kis ⏜ kultúr⏜kalamajka

Pajéhali!

Pajéhali!

Karanténban, Moszkvában - VOL 2

2020. május 28. - lucullus

Az írás a hataratkelo.blog.hu oldalon jelent meg először.

Az egy dolog, hogy Magyarországon és Európa több országában enyhülnek a korlátozások, Oroszországban teljesen más a helyzet. Nem csoda, hogy Gábornak egyre jobban tele van a hócipője az egésszel, szerencsére a humorérzékét és a gyűjtőszenvedélyét így sem veszítette el. Jöjjön tehát a magyar cégvezetőként a moszkvai karanténban - VOL 2!

cim_286.jpg

Őszintén szólva, amikor megírtam jelen írás előzményét, azaz az első részt, akkor két dologra nem gondoltam: egyrészt arra, hogy lesz folytatás (lett, hisz itt van), másrészt arra, hogy több mint 200%-kal nő egy hónap alatt a fertőzöttek száma, és a 8. legfertőzöttebb országból Oroszország előlép az előkelő 2. helyre az USA után.

Itt továbbra sem igazán látom a fényt az alagútban, vagy ha látom is, az még mindig lehet a vonat. Inkább úgy jellemezném a helyzetet, hogy „stabil, de stabilan szar”. Elég régóta „hozzuk” a fix napi 8-10,000 új beteget. Sajnos nem igazán érzékelem, hogy kifelé mennénk már a kanyarból, bár ígéretekből jól állunk.

De mi változott / vagy nem változott egy hónap alatt?

A fertőzöttek száma az előző írásban 106,498 volt, az elhunytak száma 1,073, a gyógyultaké 11,619.

Jelenleg, egy hónappal később, május végén így festenek a számok: 370,680 — 3,968 — 142,608.

Tehát érzékelhetően nagyon durva a változás, a fertőzöttek száma jelentősen megnőtt. Viszont az is igaz, hogy meglepően alacsony a halálozási ráta, más országokkal összehasonlítva, és a napi többlet is stabilan mozgott, mozog. Ez azért nagyban elősegíti a tervezhetőséget, kórházi ágykapacitás-optimalizálását.

A kijárási tilalom egyáltalán nem enyhült, sőt, inkább szigorodott. Már az utcára sem tudsz nagyjából úgy kimenni, hogy ne lenne kötelező a kesztyű és maszkviselés. Az utcán csak ajánlott ezek viselése, bármilyen zárt térben viszont már kötelező.

uttisztito.jpg

A moszkvai polgármester „enyhítésről” beszélt a minap: kinyitott 88 kormányablak (de minek??) és a car-sharing (azt meg csak minimum 5 napra rendelheted meg) (de minek??).

Annyi plusz történt még, hogy elindult pár termelővállalat és gyár, aminél fogva az utakon több lett az autó. Ez a látványnak jót tesz, a környezetvédelemnek viszont nem.

De továbbra sem lehet lemenni sem sétálni, sem szabadtéren sportolni, legalábbis hivatalosan mindez tiltva van. Május 31-ig biztos eltart ez az állapot, de rögtön hozzátették, hogy a teljes június is vélhetően megy a levesbe.

Jómagam fontos mérföldkőnek tartom (holott az égvilágon semmi jelentősége nincs), hogy szembe velem kinyitott a valutaváltó, a villogó számok neonfényeitől ujjongtam is ekkor nagyokat.

penzvalto.jpg

Az oroszoknak „erősen ajánlják”, hogy NE utazzanak idén külföldre, hanem maradjanak idén Oroszországban, hogy ezzel csökkentsék a minimumra a vírus behozatalának lehetőségét külföldről.

A belföldi nyaralóhelyeket, panziókat, szállodákat fokozatosan elkezdik felkészíteni a vendégek fogadására. Mondjuk fogalmam nincs még mindig, hogy milyen közlekedési eszköz, mikor és honnan fog elindulni „Oroszország relációban”, és az is biztos, hogy az enyhítési folyamat utolsó mozaikkockája lesz ez, mármint a repülők felszállása.

Annyi jó hír talán van az egészben, hogy imitt-amott vannak afféle „menekítőjáratok” is. Ezeket főleg az Aeroflot üzemelteti, és ha nagyon akarnám, akkor meglehetősen kacifántos úton, drágán, és több országot érintve, de eljuthatnék akár Frankfurtig vagy Bécsig, bár ez nem tűnik igazán jó opciónak.

Az a legnagyobb bajom, hogy nem tudni, mikor jöhetnék vissza Oroszországba. S ha már 3 hónapot kibírtam Magyarország és a családom nélkül, akkor még 2-3 újabb hónap is belefér.

Muszáj megemlítenem, hogy ezeket az infókat a moszkvai magyar nagykövetség munkatársai juttatják el az itt élő magyarokhoz, akik jelentkeztek „konzuli érdekvédelemre”, így hozzám is, amiért hálás köszönet nekik.

plakat_2.jpg

Szeptemberre Putyin már vakcinát ígér, és februárig mindenki be lesz oltva szerinte. Ezekből kiindulva lehet, hogy én is Moszkvától keletre veszem majd hamarosan az irányt, amúgy is tervbe volt véve egy újabb keleti utazás: Szahalin szigetére és a Dél-Kuril szigetvilágba.

Szahalinon ráadásul van egy nagy csokispartnerünk. A karanténosdit már megszoktam, a helyszínváltás meg biztosan jót fog tenni.

De azért haladjunk sorjában: az enyhítések első lépéseként talán az utcára ki tudok menni, sétálni és sportolni, anélkül, hogy... Mindjárt írom is!

kirakat.jpg
Rettenetesen ingerszegény moszkvai hétköznapok

Ami saját magamat illeti, nos, itt az a helyzet, hogy egy kicsit kezdem elveszíteni a türelmem. Szóval, míg otthon már minden kinyílt, addig mi még mindig csak befelé megyünk a kanyarba, és míg otthon már tombol a nyár, itt elég hideg és esős az időjárás (8-10 fok átlagosan). Bár lehet, hogy a kijárási korlátozásnak meg pont ez tesz jót...

Nem a magyarokra irigykedem egyébként otthon (hisz ők is megszenvedték ezt az egész vírusosdit), hanem inkább ezen a szerencsétlen helyzeten szeretném már túltenni magam mielőbb, anélkül, hogy például elkapnám a vírust.

park_10.jpg

Az apró hülyeségek irritálnak a legjobban. Ezek közé főleg a kevés séta, a napsütés hiánya, a bekorlátozott beltéri sport és a bezártsági érzés tartoznak.

Kicsit abszurdnak érzem a helyzetet, hogy „boltbamenési álcázással” menjek mindig le sétálni úgy, hogy van nálam maszk, kesztyű, kézfertőtlenítő, emellett útlevél, lakcímregisztrációs papír, bankkártya, telefon, készpénz, bevásárlószatyor, fülhallgató, és ilyen sétáim során 2-3 rendőrpárossal biztosan találkoznom kell.

bolt_1.jpg

Megfigyeltem, hogy amióta ez az egész hülye helyzet tart, azóta sokkal rosszabb lett az internet minősége Oroszországban (nyilván most mindenki sokkal jobban használja) és jelentősen megnőtt a telemarketinges hívások száma is. Főleg banki szolgáltatásokat, ingatlanbérlést és házhozszállításokat ajánlanak.

Az ételházhozszállítással is több bajom van: vagy kiborul a leves, vagy van evőeszköz, ha nem kérek, vagy fordítva, vagy „jaj, bocsánat, lemaradt a főétel”, miközben mindezt ecseteled SZEMÉLYESEN, hosszú perceken át az ismeretlen maszkos tadzsikfutárnak. És fogalmam nincs, hogy ezek az ételek naponta vajon hány ember kezén mennek át.

Vagy az sem fér bele a fejembe, hogy számlavezető bankunk miért erőlteti MINDENÁRON a tomboló vírushelyzet közepén, hogy befáradjak személyesen a bankfiókba, hogy aktiváljak egy pendrive-ot. „Azt csakis úgy lehet.”

Nem fér a fejembe, hogy a taxisofőrnek miért kell megérintenie a telefonom, ha le akarja csippantani a QR-kódot (addig el sem indul az applikáció), miért hintáznak emberek a lezárt játszótéren, és miért akar velem kezet fogni olyan ember, akinek a kézfogását már ötször utasítottam vissza az elmúlt két hónap során.

A szállodámban is bevezették egyébiránt a maszkos-kesztyűs üzemmódot, ez legalább jó hír, bár természetesen nem mindenki tartja be ezt se.

Ezek bosszantó apróságok, és ezeket nyilván túl lehet élni. Attól fostam még kicsit, hogy nehogy elkapjam a vírust, vagy nehogy orvoshoz kelljen mennem ilyen időszakban bármilyen más ügyben, de ezeket egyelőre megúsztam. Remélem, most már így is marad.

Nézd a dolgok jó oldalát!

A hülyeségek mellett igyekszem a dolgok jó oldalát nézni. Előre tervezek, próbálom felpörgetni az üzletünket, jött is ki a minap négy raklap csokoládénk. Próbálunk „előremenekülni”.

Az eladásunk már most duplája az áprilisinak, de még mindig csak a fele annak, mint amit „minimálisnak” kell neveznünk. Csináltunk egy céges insta oldalt, és nekiugrunk a weboldalunk átszerkesztésének is, valamint tervezek egy online csokoládékóstolót.

Tartom a kapcsolatot más csokoládésokkal, tanulok tőlük, ők is tőlem. Kicseréljük a tapasztalatainkat, segítünk egymáson, tanácsokkal, PR-rel. A minap például a leghíresebb oroszországi csokoládéblogger írt a chocoMe-ről hosszú értekezést.

Amire még büszke vagyok (pedig sok értelme nincs): csináltam egy nagy „karanténszavas” gyűjtést. Arra voltam kíváncsi, hogy a covid hogyan épült bele a mindennapi szóhasználatunkba és vajon „elgyőrfipalisodtam én is már egy kicsit, avagy sem”, vagy hogy is érzik magukat a „kenyérszüzek” a világ minden táján, és van -e még „erkélytánc” az olaszoknál, meg hasonló őrületek.

viragarus.jpg

Ezek nagy része nem jött volna létre a vírus nélkül. Ezzel a tematikus gyűjtéssel búcsúzom, és ha lesz is harmadik rész ebben a „témakörben”, remélem, az már hazautazással, vagy keletre-utazással lesz megspékelve.

Vigyázat! Néhol szókimondó szövegek!

1) maga a vírus, és vele kapcsolatos dolgok

- koronavírus, vírusreprodukciós ráta, virulens, esetszám, járványgörbe, ellaposodó járványgörbe, járványplató, tünetszegény, sebészmaszk, egyszer használatos maszk, covidteszt, koronateszt, mobilkórház, kézfertőtlenítő gél, nyájimmunitás, nyájfertőzés, könyökbe köhögés, távolságtartás, szimptómamentesség, korona (mint idegen ember csúfolása), koronás, pandémia, koronamémek, maszkos világ, maszkrezsim, maszkjövő, maszkdivat, koronadivat, köpőrém (aki szándékosan leköp másokat), koronabűnözés, kovidjövő, posztkovidális étterem

2) karantén

- otthonelhagyási tilalom, kijárási korlátozás, kijárási tilalom, karanténfáradtság, karanténkutya, bérkutya-sétáltatás, zoom, zoomolás, vizesüveg-súlyzó, bér-szobakerékpár, bér-futópad, olaj-a-földön-futópad, karanténdal, hóm-ofisz, stayhome, staythefuckinhome, maradjotthon, „maradjotthon-dalok”, pánikvásárló, WC papír, mint valuta, WC papír-bűnözés, karanténszakáll, fotelkonferencia, karanténszínház, karanténmese, karanténvers, online bor- és csokoládékóstoló, online masterclass, online Cirque du Soleil előadás, karanténháj, karanténkert, karanténtest, e-locsolás (Húsvétkor), karantini (ital), "kijárási" dalok (a "mulatási" mintájára.), karanténséf

3) orosz sajátosságok (hisz Moszkvában élek)

- „az elején a vírus csak nem akar megjelenni”, QR-kódos munkába járás, a taxis „lecsippantja a QR-kódodat”, százméteres kutyasétáltatás, bevásárlószatyor-sétáltatás, érintésmentes áruátvétel, önizoláció, önizolációs index, folyosó-fitness (a szállodámban), „kivégezzük a koronavírust” (Putyin), tömegek felgyülemlése a QR kódok bevezetésénél a moszkvai metróban, „a munkaszüneti hétköznapokat felváltják a munka nélküli hétköznapok”, „drónokkal fogunk levadászni a kijárási tilalomban” (Roszgvargyija félkatonai szervezet)

kavezo.jpg

4) magyar sajátosságok

- „eladó öregember-maszk”, bevásárló-idősáv, elgyőrfipalisodott, „mosolyog, mint Müller Cecília”, „elmüllercecíliásodott”, élesztőpárbaj, nyuggersáv, kenyérszüzek, operatív törzs, operatív törzs a kaspóban, óriási tömeg az Aldiban a rossz idősávok miatt

5) olasz sajátosságok

- erkélydal, erkélytánc, erkélybuli, tetőtenisz, buli az utolsó pillanatig, „nekünk a Prada varrja a szájmaszkot, és a Ferrari csinálja a lélegeztetőgépeket”, „majd mi betartatjuk a kijárási tilalmat” (maffia)

6) egyéb új kifejezések, viccesnek ható idézetek

- „jobb fingani, mint köhögni”, „finggal leplezem a köhögést”, „wc papírért szopok”, új divat - a trikini, „a traktor mindenkit meggyógyít” (belorusz elnök), „menjetek szaunázni és hokizni” (belorusz elnök), „a koronavírus nem létezik” (tadzsik elnök), „van egy füstölő növény, ami gyógyítja a koronavírust” (türkmén elnök), „maszkviselésért börtön jár” (türkmén elnök), „huhh, ez csak egy bankrablás? már azt hittem, koronavírus”, „a koronavírust a nemzet ellenségének nyilvánítom” (Trump), „nálunk nincs fertőzött” (Észak-Korea), „pozitív lett egy papaya koronavírus tesztje” (Tanzánia), „karantéboly” (Geréb János).” 

A bejegyzés trackback címe:

https://pajehali.blog.hu/api/trackback/id/tr3415726812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása