Holdbéli sárvulkánok, elképesztő kaják és mindenhol olaj… valamint egy ország, amelyet Oroszország, Grúzia, Örményország, Törökország és Irán határol (ezért aztán mindenféle szempontból meglehetősen érdekes helyzetben van). A Tűzimádók földjének is nevezett Azerbajdzsánban járt Gábor és nem kevés érdekességet látott.
„A Kaukázus délkeleti lejtőin, a Kaszpi-tenger partján fekszik Azerbajdzsán, a Tűzimádók földje. Azért ez a neve, mert egyértelműen a tűz határoz meg szinte mindent itt, én meg úgy döntöttem, hogy ezt az írást is a tűz koncepciója mentén építem fel.
Ide tartoznak az olajfúrótornyok, a „magától égő” föld, a tűzimádok temploma, a tűzön készített ételek sokasága, és persze a forró éghajlat is.
A 99%-ig muzulmán országban mintegy 2400 évig perzsa uralkodók váltogatták egymást, északról kaukázusi és török behatások érték, érintőlegesen pedig kihatottak rá a szovjet birodalom bizánci törekvései is.
Jelenleg az olajgazdagság nyitja meg egyre szélesebbre a demokratikus diktatúra kapuit a világ előtt. Jelen írásban Bakura, Gobustanra és Qubára - tehát a keleti országrészre koncentrálok, ahová sikerült eljutnom pár nap itt tartózkodásom alatt.
A „ki-kivel-haver-errefelé” eszmefuttatás
Azerbajdzsán mintegy tízmillió lakosú kaukázusi ország, a lakosság fele az ország fővárosában, Bakuban (vagy ahogy a helyiek hívják, Bakiban) él. A cikkben én is az utóbbit fogom használni.
Területét tekintve is majdnem akkora, mint Magyarország, bár érdekessége, hogy van egy exklávéja is, Nakhicevan, amit örmény és „vitatott területek” választanak el az anyaországtól.
Tehát ha egyszerre meg akarod mindkettőt látogatni, akkor vagy egy azeri vízummal légi úton teheted mindezt, vagy földi úton több és többfajta vízum beszerzésével, és elég nagy földrajzi távolságok megtételével.
Nekem nem fért bele időben most mindkettő, de szerencsémre Nakhicevanba van járat Moszkvából is, onnan meg repcsivel át lehet ugrani Ganjába, Azerbajdzsán második legnagyobb városába, az egészet meg lehetne fűszerezni egy kis Iránnal is, és így már egy egész fasza kis körút fog belőle kikerekedni. (Moszkva - Nakhicevan - Ganja - Teherán - Moszkva).
A lényeg, ha tudod, ki-kivel, és mi-mivel kompatibilis erre, akkor remélhetőleg nagy baj nem fog érni. Az azeriek és az örmények szinte ölik egymást, de külön-külön az oroszok barátai, az azeriek imádják a dagesztániakat, akik északon a turizmust képezik, utóbbiak viszont nem igazán szeretik az oroszokat.
Az azeriek szeretik a grúzokat, az ukránokat és a magyarokat is (az örmények meg minket utálnak az azeriek miatt, de ebbe nem megyek most bele).
Az azeriek nem szeretik, de nem is utálják az irániakat, akik viszont utálják az USA-t, és vica versa, de az irániak szeretik az oroszokat, az oroszok meg a magyarokat, és ebből az egészből azt akarom csak kihozni, hogy szuper a fent említett útitervem, egy kikötéssel: ha lehet, Irán után NE akarjak az USA-ba utazni, mert lehet, hogy nem fognak beengedni. De ez a jövő zenéje, addig meg nézzük meg, mit tartogat Baki az ideutazónak....
...egyből leszögezem: túl sok mindent nem. Ez egy óriási megapolisz, néha kétszer hat-nyolc-sávos autóutakkal, rettenetesen nyomuló, forróvérű autósokkal, autópályán folyton átszaladgáló gyalogosokkal, keleti mintázatú felhőkarcolókkal és rengeteg szmoggal, szürkeséggel és olajfúrótoronnyal.
Mindez együtt elég jó kombinációt ad egy rossz városnézéshez, amit csak Heydar Alijev néhai azeri elnök képmásai dobhatnak fel.
Persze egyszer rá lehet gerjedni egy olajfúró toronyra is, (ami kis túlzással még az óvodák kertjében is fel van állítva és kismillió van belőlük) - de többször már nem, ezt garantálom.
Ráadásul ezeket elvileg fotózni sem lehet, de fogalmam sincs miért: én ugyan nem értek az olajfúráshoz, és ilyen eszközt se láttam még életemben, de azt látom, hogy ezek bizony a kőkorból maradtak itt. Ha túljutunk az első kultúrsokkon, akkor felkerekedhetünk, és megnézhetünk pár helyet, ami Bakiból is könnyen elérhető.
Holdbéli-sárvulkánok és sziklarajzok
Első ilyen látnivaló a „sárvulkánok”, amelyek hegyek tetején helyezkednek el, és amelyeket bérelt autóval vagy taxival közelíthetünk meg. Tömegközlekedés nincs, kitaposott út sem, olyan, mintha ezek nem is léteznének.
Pedig ha végigküzdöd magad az odavezető pár órás nehéz terepen, akkor csodát látsz: legalább is én még nem láttam sosem ilyet.
Egy nagy platóra érkezel, ami olyan lehet, mint a Hold, tele szürke buckákkal, sőt, a szürke valóban ötven árnyalatával, amelyek furcsákat böffentenek, és hideg sarat lövellnek kifelé!
Ezek egészen jól megközelíthetőek, nagyjából akkorák, mint egy ember. Felülről is jól lehet őket filmezni.
Mivel nincs idegenvezető, sőt, senki nincs itt, ezért lövésünk nincs, hogy mi is ez az egész, de szerencsére a fotelkalandor.blog.hu oldalról megtudhatjuk: „...a kialakulásukhoz több feltétel is szükséges. A "klasszikus" iszapvulkánhoz kell a szénhidrogén, ami a föld alatt van, és elég nagy nyomású ahhoz, hogy feltörjön. Ez a metán a földfelszín felé haladva talál magának egy szeizmikus törésvonalat, amin kibukkanhat, de nem csak úgy egyszerűen - mint a Yanar Dag esetében, hanem úgy, hogy a talaj felsőbb rétegeiből vizet és homokot visz magával. Ebből lesz a sár, amin a gáz keresztülbugyborékol." Óriási élmény, csak győzd kivárni türelemmel, hogy ideérsz.
A Gobustani sziklarajzok már sokkal jobban megközelíthetők, és bár 17 órakor bezár a létesítmény, a helyi rendőrök még 19 órakor is beengedtek minket. Csak mondd azt, hogy „Madzsarisztánból jössz”, és kalap kabát.
A sárvulkánokkal ellentétben ezek viszont engem nem hoztak annyira lázba, ilyet sok helyen láttam már.
Kétségkívül van azonban a helynek egy különleges feelingje, szép nagy kőtemető az egész, csend van, elképesztő kilátással a Kaszpi-tengerre, de vannak itt sziklarajzok is például a pöcsét verő ősemberrel, vadászattal, miegymással. Mivel a két attrakció nincs messze egymástól, ezért a kettőt együtt érdemes megtekinteni. Van, akinek ez, van akinek az fog bejönni.
Atesgah és Yanar Dag, avagy a tűzimádók temploma és az „égő föld”
A Wikipédia szerint „az Atesgah tűztemplom a zoroasztriumus istentiszteleti helye; gyakran nevezik dar-e mehr (perzsa) vagy agijari (gudzsaráti) néven is. A tűztemplomokban nincsenek képek vagy szobrok, az egyetlen szentség egy örökké égő kis tűz, amely Ahura Mazdá (Ormazd) örök világosságát és dicsőségét hirdeti. Ezért a templomaikat tűztemplomoknak nevezik.
A zoroasztriánus vallásban a tűz a tiszta vízzel együtt a rituális tisztaságot szimbolizálja. A hívők nem imádják istenként a tüzet, csupán úgy tekintik, mint a ragyogásnak, dicsőségnek és fényességnek a jelképét, mint Istennek a legtökéletesebb szimbólumát, mint az ő isteni fenségének legjobb és legmagasztosabb képviselőjét.
A zoroasztriánusok számára a templomban lévő rituális tűz azt a különleges helyet képviseli, ahol közvetlenül is tapasztalható Isten jelenléte. Az isteni jelenlét a tűz minden formájában, minden tiszta szívvel végzett szertartásban, valamennyi igaz teremtményében megnyilvánul, de leginkább, mint minden vallásban, a szentélyben érezhető. A megtisztult hívők itt az Isten színe előtt állnak."
Ez a hely Bakiban található, jól megközelíthető. A baja az, hogy nem túl nagy, és rengeteg turista uralja, ami persze lerombolja a helynek a „csíjét” egy perc alatt.
Mert van neki olyan: adott egy zárt udvarban egy központi templom, benne örökké égő tűz, és semmi más, én speciel tök jó kis emberáldozatokat tudnék ideképzelni.
Az udvar „oldalszobáiban” videovetítések, installációk vannak, érdekes az egész, sokat megtudhatunk belőle Bakiról, Azerbajdzsánról. A templomot egyébként szétbarmolták párszor korábban, mert ugye az olaj..., de mára már kezdenek rájönni, hogy az olajon túl is van élet, és pénzért lehet mutogatni szuperjó objektumokat is.
Mindemellett a turizmus azért viszonylag friss keletű dolog errefelé, a másik objektum, amit megtekintettünk, az például abban a pillanatban vált fizetőssé, ahogy odaértünk. Yanar Dag a neve, és nem más, mint az „égő föld”.
Az erdekesvilag.hu szerint ez egy meglehetősen egyenletesen égő hegyoldal - a felszín alatti gázszivárgásnak köszönhetően. Mivel folyamatosan szivárog a gáz, Yanar Dag tüze még soha nem aludt ki.
Azt mondják, hogy a tűz az 1950-es években lobbant fel, amikor egy pásztor véletlenül lángra lobbantotta a szivárgó gázt. A lángok a vékony homokkő réteg nyílásain törnek elő, és akár 3 méter magasra is felcsapnak.
Elképesztő látvány egyébként a mintegy három méter hosszú tűz, jó turistacsalogató, a környezet is nagyon „meg van szelídítve”. Az egészre rá lehet húzni egy halom mindent: tűzzel kapcsolatos bemutatókat, előadásokat, performanszokat, és persze kaját minden mennyiségben és akkor beszéljünk is egy kicsit az azeri kajáról!
Gasztrokalandok
A kajáik finomak. Többnyire törökös elnevezések keverednek iráni ízekkel, amelyeknek különös alfaja alakult ki az azeri földön. Az előételeik fő ütőere a szudaba hanum, ami egy friss zöld saláta zöldhagymával, uborkával, paprikával, citromos-mézes öntettel nyakon öntve.
Ez az étel a szegény parasztok és a gazdag sahok asztalán egyaránt megtalálható - könnyű, nyárias csemege, ami a gyomornedveket üde készenlétbe helyezi az előttünk álló ételsor befogadásához.
Emellett apró tálakban találjuk a dzsadzsikot, ami szinte teljesen megegyezik a görögök és a törökök dzadzikijével, azzal a különbséggel, hogy az azeri szakács jól megküldi kaporral és friss mentalevéllel. Ez utóbbi fűszer az azerbajdzsánok szerelme – szinte minden ételben megtalálja helyét, ami nem is rossz gondolat a rengeteg hús mellé.
Külön parádézik a padlizsán, két ételt is kapunk a török paradicsomból. Az egyik egy padlizsán sauté, a másik meg egy babahanudzs nevű étel. Az előbbi savanykás, szintén gyomor-ágyazó, a második meg puha, vajszerű, erőt adó.
Az előétel-sort egy azerbajdzsáni falusi étel zárja, a kutab, ami nem más, mint spenóttal vagy báránnyal töltött tésztatáska, frissen sütve.
Az előételek jól leöblíthetőek az azerbajdzsánok kedvelt italával, az ayrannal (sózott, vizezett joghurt). Az előételeket követően illik enni egy tál düsbarét, ami nem más, mint az azeri népi bárányleves.
Benne apró, bárányhússal töltött tésztatáskák úsznak, rengeteg friss menta között. A zöldfűszer üdesége teljesen átveri minden érzékszervünket, amelyek így teljes önfeledt nyugalomban élvezik a zsíros lé nyeldeklését.
Eztán jönnek a húsos tálak, amelyeket csirkesaslik, lüle kebab (darált bárányhús saslik), dolma (darált bárányhússal töltött szőlőlevél) és bademdzsan dolmaszi (darált bárányhússal töltött padlizsán) borít.
Különösen kiemelendő a dolma, amely friss, enyhén savanykás felhangokkal, némi mentalevél sikongással egyesíti a szánkban a birka jellegzetes, komoly, megtéveszthetetlen ízét.
Ami még jó Kelet-Azerbajdzsánban
Az a félsziget, amin Baki megtalálható - végül is nem olyan nagy szám. Azt gondolnád, hogy Riviéra az egész, de sajnos pont nem az, annak ellenére, hogy vannak rajta remek kis drága paloták, strandok, éttermek.
A baj az ezekkel, hogy mellettük a kőtörő, a betonozó és az autószerelő áll, keresztül-kasul futó gáz- olaj - víz- és a Jó Isten tudja még csövek hálózatával, és indokolatlanul hosszú és nagy kerítésekkel. (Ezt többször megfigyeltük Azerben: ezeknek mániájuk a kerítéses építkezés, az ipari látványok csimborasszója).
Szóval enyhén összevisszaság uralkodik. Ahhoz, hogy le tudjunk menni nyugodtan a tengerre, mi vagy száz kilométert autóztunk, ami mondjuk meg is érte, mert ez volt az út „moment of Zen”-je. A víz kristálytiszta és bársonyos, és hát persze, hogy senki nem fürdik benne.
Az azeriek egyébként barátságosak: sehol nem éreztem félelmet, vagy bizalmatlanságot irányunkban. Ja, és minden olcsó, ha azt mondom, hogy két főre az út öt nap szállással, autóbérléssel, kirándulásokkal/belépőkkel, kajával, mindennel együtt kijött kevesebb, mint 100,000 forintra / fő - úgysem fogod elhinni.
Az utolsó nap megnéztük Qubát, ami Észak-Keleten található, és amit sokan ajánlottak a figyelmünkbe. Ez már majdnem az orosz határ mellett található, és az a vicc az egészben, hogy teljesen úgy néz ki, mint Magyarország.
Szerintem jó Azerbajdzsán, jól éreztük magunkat, visszajönnék.”
Az írás megjelent a hataratkelo.blog.hu - n is, és az Index címlapján is. Köszönjük.
