A Lucullus Baráti Társaság gasztronómiai egyesület azzal a céllal indított expedíciót az Északi-sarkra 2006-ban, hogy megismerje a sarkvidék konyhaművészetét és végrehajtsa hazánk első, egyenesben közvetített földrajzi felfedezőútját. Mindemellett cél volt annak bebizonyítása, hogy az ember a jég hátán is képes megőrizni kulturális identitását, aminek jelképéül a magyarországi egyesület egy paprikás csirke elkészítését választotta.
A Lucullus BT elnöke, Turóczi Gábor 2006. április 9-én indult útnak a Malév oslói járatával. Az utazó a norvég főváros repülőterén a magyar nagykövetség tanácsosától átvett egy hatóságilag engedélyezetten importált, zalaegerszegi fagyasztott csirkét. Ezt követően eljutott repülővel Longyearbyenbe, a Svalbard-szigetek (Spitzbergák) fővárosába. Itt csatlakozott a 13 tagból álló nemzetközi expedícióhoz, amellyel 2006. április 11-én elérték az északi szélesség 89. fokán fekvő Borneo Jégbázist. Itt egy éjszakát töltöttek el a jég hátán.

2006. márciusában kongói - közép-afrikai vacsorát szerveztünk a Lucullus BT-vel. Az étlap két legkülönlegesebb dolga a manióka gyökér volt (manioc), illetve a krokodil (ngando). Egyiknek sem volt túl jó íze. Előbbi, mint a fás karalábé íz nélkül, utóbbi pedig enyhén mocsárízű, és nem túl gusztusos állagű volt. Abba már bele sem merek ondolni, mi lett volna akkor, ha a menüben lett volna majom? Mint ahogyan majdnem lett is, de a hús nem viselte jól a Közép-Afrikai Köztársaságból a repülőutat idefelé, ezért megromlott... A szakács, Michel nem merte feltenni az étlapra, de végül is nem baj, mert biztos, hogy kiverte volna a biztosítékot...

Idézet a 2005. évi nagy, skandináviaátszelő túrából.

..."ezek után átviharzunk a Vica Hotelbe, ahol annak tulajdonosával, Knut Rydningennel találkozunk. Korábban kiderül, hogy Knut a szellemi atyja volt az „Arktisk Meny” nevű mozgalomnak, ami a Lucullus-hoz hasonló, és a helyi értékek megóvásának a letéteményese. Az egész mozgalom lényege, hogy az ahhoz csatlakozó szállodák, vendéglátóhelyek mindennél előbbre valónak tartják az étlapjukon a helyi alapanyagokból készült ételeket (halak, rákok, rénszarvasok, bogyók, italok, stb.), mint a külföldi és nemzetközi ételeket. A mozgalom a minőség szerves védjegye is, hiszen ha ilyen ételeket eszünk, biztosak lehetünk benne, hogy jó minőségű friss és természetes alapanyagokból készült ételeket kapunk. Ennek a filozófiának a szellemiségében gyorsan megeszem egy rénszarvas szívet,

Idézet a 2005. évi nagy Skandinávia-átszelő túrából:

 ... Ma egy 9 km-es erdei gyalogtúrán vettünk részt. Az Inaritól mintegy 7 kilométerre található kijelölt ösvénynél ott hagytuk az autónkat, hogy belevessük magunkat a lapp erdő ősi, titokzatos, havas, néma és semmihez nem hasonlítható világába. A táj rendkívül gyönyörű volt, még így, télvíz idején is. Hatalmas fenyők, nyárfák, nagydarab kövek, befagyott tavak és mocsarak, valamint csörgedező kristálytiszta patakok váltották egymást szép egymásutánban. Természetesen sok hó, meg állatnyom is volt most itt – épeszű ember nem nagyon jár errefelé ilyenkor. Útközben fagyott kékáfonyákat tömünk magunkba, olyan, mintha áfonyafagylaltot fogyasztanánk. 4,5 km után végre előbukkan a Pielpajärven Kirkko fatemplom, ami 1752-ben épült a „vadon” közepén a sámik által. Ugyan a templom egész évben nyitva áll, de istentiszteletet csak egyszer-kétszer tartanak benne, például Húsvétkor és nyár közepén. Emellett kedvelt házasulási hely is. Fáradtan és éhesen, ugyanakkor kipirulva is boldogan indulunk hazafelé, mert tudjuk, hogy nemsokára Heikki Nikula, a szállodánk mesterszakácsa nagyon eredeti ételt készít nekünk: hófajd mellfilét….

Skandinávia vonz, mint a mágnes

Az igazság az, hogy az északi országok valamiért mindig is nagyon vonzottak. Egyetemi éveim alatt például a skandináv államokkal foglalkoztam behatóan (külpolitika, történelem, kultúra, stb.), Izlandból írtam a diplomamunkám, és megtanultam finnül is. Utóbbit azzal koronáztam meg, hogy az egyetem végén "átugrottam" Helsinkibe és Tampere-be, egy hétre. Moszkvából utaztam, Szentpéterváron keresztül vonattal, majd busszal, rendkívül kevés pénzzel a zsebemben, viszont egy halom orosz vodkával felszerelkezve. Étel terén főleg a mustamakkara nevű koromfekete kolbász maradt meg az emlékezetemben, meg KOFF és a LAPIN KULTA ("Lappföld csillaga") nevű finn sörök. Lehet, hogy majd egyszer ezt a történetet is lejegyzem, bár ezen még erőteljesen elgondolkodom.

Elérkezett a nagy nap előtti néhány pillanat, hogy a LUCULLUS BT elnökségének egy része halált megvető bátorsággal útnak induljon, és Európa ismert-ismeretlen vizeire evezzen. A csomagokba még bekerül egy-két igazán fontos holmi, mint például egy kis téliszalámi, bor és egyéb túlélőeszköz, hogy semmiképpen ne érezzük elveszettnek magunkat. Amint láthatod, kedves olvasó, fizikai eltávozásunk nem jelenti azt, hogy életedből végre nagy fellélegzéssel kizárhatsz és elfelejthetsz bennünket, ugyanis blogot fogunk írni, itt, a weboldalunkon, ahol a lehetőségeinkhez mérten igyekszünk majd számot adni kalandjainkról, főképpen, ami a fazekak mélyének a lényegét érintő látogatásainkat illeti. Terveink szerint utunk érinti majd északi szomszédunkat, majd az ifjú Mátyás herceg raboskodásának székhelyét, hogy utána néhány teuton városon átviharozva megkóstolhassuk a derék trappista szerzetesek által évszázadok óta fejlesztett söröket. Betérünk majd a fél Ázsiát meghódító hollandusok házaiba, és átmegyünk a ködös Albionba is, hogy onnan visszatérve néhány normandiai sajtműhely titkait kifürkésszük. Aztán, ha még mindig nem fáradtunk el, visszautazunk a francia konyha népvándorlási térképén az észak-itáliai városokba, majd talán még haza is térünk.

gy érdekes élmény a 2005. évi nagy, európaátszelő autós körutamból: a berlini Grashopper nevű helyen sáskát, szöcskét és lisztkukacot szolgálnak fel! Érdekes, de ezeknek az ételeknek olyan íze van, mint a szotyinak, egy kicsit proteinesebb változatban.

... idézet a 2005. évi nagy, Feröer-szigeteket-átszelő túrából.

"És végre elkezdünk beszélgetni a feröeri konyháról, ami nagyjából a következőkből áll. Ha a hagyományos Feröer-szigeteki ételek iránt érdeklődünk, jobb ha egy időre elfelejtkezünk a friss zöldekről és hozzászokunk a gondolathoz, hogy húson és krumplin kell élnünk. Minden ételnek a bárány az alapja, és az egyik legnépszerűbb fogás a skerpikjot, azaz a jól érlelt, levegőben szárított bárányhús, amelynek élvezetéhez éles kés és erős rágószervek szükségeltetnek. A hjallur-nak nevezett szárítókamra sok Feröer-szigeteki otthon elengedhetetlen tartozéka. (Nem fogjátok elhinni, de voltam egy ilyen "szárítóban", Uni szüleinél, ahol nemcsak báránydarabok lógtak, de véres-sós bálna filével is találkoztam! Ez sem adatik meg minden idelátogatónak) Az egyéb helyi finomságok között van a rast kjót (félszáraz bárányhús) és a kiszárított hal. A véres grindadráp után (bálnamészárlás, aminek az a lényege, hogy a bálnákat a helyi sekély vízbe csalogatják, és lándzsákkal leölik. Ilyenkor a víz vérszínű több száz méteres körzetben. Láttam róla fotókat Uni szüleinél - félelmetes látvány!

Idézet a 2005. évi nagy, feröer-szigeteki naplóból: