2005. május 13-án a Beszélő Ember (Turóczi Gábor, a LUCULLUS BT szóvivője) elrepült Dánián át az Atlanti óceán legközepére, Izland és Skócia "közé", hogy négynapos ottartózkodása során felderítse a Feröer-szigetek minden elrejtett zugát és felfedje az Evőemberek előtt a helyi gasztronómia sarkköri levegővel átitatott és főleg az óceán által táplált titkait. Amelyek eléggé izgalmasak és - szerintünk még - javarészt ismeretlenek is. Bár a szélfútta és emberállkapcsot igencsak próbára tevő, éles bicskákat kívánó helyi ürühúsok, a különböző "érlelt halak", a papagájszerű "lundák" és egyéb tengeri madarak, valamint a bálnaételek már némileg napvilágot láttak a nagyvilág és hazánk pampáinak szakirodalmában, azonban ennél több információ sajnos még nem érhető el a 17 sziget konyhájáról. Ismeretlen például az a helyben nagy népszerűségnek örvendő anekdota is, amikor a grönlandi és a feröer-szigeteki halász azon vitatkoznak, hogy a bálnaételek és bálnazsír mellett elfogyasztható-e a ropogósra sült bálnabőr? Utóbbiakat lenézik az előbbiek, mert a feröeriek általában kidobják a nemes csemegét. Valószínűleg azért van ez így, mert minél északabbra megyünk, annál jobban megbecsülik az ételt, öltsön az tényleg bármilyen formát.

2005. januárjában két napot töltöttem a Slow Food és a Lucullus BT névadójának hazájában, Itáliában, egészen pontosan Lombardia tartomány fővárosában, Milánóban. Ellentétben a földközi-tengeri olasz városokra jellemző hedonista nyugalommal, Milánó inkább rohanó ritmusáról, iparáról, a divatról és a gyorsétkezésekről híres. Mindez persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne itt egy-két remek vacsorát elkölteni. Milánói étekműhely-látogatásaim során egyrészt bebizonyosodott, hogy a magyarok által ismert és olyannyira kedvelt „milánói makarónit” nem is ismerik errefelé, másrészt viszont több étlapon is találkoztam a „Costoletto Milanese” nevű étellel, ami a mi rántott húsunk ősének tekinthető.

Az Úr 2004. esztendejében lett 60 éves az általam is elvégzett egyetem, a Moszkvai Állami Nemzetközi Kapcsolatok Egyeteme (MGIMO), melyet a szakavatottak csak IMÓ-nak csúfolnak. Az ünnep tiszteletére Oroszország Nagykövete, Valerij Muszatov úr hívta meg egy „baráti találkozóra” az egyetemből graduált fiatal és trottyos öregdiákokat is, mintegy 400 embert.

Gruyéresben, Svájcban ettem először életemben lóhúst. Kicsit édeskés íze volt, de nagyon "tiszta" és finom húsról beszélhetünk. Természetesen a svájciak nemzeti ételével, a fondue-val kaptuk.
 

Újabb étekélvezeti kalandunkat a végtelen szláv lélek mámorában éltük meg. Ezúttal a cél a Kis Sün (Malenkij Jozsik) étterem volt, amely Budapest legautentikusabb orosz étterme: orosz a felszolgáló, orosz a zene és orosz TV műsorok vibrálnak a háttérben. És persze orosz a szakács meg két segéd-bábuskája, akik krasznadari specialitásokkal látják el a vendégeket, amelyek között megtalálható az orosz országgyűlés elnöke, neves énekesek, egyszerű népek, meg mindenki, aki szeret jót enni, és mindehhez jégbe hűtött, moszkvai Sztolicsnaja-t hörpinteni. 

Amman, Wadi Rum, Holt tenger, Akaba - 1 hét az 1001 éjszaka világában. 

Szibéria télen, kólafagyásokkal – nem túl biztató szavak egy hazánkfia számára, aki tolmácsolni megy a messzi keletre. A megbízatás helyszíne Európa legnagyobb kólagyára, amely az Orosz Birodalom haláltáborairól híres városában, Novoszibirszkben található. Útleírás Szibériáról, a helyi konyháról, és persze a nem mindennapi hidegről.

Szibériában több nép is megvetette a lábát az idők során. Megfordultak itt a yenet-ek, a nenet-ek, az ughruys-ok, de még a hunok ázsiai vértestvérei is. A területet végül a mongol-tatár hordák kebelezték be a XIII. században, létrehozva az önálló Szibériai Kánságot. Hogy-hogy nem, ők nevezték el ezt a végeláthatatlan földdarabot Szibériának, ami annyit tesz tatárul, hogy „alvó ország”. Az egyre jobban növekvő Orosz Birodalom egy idő után nem tudta többé tétlenül szemlélni a lovasnép uralmát, ezért szép lassan elkezdte meghódítani az itteni településeket: Mangazeját, Tarát, Jeniszevszket és végül Tobolszkot. Hamarosan végül orosz uralom alá került Szibéria. Azonban a cári udvar egészen a XIX. század végéig nem tett semmit a hely benépesítése érdekében, néhány makacs rendszer-ellenszegülő (Dosztojevszkij, Turgenyev, többek között) idedeportálásától eltekintve. A múlt században a szovjet rezsim munka- és haláltáborai tették híressé ezt a régiót.

Gyermekkoromban jártam errefelé, a családommal, egy hetes Földközi tengeri hajóúton, több ország érintésével. Itt Barcelonában sikerült kikötnünk néhány órára. Per pillanat sem fotó, sem más nem áll rendelkezésre az ismertetéshez. 

Főleg gyermekkoromban jártam errefelé, úgy 4-5x, per pillanat sem fotó, sem más nem áll rendelkezésre az ismertetéshez.