Egy hosszúnak ígérkező (ámde mégis gyorsan véget érő) ivós-házzasági évfordulós-ottalvós 7vége Miki barátunknál, Lagovskoye településen, Moszkva vonzáskörzetében. 

Immár 4. alkalommal veszünk részt a Peterfood nevű élelmiszeripari szakkiállításon Szentpétervárott, és egy ideje egyedüli magyar kiállítóként. 

Még pár fotó a befagyott Szentpéterváról: 

Érdekes hely ez az Asztana. Kazahsztán «csinált fővárosa», ugyanis Alma Ata (vagy Almati) töltötte be korábban ezt a szerepet. Aztán gondoltak egy merészet, és létrehoztak egy nagy, nagy üzleti negyedet fent, ahová felhúztak jópár felhőkarcolót, égbeszökő almát és bohózatba illő anti-design épületet. Az itt lévő építészetet nagyon nehéz jellemezni. Nem vagyok építész, mé csak közel se hozzá, de ehhez nem is kell annak lenni, hogy az embernek ne szúrjon szemet pár futurisztikus, már-már a SCI-Fi határait súroló fura képződmény, így egy bili alakú egyetem, egy ókori piramist megszégyenítő üvegpiramis, girbegurba felhőkarcolók, lópatás sátor-bevásárlóközpont, lukas házak, színes üvegbádogépületszerűségek. Egyszerűen olyan az egész, mintha Alíz Csodaországban jól bekokainozott volna, aztán ráitt vodkát, elaludt pár SCI-FI filmen, majd ide-oda utazgatott volna az időben. Pénz van itt dögivel, ész talán már kevésbé, és normális jelenség, hogy az üvegpalotához akár földút is vezethet. 100 métert kell arrább menned a felhőkarcolótól, és rögtön a középkorban találod magadat, lóhússal (kazi), lóhúsból készül lasagna-val (bazbermak) és birkabelsőségből készült étellel (kuirdak). Nekem modjuk bejött, mert szeretem a nem szokványos dolgokat, bár azért így is sokkal finomabban nyúltam volna a várostervezéshez. Fontos megemlíteni a TIK faktort, mert enélkül nincs Kazahsztán. Ez azt jelenti, hogy This Is Kazakhstan, és ide tartozik a fent említett összes őrület, meg átverés, meg ésszerűtlenség, amely mértékében nagyon felülmúlja még Oroszországot is.
Csak egy példa a sok közül. A szállodában, ahol laktam, ez a beszélgetés valóban lezajlott.

Reggel 8 óra, csöng a telefonom. (Egy 4 órás jetlag után miért is lenne ez rossz? Á…)

- Jó reggelt. Kér reggelit?
- Hát, ha már volt olyan kedves, és felébresztett reggel 8-kor, akkor igen: kérek reggelit. Hol található az étterem, ahol reggelizhetek?
- Ja, az nem működik még ilyenkor… De bevisszük a szobájába!
- ááá, jó. Negyed óra múlva akkor várom!

(Várok, várok, visszaaludni nem akarok, pedig hullafáradt vagyok…)

Reggel 9 óra, csöng a telefonom.

- Jó reggelt. Kér reggelit?

- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!

(A reggeli pedig elcukrozott tejbegríz és háromféle kalács - cukros, cukrosabb, és még cukrosabb…)

Ide is Kirill Skywalkerrel jöttünk, és nem adtuk lejjebb, mint 31 emelet. Ez volt az eddigi legmagasabb pontom Moszkvában, szabad téren, peremszélen sétálva, brutálmagasan létrázva. Már a 30. emeleti "erkély se semmi" panorámát nyújt, azonban ez nekünk nem elég, és mentünk a tetőre. Az még hagyján, hogy itt is körbe lehet sétálni, azonban van itt még egy jó ötméteres létra, ami egy, a "csúcson lévő minipiramishoz vezet" - na ezen először sem Ingyiana Ivanov, sem jómagam, a Yauzai Yakuza nem mert elsőre felmenni. Hallom még most is Ingyiana szavait a fülemben: "Te, erre én nem megyek fel. Beszarok mindjárt". Hozzáteszem, nekem sem ment elsőre, vissza kellett fordulnom. Viszont a puding próbája is kevés, és ekkor már hárman is felmerészkedtek előttem, és ekkor megembereltem magam, és én is felmásztam. Nagyon nem segített a 0 fok körüli hőmérséklet, az erős szél, és az enyhén imbolygó létra, aminek a tetején egy alig-korlát van. Amikor már öten voltunk fent, akkor jött a következő farokméregetés: hogy, na "ki meri megkerülni a Piramist?" Egy kb 3x3 méteres kockáról van szó, amelynek szélén úgy egy méteres utacska van. 3 oldalról körbejártuk, de a 4. alatt már ott virít a szédületes mélység, na ott ismét csak mind befostunk, és ezt annyiban is hagytuk. El nem bírom képzelni, hogy ott valaha is átsétáljak.... Ellenben itt is igaz az a tétel, amit úgy hívnak, hogy akklimatizáció. Kirill szerint simán hozzá lehet szokni a magassághoz, csak folyamatosan gyakorolni kell. Minél feljebb törsz, annál könnyebb lesz lentebb kiállnod a tető szélére, és így tovább. El kell fogadjad az agyadban, hogy ennél a világon nincs egyszerűbb dolog: csak végigsétálni egy 3 méteres távolságot. Piece of Cake. Na jó, meglátjuk majd. Talán nyáron. Kellene sokat gyakorolni, de ez a sport nem olyan, hogy "minden kedden és pénteken lemész futni", hanem akkor mész tetőzni, amikor "szólnak", hogy mehetsz.... Röviden ennyit most a legfosatósabb (ugyanakkor leggyönyörűbb) tetőzésünkról, mert arról meg nem is beszéltünk, hogy nincs szó rá, amiket látsz: egyszerűen döbbenetesen szép, és más így Moszkva, az összes gyönyörűségével együtt. Odafent teljesen más (talán valamiféle hipnotikus-eufórikus) állapotba kerülsz, ami semmihez nem fogható érzés. Katarktikus. Ha valaki jönni akar, erre a tetőre szerintem el tudom intézni a feljutást. 

És a lélegzetelállító videó:

Nos ennek is eljött az ideje: a szervezett borkóstolóknak, ahol rengeteg szakmai eszmecsere történik. Azt hiszem, végre találtunk egy csapatot, akiket szívesen hallgatunk meg a témában, ők pedig a Cozy Moscow. (Lényegében egy blog, ami Moszkva rejtett helyeit kutatja, őnekik dolgozik a sommelier). A helyszín egy Moszkva közepén lévő, jól eldugott designműhely, ami kuckós és ószeres jellegű együttvéve, de egy biztos, annyira bizarr, hogy szinte sikítasz tőle. Próbáljuk rendszeresre venni a figurát. A borokből 6 félét kóstoltunk, amiből 2 ausztrál Shiraz volt a legjobb. Az Új Zélandiak nem is értem, miért erőltetik ezt a dolgot: arrafelé még a nap is alulról süt... (ha süt). Ja és nem hittem el, amikor a az egyik bor szagára azt mondta a sommelier, hogy olyan, mint a macskahúgy... Lehet-e ezt így? 

Ilyen először fordult elő velem Moszkvában 3 év alatt, hogy csokoládévállalat-vezetőként meghívjanak egy orosz csokoládémanufaktúrába, nevezetesen a Fresh Cacao-ba. Az eseményre azért (is) került sor, mert szükség volt a rólam szóló orosz filmhez egy csokis helyszínhez, és a legnagyobb orosz csokoládévállalat, a Krasniy Oktyabr sajnos visszautasított. A Fresh Cacao-t régóta ismerjük, kedveljük, ahogyan ők is a chocoMe-t. 

A moszkvai Narkomfin ház1930-ban épült, konstruktivista építészeti stílusban, Gainzburg Mózes építész tervei alapján. (Összesen 6 hasonló típusú házat építettek hasonló sílusban Oroszországban, tehát az ötlet annyira népszerű azért nem volt). A ház hosszú, nem szép, bár meglehetősen futurisztikus. Eleinte csak oszlopokra tervezték (hogy a ház "alatt" lehessen például sétálgatni, de aztán rájöttek, hogy ez azért annyira nem lesz stabil, pláne a korban rendelkezésre álló építési anyagok minősége sem volt sajnos jó. A tetejére ki lehet mászni, mint egy mai modern penthouse-ban, és viszont egy bombaötlet volt abban az időben. Fönt lehetett sétálgatni és napozni. Az alapötletet az indukálta, hogy "hozzunk létre valami olyan házat, amiből ki lehet spórolni mindent, össze lehet vonni helyiségeket - például az összevont családoknak csak pici 1-m2-es konyhájuk van, és mind egy nagy közösségi térben étkeznek, főznek rájuk. A szobák (de inkább cellák) némi szinteltolással kerültek kialakításra, rengeteg helyet spórolva meg ezzel. Ahol aludtak, ott nagyon alacsony volt a plafon, a konyha ugye egy haszontalan hely, ezért minek is, illetve a vonatok lehajtható ülőhelyeihez hasonlóan itt is lehetett például díványból ágyat varázsolni, vagy a falból előszedni egy kihajtható vasalódeszkát. Majdnem olyan, mint egy nagyon korszerűtlen IKEA. És a legérdekesebb, hogy mindenre azért volt szükség, mert azt gondolták, hogyha az egy munkahelyen dolgozó alkalmazottak egy helyen laknak, afféle félig-meddig erőszakosan verbuválandó Big-brother jellegű kommunában, akkor az javítja a munkamorált. Ennek apropóján érdemes megemlíteni, hogy a Narkomfin, az valami olyasmit jelent, hogy "Pénzügyi Népbiztosok Apparátusa". Furcsa érzés volt ebben a lebontásra ítélt házban sétálgatni. A tetős kalandok közé soroltam végül, mert ugyan csak ötemeletes a ház, de nagyon pazar kilátás nyílik róla a Fehér Ház, a Moscow City és az Ukrajna szálló irányába. 

További fotók: 

Ismét a Moszkva24 TV csatornával forgattunk. Közeledik a forgatás vége (már csak egy csokoládégyár van hátra, és már most nagyon sajnálom, hogy vége lsez. Egészen belejöttem, nagyon élveztem - ez már a 4. napunk volt. Kirillről, aki a múltkor kalauzolt minket, most kiderült, hogy nemcsak sima roofer, hanem már egyenesen skywalker: azaz az a típus, aki felmászik a 300 méteres felhőkarcoló legeslegtetejére, vagy a Lomonoszov egyetem tetőcsillagára, meg hasonlókra. Ami már nem is evilági... Bődületes, teljességgel érthetetlen, és megmagyarázhatatlan....  A hogyant/miértet nem boncolgatom: de meg tudom érteni. Ez ugyanolyan sport és virtus, mint a hegymászás. Vagy 600 helyen volt már Moszkvában, elmondása alapján csak pár hely hiányzik neki  a kollekcióból: a Fehér Ház, vagy a Kreml/Vörös tér épületei. A Vörös tér falára egyszer felment, de "lekapcsolták", ezért amikor egy későbbi alkalommal jelentkezett önként havat lapátolni a Vörös tér épületeiről: akkor az arca alapján kiszúrták, és nem engedték tovább. Érik egy komolyabb interjú Kirillel, remélem, összejön!

És akkor a mi kocarúferségeskedésünkről. Ezúttal Kirill egy 16 emeletes házat javasolt, aminek a tetőtéri ajtaja azért volt nyitva, mert épp szerelési munkák folynak a tetőn, és egy csomó munkás járkált ki-be. (Alig voltunk feltűnőek egy tízfős tv stábbal, kamerákkal, állványokkal, egyéb apparatúrákkal....) Ebben a rooferkedésben az a jó, hogy csak kisétélsz egy ajtón, és eléd tárul egy teljesen más világ. A torkodban dobog a szíved, hogy vajon most mit fogsz látni? Folyót? Milyen nevezetes magas házakat? Vajon jó lesz az időjárás? Vajon sikerül majd jó fotókat készíteni? Amikor kilépsz a tetőre: lényegében megszűnik a lenti világ, illetve ez így nem teljesen igaz, hanem csak "követhetővé válik". Lentről nem látod át az egészet, minden zajos, és kicsi, fentről pedig minden más. Gyönyörű. Lélekemelő. Pazar. Olyan, mintha egy mozgókép menne le előtted, amit akár órákig láthatsz, illetve nem az a jó szó, hanem az, hogy "megfigyelheted". Te mindent látsz, téged viszont senki nem lát. Ily módon "kilesed a nagy város titkait". Nagyon elképesztő érzés. Már alig várom a következő tetőt! Még fotók: