steril", lényegében csak egy kilátó. Emide magad mászol föl, és eshetsz is le, amonnan meg még lezuhanni is fizikai képtelenség. Mindkettő szép, de alapvetően teljesen más. 
Az idő hideg volt, jeges, és szeles, ami nem a legjobb a rooferkedésre. A torony teteje még csak-csak oké, de utána jön a jeges háztetőn való mászkálás: na az már egy másik tészta. Az embernek halálfélelme van, mert szerintem az életben nem csúszott semmi így, mint ez a háztető. Úgy 50 métert mentünk rajta, a kordonnak nevezett "bádoglemez", szinte csak lóg a levegőben, és nem fogja megfogni az embert, amennyiben úgy dönt, hogy esni/csúszni támadna kedve. A Facebook oldalamanon beszólogattak a kalandért bizonyos emberek, hogy "ezren utánad csinálják, mire vágok fel, miért akarok millió nézettséget, meg ilyen baromságok. stb. stb.", Az embert letiltottam, mert sajnos nem volt igaza, nagyon támadólag lépett fel, és akarva akaratlanul adta mások alá a lovat. Ugyanakkor belátom: én is hibáztam, amikor azt írtam, hogy "térdre borulok azelőtt, aki ezt utánam csinálja". Leegyszerűsítve: ez a kaland valóban nem volt veszélytelen, le is írtam, miért. Azt gondolom, hogy a jövőben egyszerűen csak tényszerűen-tárgyilagosan leírom, merre járok/mit csinálok, és mindenki maga eldönti, hogy vérmékséklete alapján hova követ, vagy hova nem. A feeling mindent visz egyébként: a Nyevszki sugárút (Szentpétervár fő nevezetessége) felülnézetből maga a csoda, és hálás vagyok a Sorsnak, hogy belefért, és láthattam így!

Még fotók: 

Ide is Kirill Skywalkerrel jöttünk, és nem adtuk lejjebb, mint 31 emelet. Ez volt az eddigi legmagasabb pontom Moszkvában, szabad téren, peremszélen sétálva, brutálmagasan létrázva. Már a 30. emeleti "erkély se semmi" panorámát nyújt, azonban ez nekünk nem elég, és mentünk a tetőre. Az még hagyján, hogy itt is körbe lehet sétálni, azonban van itt még egy jó ötméteres létra, ami egy, a "csúcson lévő minipiramishoz vezet" - na ezen először sem Ingyiana Ivanov, sem jómagam, a Yauzai Yakuza nem mert elsőre felmenni. Hallom még most is Ingyiana szavait a fülemben: "Te, erre én nem megyek fel. Beszarok mindjárt". Hozzáteszem, nekem sem ment elsőre, vissza kellett fordulnom. Viszont a puding próbája is kevés, és ekkor már hárman is felmerészkedtek előttem, és ekkor megembereltem magam, és én is felmásztam. Nagyon nem segített a 0 fok körüli hőmérséklet, az erős szél, és az enyhén imbolygó létra, aminek a tetején egy alig-korlát van. Amikor már öten voltunk fent, akkor jött a következő farokméregetés: hogy, na "ki meri megkerülni a Piramist?" Egy kb 3x3 méteres kockáról van szó, amelynek szélén úgy egy méteres utacska van. 3 oldalról körbejártuk, de a 4. alatt már ott virít a szédületes mélység, na ott ismét csak mind befostunk, és ezt annyiban is hagytuk. El nem bírom képzelni, hogy ott valaha is átsétáljak.... Ellenben itt is igaz az a tétel, amit úgy hívnak, hogy akklimatizáció. Kirill szerint simán hozzá lehet szokni a magassághoz, csak folyamatosan gyakorolni kell. Minél feljebb törsz, annál könnyebb lesz lentebb kiállnod a tető szélére, és így tovább. El kell fogadjad az agyadban, hogy ennél a világon nincs egyszerűbb dolog: csak végigsétálni egy 3 méteres távolságot. Piece of Cake. Na jó, meglátjuk majd. Talán nyáron. Kellene sokat gyakorolni, de ez a sport nem olyan, hogy "minden kedden és pénteken lemész futni", hanem akkor mész tetőzni, amikor "szólnak", hogy mehetsz.... Röviden ennyit most a legfosatósabb (ugyanakkor leggyönyörűbb) tetőzésünkról, mert arról meg nem is beszéltünk, hogy nincs szó rá, amiket látsz: egyszerűen döbbenetesen szép, és más így Moszkva, az összes gyönyörűségével együtt. Odafent teljesen más (talán valamiféle hipnotikus-eufórikus) állapotba kerülsz, ami semmihez nem fogható érzés. Katarktikus. Ha valaki jönni akar, erre a tetőre szerintem el tudom intézni a feljutást. 

És a lélegzetelállító videó:

Ismét a Moszkva24 TV csatornával forgattunk. Közeledik a forgatás vége (már csak egy csokoládégyár van hátra, és már most nagyon sajnálom, hogy vége lsez. Egészen belejöttem, nagyon élveztem - ez már a 4. napunk volt. Kirillről, aki a múltkor kalauzolt minket, most kiderült, hogy nemcsak sima roofer, hanem már egyenesen skywalker: azaz az a típus, aki felmászik a 300 méteres felhőkarcoló legeslegtetejére, vagy a Lomonoszov egyetem tetőcsillagára, meg hasonlókra. Ami már nem is evilági... Bődületes, teljességgel érthetetlen, és megmagyarázhatatlan....  A hogyant/miértet nem boncolgatom: de meg tudom érteni. Ez ugyanolyan sport és virtus, mint a hegymászás. Vagy 600 helyen volt már Moszkvában, elmondása alapján csak pár hely hiányzik neki  a kollekcióból: a Fehér Ház, vagy a Kreml/Vörös tér épületei. A Vörös tér falára egyszer felment, de "lekapcsolták", ezért amikor egy későbbi alkalommal jelentkezett önként havat lapátolni a Vörös tér épületeiről: akkor az arca alapján kiszúrták, és nem engedték tovább. Érik egy komolyabb interjú Kirillel, remélem, összejön!

És akkor a mi kocarúferségeskedésünkről. Ezúttal Kirill egy 16 emeletes házat javasolt, aminek a tetőtéri ajtaja azért volt nyitva, mert épp szerelési munkák folynak a tetőn, és egy csomó munkás járkált ki-be. (Alig voltunk feltűnőek egy tízfős tv stábbal, kamerákkal, állványokkal, egyéb apparatúrákkal....) Ebben a rooferkedésben az a jó, hogy csak kisétélsz egy ajtón, és eléd tárul egy teljesen más világ. A torkodban dobog a szíved, hogy vajon most mit fogsz látni? Folyót? Milyen nevezetes magas házakat? Vajon jó lesz az időjárás? Vajon sikerül majd jó fotókat készíteni? Amikor kilépsz a tetőre: lényegében megszűnik a lenti világ, illetve ez így nem teljesen igaz, hanem csak "követhetővé válik". Lentről nem látod át az egészet, minden zajos, és kicsi, fentről pedig minden más. Gyönyörű. Lélekemelő. Pazar. Olyan, mintha egy mozgókép menne le előtted, amit akár órákig láthatsz, illetve nem az a jó szó, hanem az, hogy "megfigyelheted". Te mindent látsz, téged viszont senki nem lát. Ily módon "kilesed a nagy város titkait". Nagyon elképesztő érzés. Már alig várom a következő tetőt! Még fotók:  

Ez egy bombasztikus kaland volt. A Moszkva24 TV csatornával forgattunk, immár harmadszor. A 20 perces műsor rólam szól majd, egészen pontosan arról, hogy mit gondolok Moszkváról, mik a kedvenc helyeim, elfoglaltságaim, valamint rengeteg információt elárulok a magyar kultúráról és lélekről. Óriási dolog lesz, nagyfokú munka van/lesz benne. Immár összesen harmadszor forgattunk ma, és még mindig nincs vége. Ezúttal egy 25 emeletes ház tetejére másztunk ki, egy roofer, Kirill segítségével, akinek nincs weboldala, de elmondása alapján több száz tetőn járt már Moszkvában.

A Lomonoszov egyetem felső "csillagja", vagy a Győzelem Parkjában található Niké szobor teteje például "fullextrának" számítanak ebben a kategóriában, a sima lakóházak - ugyanakkor "alapnak". Az épületek belső terei - így az Osztankinoi TV torony - semminek nem számítanak. Aki a börit is vállalja, az felmászhat állami intézményekre, netán a Kremlre, de ehhez már nagyon betegnek kell lenni - ilyen egymillióból egy ember ha akad. Így is brutál a srác, pedig csak huszonéves. Egyetlen helyre visz fel "turistákat" egyébként, ez pedig egy 31 emeletes penthouse teteje, melynek tulajdonosa épp a barátja. Az összes töbi hely - másnak nem igazán elérhető. Mi szürkületben / ködben voltunk fent, és ide még vissza szeretnék jönni nyáron, szép időban, nappal is. A körpanoráma mindent visz - ezért tényleg érdemes felpumpálnod az adrenalinszintedet! A penthouse tetejei kirándulást egyébként nyilvánosan meg fogom hirdetni, tehát bárki jelentkezhet majd rá. És hogy miért csinálom mindezt? nagyon egyszerű a helyzet! Moszkva (de lényegében bármely más város) sokkal, de sokkal izgalmasabb ilyen megközelítésből - felül- vagy alulnézetből, rendhagyó nézőpontból, és azt vallom, hogy az érdeklődőknek jogukban áll látni ezeket a szuperexkluzív, gyönyörű dolgokat is.  

Az Északi-sark, a Lánchíd teteje, a Góbi-sivatag, a Karib-tenger, a Levegő után ez volt a 6. különleges főzése Turóczi Gábornak az elmúlt három évben.
A már jól bevált, világhírű PAPRIKÁS CSIRKÉT, ami mindenhol megfőznek - ezúttal a Kaukázus egy jellegzetes pontján készítik majd el az autós rali keretein belül. Az eseményen Berényi Attila, a II. Kaukázus Rali főszervezője és Madary Orsolya, a Memento Park kommunikációs igazgatója is válaszolt a jelenlévők kérdéseire az idei versennyel kapcsolatos útitervről, újdonságokról. Mindamellett meg lehetett tekinteni az idei év néhány versenyjárgányát is. A főzést az RTL KLUB Fókusz c. műsora örökítette meg.

Bozartma

Hozzávalók (1-2 főre)

400 gramm csirkemellfilé
1 fej hagyma
kevés koriander zöldje
kevés petrezselyem zöldje
1-2 szál kapor
menta
1 kávéskanál sáfrány
kevés őrölt bors
csipet só
½ l víz

Elkészítés

* A csirkemellet kis kockákra vágjuk, majd beletesszük egy fazékba, és olaj nélkül, lefedve pároljuk.
* A párolás közben keletkező levet kimerjük, és beleöntjük egy másik edénybe.
* A megpárolt húshoz hozzátesszük az apróra vágott vöröshagymát, a párolás közben keletkezett húslét, és még 10-15 percig pároljuk.
* Ezután hozzáöntünk kb. 1/2 liter vizet, és tízperces forralás után hozzáadjuk az apróra vágott koriander zöldjét, a petrezselyem zöldjét, a kaprot, a mentát, a sáfrányt, a borsot, a sót, és az első forrástól számítva még tíz percig főzzük.

(Az extrém helyre való tekintettel mi egy kicsit egyszerűsítettünk az ételen).

 

Az eddigi legextrémebb főzés - A Lánchíd tetején nehezebb főzni, mint az Északi-sarkon

Az Északi-sark, a Budapest-Bamako rali, Brüsszel, a Góbi-sivatag és a Karib-tenger után Turóczi Gábor ezúttal a LÁNCHÍD PILLÉRÉNEK TETEJÉN főzte meg legendássá vált PAPRIKÁS CSIRKÉJÉT, mintegy 45 méterrel a Duna szintje fölött. A Lánchíd Magyarország egyik legjellegzetesebb jelképe, amely először kötötte össze Pestet és Budát, az embereket, a kettészakadt országot. A híd - szimbólum, ugyanolyan, mint a gasztronómia, mely az embereket hivatott összekötni a kultúrán keresztül - ezért esett a választás a 6. főzőalkalommal a Lánchídra.